Bliccelésből üldözéses nagyjelenet

A 18 éves fiúnál nem volt se jegy, se bérlet, igazolni sem tudta magát, ezért hívták az ellenőrök a rendőröket. A fiú, ahogy meglátta őket, rohanni kezdett, a rendőrök pedig futottak utána. Többször felszólították, hogy álljon meg, de nem tette, körülbelül háromszáz méteren keresztül üldözték, majd elfogták, azonnal megbilincselték, és kihallgatásra vitték.Ellene intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indult eljárás és az ellenőrök is megbüntették, amiért bérlet nélkül utazott.

Októberben nyílik az egyetemi klub

Októberben nyílik az egyetemi klub Korábban a Pécsi Újság.hu is beszámolt arról, hogy az eredeti elképzelések szerint idén szeptembertől két egyetemi klub is várná a szórakozni vágyókat, azonban a nyár folyamán kiderült: módosítani kell a terveket.– Mindenképpen csúszni fog az átadás, szeptember vége helyett csak október közepén indulhat az egyetemi klub. Kettő helyett azonban csak egy új szórakozóhelyet nyitunk, a kormány ugyanis beszerzési stopot hirdetett, így az Univ kollégiumba tervezett klubot egyelőre nem tudjuk berendezni – tudtuk meg Herendi Ferenctől (képünkön), PTE Egyetemi...

Színpadi absztrakt, a Bauhaus jegyében

A tervezett előadás felidézése annak a játékos, kísérletező színpadi világnak, stílusnak, mely a húszas évek Bauhaus iskolájában jött létre. Az előadások, illetve azok tervei szoros kapcsolatban álltak a kor képzőművészetével, valamint más művészeti ágakkal. Mozgó festményeket, életre kelt kompozíciókat, mechanikus baletteket alkottak, a táncosok stilizált mozgásával kiegészítve. A hagyományos színpadi történést a geometrikus formák, a való világ absztrahált részletei, a fények és hangok játéka váltotta fel.Az előadás nem egy adott mű rekonstrukciója, hanem a Bauhaus iskola...

A megnyitó után könyvet...

Valamennyien átvehetik a Pécs gyerekeknek című, első magyar, gyerekeknek szóló városvezető könyvet. A város kultúráját, múltját és jelenét játékos feladatokon keresztül megismertető...

Vándorkiállítás és ZÖLD...

A kiállításnak egy mozgó rendezvénykamion ad otthont, amely a hazai nagyvárosok terein parkolva egy-egy napig várja az érdeklődő közönséget - összesen 19 városban. Idén a legkisebbeket...

Zsong, jajong és busong –...

Várható időjárás az ország területére péntek estig: Többnyire borult, párás idő várható sokfelé ismétlődő esővel, záporral, jelentős mennyiségű csapadékkal. Általában gyenge vagy...

Traffipax pénteken Pécsett...

07.50–08.30-ig: Pécs-Hird 6. sz. fkl. út08.45–09.45-ig: Pécs, Komlói út10.00–10.45-ig: Pécs, Zsolnay V. út11.00–11.45-ig: Pécs, Verseny utca13.00–13.45-ig:...

Művészet, másképp

Művészet, másképp A közös magyar-belga-holland projekt az Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósul meg, a Janus Pannonius Múzeum...

Városimázs: a pesti sajtó...

Városimázs: a pesti sajtó rúgásai? A szakértői anyag a tízezer lakost meghaladó népességű városok – kivéve Budapest – kommunikációját vizsgálta...

A költözéshez hiányzik az önerő

A költözéshez hiányzik az önerő Négy és félszer nagyobb területre költözött volna az év végéig a pécsi állatkert. A helyszín az Árpád tetőn, a Mecsextrém park közelében lett volna. Mostanra azonban bizonyossá vált, hogy az állatoknak le kell mondaniuk a nagyobb mozgástérről.Szatyor Miklós, a Pécsi Állatkert igazgatója szomorúan közölte, hogy az elnyert 800 millió forintos uniós támogatás mellé még egyszer ekkora önerőt kellett volna felmutatnia a városnak. Pécs megörökölt költségvetési helyzete azonban idén nem tesz lehetővé ekkora költekezést.– A 800 milliós önerőn túl további néhány száz millió...

Pécset bemutató kiállítás nyílt Berlinben

A kiállítás koncepcióját tervező Vándor Éva és a tárlat térbeli kialakítását végző Victor Schneider a megnyitón elmondták: Pécs jó példája a különböző népek és kultúrák egymás mellett élésének, ezért ezt az aspektust állították a kiállítás középpontjába. Húsz olyan, részben már feledésbe merült helyszínt, épületet, személyt, szakmát választottak ki, amelyek jól jellemzik a város soknemzetiségű, sokvallású, vegyes kultúrájú történetét.E húsz "súlypontot" német és magyar szöveggel ellátott tárlók mutatják be korabeli fényképek, rajzok, tárgyak segítségével; a régi szakmák...

Pécsi séták - hogyan vált Pécs európaivá?

A könyv nem hagyományos értelemben vett útleírás, nem is történelemkönyv, vagy művészettörténeti áttekintés. Az alkotók sétáik alkalmával a város több évezredes történetéből személyes élményeik tükrében kutatták fel azokat a kulturális emlékeket, amelyek Pécset európai szinten is elismertté tették. A történelmi alaposság mellett megtudhatjuk, hogyan került vissza a kutatók elveszett jegyzete egy pécsi fiatalember és az EKF Pont segítségével, kik azok a martalócok, valamint, hogy mekkora energiája van egy üvegből kiszabaduló pezsgősdugónak a Littke pezsgőgyár hangulatában. A Pécsi...

„Söprűtánc a...

„Söprűtánc a capricciosával A Mecsek táncosai a kultúrfővárosi esztendőben eleddig főként autentikus folklórprodukciókkal mutatkoztak be a közönség előtt....

Jazzmozdonnyal Európa...

Jazzmozdonnyal Európa kulturális fővárosába A rövid nyári szünet után a Budapesti Román Kulturális Intézet ismét befűti a Jazzmozdony kazánjait, és újabb meglepetésekkel...

A megye jövő héten újra...

A megye jövő héten újra összeül Az ülés napirend módosítással kezdődött, a szocialista frakció ugyanis rendkívüli közgyűlés összehívására tett javaslatot a...

Hegyháti Ifjúsági Fesztivál...

Egész nap változatos programok - EUrópa sátor, ifjúsági információs sátor, karate- és íjászbemutató - várják az érdeklődőket. A délelőtt folyamán a Sásdi Vendéglátóipari Szakképző...

2013-ra megújul a Klinikai...

2013-ra megújul a Klinikai Központ A Pécsi Tudományegyetem az ország egyik legjelentősebb egyeteme. Az egyetemi karokon 20 doktori iskola működik, melyek a...

SYNOPTIC Vízióaudiális...

Az esemény a vizuális művészetekre, a film-, videó- és képzőművészetre, elsősorban a médiaművészetre fókuszál, illetve audiovizuális produkciók, mozgóképpel kísért színházi és zenei...

Kolozsvári diákfestők művei a Zero Caféban

A kiállítást szeptember 17-én 18 órakor Kunszt Márta alpolgármester nyitja meg, közreműködik: az iskola európai díjnyertes klasszikus tánccsoportja.Helyszín: VNA Galéria – ZERO Cafe (Pécs, Zrínyi u. 6.)A tárlat 2010. november 3-ig tekinthető meg.

Három autót tolt egymásnak a felüljárón

Az egyik autóban egy terhes asszony utazott, őt megfigyelésre kórházba vitték. A vétkes sofőr ellen szabálysértési eljárás indult.

Nincs döntés a színidirektori címről

Nincs döntés a színidirektori címről A napirend előtti felszólalások sorát Meixner András nyitotta, aki értékelte az elmúlt négy év szocialista városvezetőinek munkásságát, kiemelve az EKF-év sikeréért tett közös erőfeszítések jelentőségét. Tóth Bertalan a peremkerületek köztereinek üzemeltetésével kapcsolatos problémákat firtatta, valamint azt, hogy a képviselő-testület tagjai nem kaptak meghívót a nemrég ünnepélyesen átadott Tudásközpont avatási ceremóniájára.Kunszt Márta az egyéni képviselőjelöltek - a városi fenntartású - Pécs TV-ben való bemutatkozási lehetőségének hiányát kifogásolta, míg Fuchs Gábor a városnak...