Fényár – szép, de mennyibe kerül?
2010. november 08. hétfő 19:00

Ha minden a tervek szerint halad, hamarosan a pécsi tv-torony is fényárban úszik majd esténként – de a városban már most is számos építmény kap díszvilágítást. Bár a lámpák kétségtelenül szebbé teszik az éjszakai Pécset, a pompa miatt a villanyszámla is magasabb.
A világítás ügyében munkamegosztás folyik az önkormányzat, illetve a Pécs Holding Zrt. között. Előbbi a köz-, míg utóbbi a díszvilágításért felelős. Van azonban átfedés, hiszen egyes tereken a két rendszer össze van kötve.
– A Pécs Holding jelenleg két épület, a Városháza, valamint a Dzsámi díszvilágítását üzemelteti. Emellett a Zsolnay-kúttal együtt tizenkét szökőkútnak, illetve négy szobornak van díszkivilágítása – mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Weidinger Antal, a cég városüzemeltetési divíziójának vezetője.
Mivel a korábbiaknál több izzót irányítanak városszerte az építményekre, az üzemeltetés költségei biztosan magasabbak lesznek, a Holding azonban nem tudott tájékoztatást adni arról, pontosan mennyibe kerül az „éjszakai smink”.
– Új rendszerekről van szó, az üzemeltetési költségekről még nem érkezett számla. A pontos kimutatás később is nehéz lesz, hiszen például a szökőkutak világítása rá van kötve a vízforgató berendezésre – tudtuk meg Weidinger Antaltól, aki azonban annyi forintosított információt el tudott mondani, hogy a Zsolnay-szobor éjszakai fényei körülbelül 5000 Ft-ba kerülnek havonta.
Az tehát még nem tudható, hogy pontosan mennyibe kerül majd a díszvilágítás, annyi azonban biztos: a turisták fotóin remek háttérnek szolgál egy-egy fényárban úszó épület – az pedig a városnak kétségkívül remek reklám.
Képünk montázs, illusztráció.
Palotás Péter – Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Aki teheti, ne most menjen...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Heves zivatarok veszélyére...