Sikerrel zárt a showtánc Európa- és világbajnokság
2010. november 08. hétfő 17:25
Az október végén négy napon át a pécsi Expo Centerben tartott rendezvényt komoly várakozások előzték meg, ám a bajnokságok ezeket is felülmúlták.
– Végül 18 ország 1639 versenyzője mérette meg magát Pécsett - mondta Szántó Péter, a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség elnöke, egyben a világszövetség alelnöke. - A négy nap alatt legalább hatezren látták a produkciókat. Ami számokban, adatokban nem kifejezhető, az a résztvevők, a fiatalok, gyerekek szívderítő visszajelzései. A kis táncosok, amikor éppen nem versenyeztek, vagy a többiek produkcióját nézték, valósággal belakták a belvárost, mosolyukkal szinte bárhol lehetett találkozni.
A Szántó Péter vezette szervezet eddig tizenhárom alkalommal szervezett nemzetközi megmérettetést Dunaújvárosban, de új pécsi partnereik segítőkészségét így is több, mint figyelemre méltónak tartotta. Az EKF menedzsmentközpontja, az Expo Center és a városi önkormányzat munkatársai egy emberként segítették a rendezvényt, közreműködésüket a világszövetség elnöke, Bill Fowler személyesen is megköszönte.
– A versenyigazgató már korábban kifejezte ezen óhaját, és ezt most is csak megerősíteni tudjuk: az Expo Center remek helyszín, ahol a továbbiakban is nagyon szívesen tartanánk hasonló rendezvényeket - zárta gondolatait Szántó Péter.
Forrás: Pécs2010
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Még csaknem két hétig...
- A Fidesz nem támogatja a baloldali...