Ön melyik busszal utazna jövőre?
2010. november 09. kedd 18:58
Magyar Járműtechnika Zrt. L23-02D
Elsőként a Debrecenben gyártott MJT Zrt. autóbusza érkezett Pécsre. A gyártó egy tizenkét méter hosszú szólóbuszt küldött a baranyai megyeszékhelyre. Az utasok éltek is a vélemény-nyilvánítás lehetőségével, a buszon kapott cetli kitöltésén kívül, különböző fórumokon is értékelték a járművet. A kialakult kép összességében inkább negatívra sikeredett: az ugyan tetszett, hogy magyar gyártmányú, alacsonypadlós buszról van szó, de a kevés hely, a hangos motor és a magasra helyezett ülések - annál kevésbé. Ugyanakkor Páva Zsolt polgármester még a tesztelés előtt úgy nyilatkozott, a debreceniek kedvező ajánlatot tettek a város számára.
CREDO EN 9.5
Az ugyancsak Magyarországon (egészen pontosan Győrött) gyártott Credo buszok is tiszteletüket tették Pécsett, egy csuklós- illetve egy midibusz formájában. Az EN 9.5-ös jelzéssel futó midibusz mindössze kilenc és fél méter hosszú, így alkalmas lehet arra, hogy a belvárosi és a mecseki szűk utcákban is elférjen. A busz legnagyobb hátránya (és ezt főleg az idősebb utasok kifogásolták) hogy a hátsó rész magasabban van, mint az első, a szintkülönbséget lépcsőzéssel kell legyőzni. Ezt a negatívumot viszont kompenzálja, hogy a csomagok elhelyezésére nagyobb tér áll rendelkezésre, mint a Mercedesekben.
Ikarus V187Az Ikarus név jól cseng a buszgyártással kapcsolatban, még ha tudható is, hogy az egykor világhírnevet szerző cég lényegében megszűnt, a nevet új tulajdonosok viszik tovább. A gyártó egy csuklós busszal, az Ikarus ARC V187-es gyártmányú járművel igyekezett meggyőzni a pécsi utazóközönséget (meg, mint megírtuk, egy esetleges szerelőüzem létesítésével). A csuklós Ikarus V187 talán a leginkább alkalmas arra, hogy Pécsett falja a kilométereket, a busz ugyanis tágas, így elméletileg kevesebb az esélye annak, hogy az elsőajtózás miatt az emberek a busz elején összetömörüljenek. Az általunk megkérdezett utasok egy része viszont nem örül a kevés ülőhelynek, illetve a viszonylag magasan elhelyezett kapaszkodóknak.
SOR BN 9.5, NB 12 Az Ikarus-szal egy időben két cseh busz is érkezett Pécsre. A SOR cég próbálkozása eleve kudarcnak tűnik, hiszen a városvezetés többször is hangsúlyozta, hogy magyar buszokkal szeretné megfiatalítani a járműparkot. Ennek ellenére jött a külföldi midi, illetve csuklós autóbusz, sőt, csalódást sem okoztak, ugyanis az utasok többsége pozitív véleményt formált a járműről, főleg annak belső elrendezése miatt.
NABI SiriusKétségtelenül a legfeltűnőbb a pécsi tesztbuszok sorában a NABI Sirius. A futurisztikus, bogárszerű külsővel ellátott busz mindenképpen üde színfoltja lenne a pécsi közlekedésnek, azonban az igényesen kialakított külső szerényebb belsőt takar. Bár a jármű elején széles az utastér, a busz hátsó része (amely csak hatalmas lépcsők megmászása árán érhető el) rendkívül szűk. A magasan elhelyezett kapaszkodók és a kemény ülések sem teszik kényelmesebbé az utazást. Jó pont viszont az alacsony padló és a halk motor.
Palotás Péter - Fotó: Kováts Judit - PK Zrt.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Applikációval intézhetik egyszerűen...