Bánki Erik: az EU-ban Magyarország támogatja a legnagyobb mértékben a családokat

Bánki Erik: az EU-ban Magyarország támogatja a legnagyobb mértékben a családokat A 2023-as költségvetés stabilitását emelte ki Bánki Erik (képünkön), a Fidesz egyik vezérszónoka az idei büdzsé módosítását célzó törvényjavaslat szerdai parlamenti vitájában. A mohácsi politikus elmondta, az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók miatt Magyarországnak soha nem látott kihívásokkal kell szembenéznie, a magyar családok életkörülményei, a gazdaság védelme, a munkahelyek megmentése a kormány kiemelt célja volt és eddig ezt sikerült is megtartani. A magyar gazdaság idén várhatóan másfél százalékkal bővül úgy, hogy közben csökken a költségvetési hiány és év végére...

Gyász: meghalt Póla József, a legendás pécsi tanár

Gyász: meghalt Póla József, a legendás pécsi tanár A Nagy Lajos Gimnázium egykori igazgatója közösségi oldalán jelent meg a szomorú üzenet: ""De azért még változatlanul itt vagyok köztetek. Sőt, még csak most kezdődik minden."   A kiváló, már életében legendássá vált tanárt 75 éves korában érte a halál.

Nőnapi razziát tart a NAV a virágkereskedőknél Baranyában

Nőnapi razziát tart a NAV a virágkereskedőknél Baranyában Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai Pécsett, a nemzetközi nőnap alkalmából a vármegye egész területén, a virágkereskedőket ellenőrzik.Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is - közölte a NAV.  

Lehet, hogy egy pécsi...

Lehet, hogy egy pécsi orvost lőnek ki az űrbe - Élete kalandjára készül dr. Schlégl Ádám Kétszáznál több pályázóból négyen maradtak bent az Európai Űrügynökség és a HUNOR program szigorú szűrővizsgálatain, melynek...

Kukásautó gázolt halálra...

Kukásautó gázolt halálra Uránvárosban egy idős asszonyt kedden reggel Kedden reggel fél 8 körül halálos baleset történt Pécs Uránvárosban, a Bánki Donát utcában. A Biokom NKft. egyik...

Megrögzött pécsi...

Megrögzött pécsi gyújtogatók ügyében hoztak döntést Az ügyészség fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével...

Távozik Pécs innovációs...

Távozik Pécs innovációs biztosa, inkább most tanul Leköszön innovációs biztosi posztjáról Nemes Balázs, számolt be a hírről Péterffy Attila, Pécs polgármestere a...

Sokat érő táskát lopott egy...

Sokat érő táskát lopott egy férfi egy pécsi vendéglátóhelyen A pécsi rendőrök egy 39 éves helyi férfit gyanúsítanak lopással.  A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 39...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya vármegyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Sanaplasma (Takeda) Plazma Központ...

A tűzoltók szabadítottak ki egy embert a roncsból

A tűzoltók szabadítottak ki egy embert a roncsból Karambolozott két autó Gyódon, az egyik járműből a tűzoltók mentettek ki egy embert.  Összeütközött két személyautó a Baranya vármegyei Gyódon, a Fő utcában szombaton.  Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki a műszaki mentést végző pécsi hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították is a gépkocsikat. Az érintett útszakaszon forgalmi akadály van.

Pornófilmekben szerepelt egy baranyai általános iskola egyik angoltanára?

Pornófilmekben szerepelt egy baranyai általános iskola egyik angoltanára? Felnőtt filmekben szerepelhetett egy baranyai iskolában angolt tanító pedagógus - erről ír a PestiSrácok. A témával kapcsolatban a Hír TV megkereste a Nemzeti Pedagóguskar Országos Etikai Biztosságának egy tagját, aki azt mondta a stábunknak: hivatalos bejelentés az üggyel kapcsolatban még nem érkezett, azonban egy ilyen eset nem csak a pedagógusok tekintélyét rontja, de a tanulók fejlődését is nagymértékben befolyásolhatja.    Pornográf tartalmú filmekben szerepelhetett egy baranyai általános iskola angol szakos tanára - erről írt a PestiSrácok.A lap úgy értesült:...

Óvodások alkotásai díszítik a PTE Fogászati Klinika falát

Óvodások alkotásai díszítik a PTE Fogászati Klinika falát A FOGTÜNDÉR program az óvodásokat alkotásra inspirálta. Kreatív, vidám és különböző technikával készült képek kerültek ki a PTE KK Fogászati és Szájsebészeti Klinika Gyermekfogászati Részlegének a falára. A gyermekek különböző technikával alkottak, így rajzoltak, festettek, vágtak, ragasztottak, de vatta, fonal, gomb, gipsz, flakon, gyöngy és kukorica is felkerült a képekre.   Fogra való és egészségtelen enni-és innivaló, az egészséges fogazat, a fogápolás és kellékei mind megjelentek a műveken.Az alkotásokat az Ajtósi Dürer Utcai Tagóvoda, a Buzsáki Imre Utcai Tagóvoda,...

Ködös, hűvös éj után...

Ködös, hűvös éj után gyorsan emelkedik a hőmérséklet Éjjel párássá válik a levegő, foltokban köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet képződik.    Ezek holnap...

Mankóval vert halálra egy...

Mankóval vert halálra egy pécsi férfi egy másikat, elítélték Halált okozó testi sértés miatt öt év börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki 72 éves lakótársát annak mankójával...

Orbitális adócsalás...

Orbitális adócsalás elkövetői ellen emeltek vádat Pécsett A Baranya Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozóköltségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények...

Ugyanabba a baranyai házba...

Ugyanabba a baranyai házba tört be két gazfickó Robogót, kanapét, talicskát és többek között hangfalat is elloptak egy drávasztárai házból, de a két helyi férfi nem sokáig...

Új arcok bukkanak fel a...

Új arcok bukkanak fel a kormányablakokban: 21-en tettek sikeres vizsgát Az elmúlt hónapokban az országban több mint 500 kormányhivatali tisztviselő oktatását és vizsgáztatását tette lehetővé a...

Hónapok óta nyoma veszett...

Hónapok óta nyoma veszett egy pécsi asszonynak A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves nő eltűnése kapcsán.  A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi...

Ülésezett a Baranya Vármegyei Karitatív Fórum

Ülésezett a Baranya Vármegyei Karitatív Fórum Február 28-án tartotta 2023 első ülését a Baranya Vármegyei Karitatív Fórum.  A megbeszélésen részt vett a HIT Gyülekezete Szeretetszolgálata, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Dél-Dunántúli Régió, a Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezete, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász és a Baranya Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség. A Vármegyei Fórum az Országos Karitatív Fórum mintájára alakult meg, a vármegyék közül elsőként - és eddig egyedüliként - 2022 júniusában. Megalakulásának célja a szervezetek közötti szoros együttműködés fenntartása, az...

Elütött egy autós egy biciklist Pécsett, aztán elhajtott

Elütött egy autós egy biciklist Pécsett, aztán elhajtott Kerékpárost ütöttek el Pécsett, szemtanúkat keres a rendőrség.  A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés elkövetése miatt.Pécsett, a Mohácsi út és a Tüskésréti út kereszteződésében 2023. február 18-án 5 óra 30 perckor elütöttek egy kerékpárost.A rendelkezésre álló adatok alapján egy, a Tüskésréti úton a Siklósi út irányába közlekedő személygépkocsi vezetője a Tüskésréti út és a Mohácsi út kereszteződésében érintőlegesen nekiment a Mohácsi úton közlekedő kerékpárosnak. Az autó sofőrje a kerékpárossal történt egyeztetést...

Necces a faluból lopott bringával a környéken kerekezni

Necces a faluból lopott bringával a környéken kerekezni A rendőrök őrizetbe vettek egy 28 éves somogyapáti férfit.  A rendőrök február 26-án elfogtak egy 28 éves somogyapáti férfit, aki ellen a Szigetvári Járásbíróság, valamint a Szigetvári Rendőrkapitányság is elfogatóparancsot adott ki lopás miatt. Az egyenruhások a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2022. október 26-án este bement egy szigetvári társasház udvarába, majd kifeszítette az egyik tároló ajtaját, és onnan ellopott egy dekopírfűrészt.Ezt követően egy családi házhoz ment, ahol...