Hatvanmillióból korszerűsítették a Fészek bölcsődét
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtó, az intézmény dolgozói és a kisgyermekek jelenlétében avatta fel a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága Gosztonyi utcai egységét szeptember 16-án. Pécs a projekt megvalósítására 53 millió forint támogatást nyert, melyhez további közel 6 millió forint önerő támogatást pályázott meg sikeresen, így mindösszesen 3,5 millió forint saját erőt kellett biztosítania az önkormányzatnak a projekt megvalósulásához - ismertette a pénzügyi adatokat beszédében Páva Zsolt.A Gosztonyi utcai egység fejlesztésével az épület energetikai besorolása...Fesztiváldíjas Köles Ferenc, Pécsi Nemzeti Színház művésze

Állami kitüntetést kapott a pécsi karitász-csoport vezetője, Mess Béláné Mezey Klára

Finomságok a cserkúti...
A tavalyi sikeres fogadtatáson felbuzdulva idén ismét lesz többek között juhtúrós csuszaleves, kemencés köcsögös bab, murok saláta és tőtöttkalács is. A bukolikus élvezetek kedvelői a...Brazíliai hercules és...
A brazil őserdők egzotikus bogaraiból nyílik kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeumban szeptember huszadikán, szombaton 10 órától. A tudományos beavató foglalkozással összekapcsolt...Okostelefonon mindent...
Minden közlekedőnek fontos a pontos és lehetőség szerint "percrekész" információ. Szeretnénk tudni, hogy mikor és hova érkezik a kiszemelt busz, nincs-e változás a megálló...Idén videokolkoszkópot...
Hatalmas sikert és rekordszámú nevezést hozott a 6. Fuss a Rákgyógyításért, immár hagyományos pécsi jótékony célú rendezvény. A Magyar Posta Zrt. égisze alatt működő szervező, a Dunántúli...A Városháza előtt várja a...
A Lehetőségautó program révén évente közel 1000 fogyatékossággal élő ember jut gépjárműhöz országszerte. A Kormány által nyújtott támogatás segítségével, a súlyos fogyatékossággal élők,...Vádemelés a pécsi...

Kőváriék szerint megegyeztek a vita feltételeiről
Hétfőn megtartották a polgármester-jelöltek közötti egyeztetést, a kedden este hatkor a ZSKN-ben tartandó vitával kapcsolatban. Ugyan minden jelölt meghívást kapott, de mégsem biztos, hogy ott lesz mindenki. A fórumról terveink szerint helyszíni tudósításban és képriportban számolunk be az este folyamán. Az ÖPE tájékoztatása szerint jelen volt az egyeztetésen dr. Keresztes László Lóránt az LMP, Gyimesi Gábor a Jobbik, Tukora Gábor a MOMA jelöltje, valamint Gulyás Emil, az MSZP városi elnöke, aki Cserfainé Dr. Kovács Ágnest képviselte, Haraszty Gábor független jelölt és Kővári...A katasztrófavédelem átvette a hatósági feladatokat Baranyában
Az áradó Dráva- amelynek vízszintje valószínűleg 40 éves rekordot fog dönteni -, a kritikus belvízi helyzet Baranyában is rendkívüli lépéseket kíván meg a védelmi szakemberektől. Mindezek okán Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság (MVB) elnöke a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (BMKI) igazgatója javaslatára a Dráva folyón kialakuló árvízi veszélyhelyzet miatt szeptember 15.-én napján összehívták az MVB rendkívüli ülését. A megbeszélésen Márk László, a DDVIZIG igazgatója tájékoztatást adott...Várdai István: Münchenben lezárult a versenyzés időszaka
Legújabb, müncheni győzelmével lezárja életében a versenyzés csaknem tízéves időszakát, és a koncertezésre, tanításra koncentrál - mondta Várdai István pécsi csellóművész, aki első díjat nyert a néhány napja véget ért müncheni ARD Nemzetközi Csellóversenyen. "Különösen nehéz volt ez a verseny, rendkívül erős mezőnnyel és nagy pszichikai nyomással; a döntő előtt be is lázasodtam. További stresszfaktor, persze egyúttal óriási inspiráció is volt a versenyre kapott Stradivari-hangszer, amelyet nem volt elég idő megszokni. Végül szerencsére sikerült jó teljesítményt nyújtanom,...Elterjedt, hogy ebolás...
Egy péntek esti egyetemi buli után terjedt el - szerkesztőségünket arról értesítette egy olvasónk, hogy már egy taxiban is hallotta -, miszerint az universitas egyik színes bőrű...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.30: Pécs, Rácvárosi út08.45 - 10.45: Pécs,...Costa Brava 84.900 Ft/főtől

Pécsi napok: indie-rock...
Vasárnap mintegy ezerötszáz látogató nézhette meg a pécsi nyugdíjasok és a bikali Puchner Birtok színészeinek játékát a Sétatéri színpadon. Hétfőn a Föld Napja Alapítvány előadását...Vetélkedővel erősítik az...

Kilenc év börtönt kaphat az...
Kilenc év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, aki halálra verte egy vendégét, a holttestet pedig társával közösen elégette négy évvel ezelőtt...Megvolt az alapkőletétel, kezdődik az állatkert 1,2 milliárdos átalakítása

Már lopni sem érdemes az új pécsi víznyelőket, műanyagból vannak

108 csomaggal segítenek a Krisna-hívők Pécsett
Az Ételt az Életért Program pécsi csoportja szeptemberben hátrányos helyzetű tanulóknak és családjuknak nyújt segítséget. Szeptember 16-án, kedden 3 oktatási intézményben összesen 108 segélycsomagot fog kiosztani az intézmények dolgozóinak közreműködésével, akik segítenek kiválasztani a leginkább rászoruló személyeket.Szeptemberben az Éltes Mátyás Iskolával, az Endresz György utcai Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézményével, a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületével működnek együtt az Étel az Életért program keretében. A 108 csomag jelképes szám a segítők...
« Előző
28560 | 28581 | 28602 | 28623 | 28644 | 28665 | 28686 | 28707 | 28728 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Három hónapja nem találnak egy...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap