Fát akart lopni egy szentdénesi férfi, lebukott

Őrizetbe vettek egy fatolvajt Szentdénesen.  A szolgálatot teljesítő körzeti megbízott rendőrök december 7-én, vasárnap 15 óra körül észlelték, hogy egy mezőgazdasági cég telephelyéről egy férfi fát akar eltulajdonítani kétkerekű kézikocsijával. Miután a 42 éves helybeli férfit tetten érték, előállították a Szigetvári Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásakor a cselekmény elkövetését elismerte. Ellene - szabálysértési őrizetbe vétele mellett - tulajdon elleni szabálysértés miatt indítottak eljárást.

Siófokra fut a pécsi anyuka, hogy köszöntse a balettmestert

Pécsről Siófokra fut három nap alatt, így tiszteleg a siófoki Diótörő Balett vezetője, a hetente kétszer - immár húsz éve - Pécsről Siófokra ingázó balettmester, Stier-Bazsó Gabriella munkája és a Balaton-parti együttes előtt Buday Pálné, akinek két gyermeke is tagja a balettegyüttesnek. A sonline.hu beszámolója szerint a pécsi hölgy régóta rendszeresen fut, így a jövő áprilisban esedékes nagyjából 120 kilométeres távot három nap alatt biztonsággal meg tudja tenni.  TOVÁBBI RÉSZLETEK IDE KATTINTVA OLVASHATÓK.  

Mesés hangulatban zajlott az I. Hóbagoly Mesefesztivál a Zsolnay Kulturális Negyedben

Mesés hangulatban zajlott az I. Hóbagoly Mesefesztivál a Zsolnay Kulturális Negyedben Rengeteg család, gyerek, szülő és nagyszülő látogatott a Hóbagoly Mesefesztiválra, hogy együtt utazzanak el a mesék csodálatos világába. Az első alkalommal megrendezett fesztiválon a kétnapos esőzés ellenére több mint 2500-an vettek részt a Zsolnay Kulturális Negyedben december 6-án és 7-én. - Nagyon örülök, hogy a hagyományteremtő szándékkal útjára indított új fesztiválunkat ilyen nagy érdeklődés övezte. Mikuláskor, karácsony közeledtével nem felejthetjük el, hogy sok család nem tud drága ajándékokra költeni. Ezért kiemelten fontos volt számunkra ez a rendezvény, ahol minden...

Elmarad a „Príma környék"...

A Pécsi Nemzeti Színházban történt szerepátvételek következtében létrejött megoldhatatlan egyeztetési problémák miatt a Pécsi Harmadik Színházban nem tudják megrendezni, így elmarad a...

Pécsre a madár ugyan még...

Pécsre a madár ugyan még jár, de autósból évről-évre egyre kevesebb Több mint tíz százalékkal csökkent néhány év alatt az ország útjain a járműforgalom a legfrissebb adatok szerint. A hozzánk...

Itt készülnek méregdrága...

Hétfőn reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30 Pécs, Mohácsi út 09.45 - 11.45 Pécs,...

Jótékonysági...

Jótékonysági Mikulás-kocogást rendeztek vasárnap Pécsett Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány támogatásért szerveztek fürdőruhás jótékonysági...

Hatos lottó: valakinek nagy...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:1 (egy), 3 (három), 7 (hét), 14 (tizennégy), 18 (tizennyolc),...

Több mint kétszázötven...

A napokban Pécsett a Tudásközpontban tartotta a kormányhivatal a járásban lakó önkormányzati képviselők kötelező képzését. Az oktatáson az érintettek nagy többsége, több mint kétszázötven...

Advent jegyében tart előadásokat a Keresztény Orvosok Társasága

Hétfőn tartja soros összejövetelét a pécsi Keresztény Orvosok Társasága a Karitasz Janus Pannonius utcai előadótermében.Ezúttal a közelgő ünnephez kapcsolódóan hallgathatnak ingyenes előadásokat az érdeklődők. Dr. Várszegi László főgyógyszerész az orvostársadalom szentjeiről beszél, Kele Pál apát adventi gondolatait osztja meg a közönséggel.

Egymásnak esett két pécsi nő egy boltban, mindketten megsérültek

Összeszólalkozott, majd egymásnak esett két középkorú nő az egyik pécsi, belvárosi boltban október 3-án. A kölcsönös bántalmazás során mindketten könnyű sérüléseket szereztek. A rendőrök M. Mária 51 éves és Cs. Ildikó 39 éves pécsi lakosokat gyanúsítottként kihallgatták, ellenük a Pécsi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.A nyomozók 2014. december 1-jén a büntetőeljárás rendőrségi szakaszát vádemelési javaslattal lezárták és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.

A Fidesz belső vizsgálatot indít a kertvárosi Fodor Ibolya elleni vádak miatt

A Fidesz belső vizsgálatot indít a kertvárosi Fodor Ibolya elleni vádak miatt A Fidesz szóvivője, Tuzson Bence szombat esti tájékoztatása szerint belső vizsgálatot indítanak a pártban, mert csak "tiszta, feddhetetlen" politikusai lehetnek a Fidesznek. Azt mondta, a sajtóból értesültek arról, hogy mi történt, és állítólag mit követett el Fodor Ibolya (képünkön). A Kertvárosban októberben megválasztott önkormányzati képviselőnőt egy tizenöt évvel ezelőtti, 1999-es, az Új Dunántúli Naplónál történt gazdasági ügy miatt támadja az ellenzék, ahol akkoriban a kiadóiroda könyvelésén dolgozott. Két párt, a Jobbik és az Együtt már lemondásra is...

Nincs ötös a lottón, de a...

Az ötös lottó szombat esti számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:7 (hét), 19 (tizenkilenc), 23 (huszonhárom), 44 (negyvennégy), 66 (hatvanhat); Joker: 822003Nyeremények: 5...

Eldőlhet, börtönbe megy-e...

Eldőlhet, börtönbe megy-e W. Gyula, az egyházmegye volt vagyonkezelője A Pécsi Ítélőtáblán jövő pénteken folytatódik W. Gyula, a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelőjének büntetőpere. Idén...

Pécsi tűzoltók nyerték meg...

A napokban kilencedik alkalommal rendezte meg az Országos Lépcsőfutó Bajnokságot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Budapesten, a...

Festegetett és írt a falra,...

Vádemelési javaslattal zárták le a pécsi rendőrök a nyomozást egy tizenhat éves fiú ellen, aki május 22-én este Pécsett az egyik sportpályánál figurákat és szöveget festett a falra....

Újra Mikulás-sapkák...

Újra Mikulás-sapkák kerültek a pécsi szoborfejekre - három éve egyetemisták kezdték Mikulás napjára virradó éjszaka ismét Mikulás-sapkák kerültek a pécsi köztéri szobrok fejére. Három éve még mindenki...

Aggódnak a kéményseprők:...

Aggódnak a kéményseprők: Várhatóan 2015 nyarától már egy állami holding kebelén belül működnek majd a jelenleg vállalkozóként dolgozó kéményseprők. A...

Elbújt a Télapó, Mikuláskereső-túra a Mecseken

A mediterrán Pécsen a Mikulás is korábban jár. Azaz pénteken este 17 órakor lelkes gyermekek indulnak útra a Mecseken, hogy megkeressék a Mikulást. Először a Mecseki Kisvasútra szállnak fel, abban reménykedve, hogy találnak valami útmutatást, hogy merre induljanak el keresni a Mikulást. Aztán a Dömör-kaputól a Tettyére vezető turista út mentén először krampuszok állítják próbatételek elé őket, aztán ha szerencséjük lesz, az erdő szélen meglelik a Mikulást. Végül a Duna-Dráva Nemzeti Park Tettye Oktatási Központjában pihenik ki a kalandot meleg tea és süti társaságában....

Forgalomkorlátozás lesz a III. Nagy Mikulás Kocogás ideje alatt

Forgalomkorlátozás lesz a III. Nagy Mikulás Kocogás ideje alatt Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a december 7-én, vasárnap megrendezésre kerülő rendezvény miatt 14 óra és 14 óra 30 perc közötti időben Pécs belvárosában.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a „III. Nagy Mikulás Kocogás" elnevezésű karitatív rendezvény ideje alatt az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe. A járműforgalom elől szakaszosan és időszakosan elzárásra kerül a Szent István tér - Ferencesek utcája - Jókai tér - Széchenyi tér - Mária utca - Flórián tér - Nagy Flórián utca - Király utca - Széchenyi tér - Janus...

Tiltott prostitúció miatt vették őrizetbe a Komlói úton

A rendőrök a helyszínen intézkedés alá vontak egy nőt, majd szabálysértési őrizetbe vették. A szolgálatban lévő rendőrök december 4-én, csütörtökön 19 óra körüli időben Pécsett, a Komlói úton igazoltatták azt a 19 éves nőt, aki az arra közlekedő autósoknak anyagi ellenszolgáltatásért félreérthetetlenül szexuális szolgáltatást kínált. A járőrök a nőt a Gyárvárosi Rendőrőrsre előállították, majd tiltott prostitúció szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt szabálysértési őrizetbe vették. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is fokozott figyelmet fordít a tiltott...