Nádas Péter-memoárral indul a Jelenkor nyári lapszáma, a Csontváry-tárlat is téma
A nyári szám élén Nádas Péter Világló részletek (Emléklapok egy elbeszélő életéből) című emlékiratának egy fejezete áll. A prózarovatban Grecsó Krisztián, Ungváry Rudolf és Antonio Fian (Szijj Ferenc fordításában) elbeszélései olvashatók. A versrovat Schein Gábor, Kovács András Ferenc, G. István László, Marno János, Vaszilij Bogdanov és Steffen Jacobs (Tatár Sándor fordításában) verseit közli.Tízéves Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye, az évforduló alkalmából három írást közöl a Jelenkor. Christina Viragh, aki németre ültette át a regényt, fordítói tapasztalatait...Ismét egyházi tulajdonba került a százmillióból felújított pécsi Virág-ház
Az Országgyűlés döntése értelmében az állami tulajdonban lévő pécsi ingatlan, a Virág-ház visszakerült az egyház birtokába. Az ünnepélyes átadásra csütörtökön délelőtt került sor. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek köszönhetően a Virág-ház az elmúlt években százmillió forint értékű felújításon esett át. A csütörtökön tartott átadáson részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs város polgármestere, Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és Udvardy György pécsi...
Rezsót és bort zsákmányolt a zsibóti présházból
Egy fiatalember július 6-án a zsibóti szőlőhegyen betört egy présházba, ahonnan bort és egy rezsót vitt magával - adta hírül csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint közleményükben olvasható, a tulajdonos pár nappal később, július 8-án vette észre, értesítette a rendőröket, akik az elvégzett adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és elfogták a gyanúsítottat, egy környékbeli fiatalembert. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Vele szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...Megérkeztek a fix...
A megyében elsőként az 57-es főúton, Kozármislenynél működnek fix traffipaxok, a berendezéseket már fel is szerelték. A...
Teherautók ütköztek...
Egy teherautó és egy kisteherautó ütközött össze a 6-os főúton, Pécs közelében, Hirdnél - számolt be csütörtök délelőtt a...
Mérséklődtek a késések a...
Több helyen, köztük a budapesti elővárosi vonatforgalomban még csütörtökön is jelentős fennakadások várhatók az előző napi vihar következményeként - közölte a Mávinform reggel az MTI-vel....Fákat döntött Pécsett a...
Szerdán az esti órákban viharos széllel érkezett meg az enyhülést hozó hidegfront. A tűzoltókat hat esetben riasztották, Pécsett és a megyében másutt is fákat csavart ki a...A magyar-horvát határon is...
A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint felkészültek arra, hogy a szerb-magyar határszakaszon építendő kerítés...
Vihar: 80-100 perces...
Jelentős késésekre kell számítani több dunántúli vasútvonalon, így a hegyeshalmi a szombathelyi, a dél-balatoni és a Boba-Ukk vonalon is - közölte a Mávinform szerda délután az MTI-vel. A...Sikerrel zárult a BIOKOM komposztláda-kampánya
A BIOKOM Nonprofit Kft. közleménye:"Tájékoztatjuk a pécsi lakosságot, hogy komposztláda akciónk eredményesen lezárult, a közel félezer komposztálóból álló készletünk "elfogyott". További igényeket már nem áll módunkban elfogadni, így kérjük, hogy ilyen kéréssel már ne forduljanak társaságunk felé. Azon partnereinket, akik az akció keretében komposztládához jutottak, levélben értesítjük ki a láda átvételi helyének és időpontjának megjelölésével. Az értesítés kézhezvételétől számított 10 napon belül lehet majd átvenni az igényelt komposztládát az alábbi helyszíneken...Kulturális alapellátás: számba veszik az akadályokat
Önálló problématérképet állítanak fel a kulturális alapellátás előtt álló akadályok számbavételére - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Kulturális Alapellátás és Közösségfejlesztés Kerekasztala záróülésén a budapesti Néprajzi Múzeum dísztermében, szerdán. Az államtitkár a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi ágazat szereplőit tömörítő szakmai munkacsoportok ülése után tartott összegzésében hozzátette azt is, hogy az értékes ötletek mellett felmerült problémák egy része más tárcákhoz tartozik, egyes kérdéseket pedig - köztük a kulturális...
Kizárólag pécsiek rajzolhatják a Red Bull reklámjait
Kizárólag pécsiek rajzolhatják a világ egyik legnagyobb energiaital-gyártójának reklámjait - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Bulyáki Mónika, a Cartoon Garage rajzstúdió kreatív vezetője a műsorban elmondta, hogy 23 éve rajzolják már a Red Bull energiaital reklámjait Pécsett, a stúdió tizenegy munkatárssal dolgozik. Az egyes reklámok ötleteit külföldről kapják, ezután elkészítik a figuraterveket, és ha ezeket a cég elfogadja, akkor kezdődik a tényleges animációs munka - tette hozzá. Mint megjegyezte, hagyományos technikát használnak, tehát mindent kézzel...Pécsi Érték Interaktív...
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület közgyűlési képviselője az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:„Az elmúlt években, évtizedekben megszoktuk, hogy az élet a...Álláshirdetés:...
Pécs város közösségi közlekedését ellátó társasága, a Tüke Busz Zrt. felvételt hirdet autóbuszvezetői munkakörbe. Elvárások:- D kategóriás jogosítvány- PÁV II.- legalább 2016. december...Szociális bérházakat adtak...
Átadták a Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram keretében épített tíz szociális bérházat a baranyai Gilvánfán és Kisszentmártonban szerdán. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium...Hoppál: nem szabad...
A magaskultúra pozícióinak erősítése, zömmel fővárosi intézményrendszerének támogatása mellett nem szabad lemondani a vidéki...
Több szabadtéri tűzhöz is...
Három szabadtéri tűzhöz riasztották kedden a tűzoltókat Baranya megyében. Szerda hajnalban pedig újabb tűz ütött ki, ezúttal a Bári kőgáton. Kedden, Pécsett a Melinda utcában fél hektáron...Heves zivatarra...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján heves zivatarral érkezik a hőséget követő enyhülés. Az előrejelzések...
Több mint háromszáz fiatal táncol rendszeresen a pécsi "táncbirodalomban"
Papp Viktor, a Pécsi Fordan Táncklub vezetőjének segítségével pillantottunk be a pécsi „táncos birodalom" mindennapjaiba. Az akrobatikus rock and roll többszörös magyar bajnok veteránja beszélt a Pécsi Újság.hu-nak arról, hogy mi kell a sikerekhez, például a Európa-bajnoki címekhez. Balatonfüreden rendezték a napokban a Látványtánc Európa-bajnokságot, a Pécsi Fordan Táncklub négy csapattal indult a megméretésen. Két arany és egy bronzérem mellett egy 5. helyezés volt a klub mérlege - számolt be hírportálunk az eseményről. A sikerek nyomán arra voltunk...
Útlezárás szerdától - csatornát cserélnek az Ürögi fasorban
A zavartalan és kiegyensúlyozott ellátás érdekében a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei az év során folyamatosan dolgoznak a víz- és szennyvízhálózat korszerűsítésén. A héten Kovácstelepen kezdődnek felújítási munkálatok, ahol az Ürögi fasor déli részének elöregedett beton szennyvízvezetékét cseréli ki a szolgáltató. Az útfelbontással járó munkálat alatt július 8-tól, szerdától várhatóan szeptember 1-jéig teljes szélességű, szakaszos útlezárás lesz érvényben az Ürögi fasor Levendula utca - Ércbányász utca közti szakaszán, így a Nyugati ipari út felől az Ürögi fasor zsákutca lesz. A...Két pécsi kormányablak is este nyolcig tart nyitva
Mivel jelenleg is tart a Pécsi Járási Hivatal Kossuth téri okmányirodájának felújítása, a Baranya Megyei Kormányhivatal (BAMKH) két pécsi kormányablak nyitva tartását is meghosszabbította a hétköznapokon. Horváth Zoltán megyei kormánymegbízott tájékoztatása szerint a Szántó Kovács János utcai és a Nagy Lajos király útja 3. szám alatt található kormányablakok a zökkenőmentes ügyintézés érdekében hétfőtől péntekig reggel 8-tól 20 óráig tartanak nyitva.A tisztségviselő hozzátette, a Szántó Kovács János utcai helyszínen újra biztosított a telefonos és személyes időpontfoglalás.
« Előző
26649 | 26670 | 26691 | 26712 | 26733 | 26754 | 26775 | 26796 | 26817 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Gyász: elhunyt Berta Claudia, az...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Búcsú Csíksomlyón: az a történelmi...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Két baranyai tóba is érkezett...

