Épp távozóban fogták meg őket a rendőrök
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint egy vókányi férfi és élettársa, valamint egyikük rokona június 15-én 23 óra körül a siklósi vásárcsarnok egyik ruházati üzletébe betörtek és ruhaneműt loptak el. Épp távoztak a helyszínről, amikor a rendőrök igazoltatták őket. Mindhárom személlyel szemben a Siklósi Rendőrkapitányság lopás bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Mindhárman beismerő vallomást tettek.A rendőrök a nyomozást július 1-én vádemelési javaslattal lezárták, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.
A szőlő, mint szimbólum: korhatáros séta Pécsett
Izgalmas felfedezőútra invitálja a Zsolnay Örökségkezelő Pécs történelmi belvárosába az érdeklődőket a „legősibb termékenységi és vallási szimbólum, a szőlő" után kutatva július 12-én, délelőtt 10 órától.A séta a Citrom utcai Tüke-kúttól indul és a Cella Septichora Látogatóközpontban ér véget, ahol friss szőlő, ízletes sajtok és zamatos bor csábítják falatozásra a résztvevőket. A program időtartama körülbelül két óra, amelyet 18 éven felülieknek ajánljanak a szervezők.Az egykori kemény munkából, a dunai mosásból mára látványosság lett Mohácson
Dehogy jutott eszébe azoknak az asszonyoknak, akiknek úgy az 1960-as évek második feléig nyaranta ütemezett teendője volt Mohácson a Dunára menni mosni, hogy egyszer még idegenforgalmi látványosság lesz ez a munka. És lám, tegnap újra jókora közönség, sőt, üdülőhajó utasai is figyelhették, hogyan kell a vízben állva mosópadon lapogatni a beszappanozott ruhákat. Persze, a parton állt felnőttek valójában tudták, hogy milyen látványosságra számíthatnak, hiszen a Pranje na Dunavu, azaz a Dunai Mosás a Mohácsi Sokacok Olvasókörének immár hagyományosan meghirdetett programja volt -...
Tisztikar nélkül a...
Negyven éve szentelték pappá András atyát. Hívei számon tartották az évfordulót, ezért a vasárnapi szentmise után, a Bártfa...
Végzős orvostanhallgatókért...
Pénteken a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius...
Pécsi tűzoltó napközi:...
Napközis tűzoltó tábort szervezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Mecseki Lovas Egyesület és a Szabolcs...
Tizennyolc lopással...
A rendőrség szombati híradása szerint K. K. 19 éves szentlőrinci férfi 2014 októbere és 2015 februárja között több baranyai településen lakásokba, boltokba és kocsmákba tört be, ahonnét...Lezárják a Maléter Pál utat...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Pécsett a július 4-én megrendezésre kerülő „III. Kertvárosi Nap" elnevezésű...
Bachman Zoltán építész...
A csütörtökön elhunyt Bachman Zoltán építész életművét feldolgozó, grafikákat, modelleket, tanítványai munkáit bemutató...
Nádor Judit keramikus életművéből nyílt kiállítás Pécsen
Nádor Judit, az államosítást követően a Zsolnay-gyárban alkotó pécsi keramikus életművét bemutató kiállítás nyílt pénteken a baranyai megyeszékhelyen. A Janus Pannonius Múzeum szervezésében létrejött, szeptember 20-ig látható tárlat a művész magántulajdonban lévő kerámiái, tervei, tanulmányai alapján ad képet Nádor Judit munkásságáról. A kiállítás megnyitóján Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta, a tárlat jó alkalom arra, hogy a látogató megismerkedjen a Zsolnay-gyár államosítását követő művészeti világával. Úgy fogalmazott, bár a gyár az ötvenes évektől a...Sült keszeget is kínálnak a Dunai Mosásra Mohácsra érkezőknek
A Mohácsi Sokacok Olvasóköre hagyományápoló rendezvénye, a Pranje na Dunavu, azaz a Dunai Mosás lassan akkora közönséget vonz, mint a Babfőző Fesztivál. A most szombati eseményre is sok érdeklődőt várnak, s bár a Sokac révet a mohácsiak cserépedényben fővő szármájának illata lengi majd be, falatozni módja lesz a vendégeknek is, nekik sült keszeget és lepényben csevapot kínálnak - írja a Mohácsi Újság.hu. - Legalább huszonöt edényben fog rotyogni a töltött káposzta délután 3 órától a Sokac révben, ahova a népviseletbe öltözött, szőtt kelméket mosók és segítőik a Sokac körből 4...
Nem a finom főztje miatt keresték a zsaruk
Egy pécsi étterem konyhájából állítottak elő a rendőrök egy körözött férfit csütörtökön délben - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök a férfit a lakcímén, hivatalos elérhetőségein hiába keresték, végül a munkahelyén bukkantak a nyomára, ahol szakácsként dolgozott. Előállították a kapitányságra, majd átadták a körözést kibocsátó hatóságnak.Pécs igyekszik tenni azért,...
FRISSÍTVE - Szerdáig kell valahogy kibírni, akkor enyhülhet a kánikula. Pécsett a Tettye Forrásház Zrt. és a BIOKOM Nonprofit...
A pécsi vasútállomáson is...
Ásványvizet oszt a MÁV-START a főváros három főpályaudvarán és tizennégy vidéki vasútállomáson - köztük a pécsin - szombattól a hőségriasztás ideje alatt 10 és 17 óra között - közölte a...Hoppál: milliárdokkal több...
Jelentősen, 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelkedik jövőre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális...
Baranyában is indul a nyári...
Az elmúlt két évhez hasonlóan - a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálásával - a Baranya Megyei Kormányhivatal (BAMKH) Foglalkoztatási Főosztályának és a járási hivatalok...Lábápoló készülékre fájt a...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki beszámolója szerint szerda délután Pécsett, egy belvárosi üzletből akart ellopni...
Jön a hőség, a hétvégétől a...
Az idő most a napozás és a fürdőzés szerelmeseinek dolgozik: egyre melegebb lesz, a Dél-Dunántúlon jövő héten majd'...
Hoppál Péter nyitja meg Nádor Judit életmű-kiállítását
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Páva Zsolt, Pécs polgármestere megnyitja a Nádor Judit pécsi keramikusművész életművét bemutató kiállítást pénteken 15 órától a Káptalan utca 4. szám alatt található Múzeum Galériában.A tárlatot ismerteti dr. Kovács Orsolya művészettörténész, köszöntőt mond Walterné Müller Judit megbízott múzeumigazgató.
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Péntek reggel fél hét és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.30: Pécs, Athinay út07.45 - 08.45: Pécs, Makay István út09.00 - 10.00: 6-os főút pellérdi elágazó10.15 - 11.15: Pécs, Nendtvich A. út12.45 - 13.45: Pécs, Szigeti út14.00 - 15.00: Pécs, Rácvárosi út15.15 - 16.15: Pécs, Magyarürögi út16.30 - 17.30: Pécs, Abaligeti út17.45 - 18.45: Pécs, dr. Veres Endre út19.00 - 20.00: Pécs, Nendtvich Andor út
Megkedveltek a kígyók egy baranyai "elektromos" élőhelyet
Bank László, a Magyar Madártani Egyesület (MME) baranyai vezetője nem mindennapi történetet osztott meg legutóbbi hírlevelében. Ezúttal nem tollas állatok, hanem hüllők a főszereplők. Íme: "A Siklós és Nagyharsány között haladó közlekedési út mellett, a kisharsányi elágazásnál egy transzformátor-állomás található. Az itt dolgozók hívták fel a figyelmünket arra, hogy a területen meglehetősen sok kígyó fordul elő, melyek időnként üzemzavart okoznak.A helyszín tanulmányozásakor valóban sok levedlett kígyóbőrt találtunk, és lépten-nyomon erdei siklókba botlottunk. A telepen...
« Előző
26691 | 26712 | 26733 | 26754 | 26775 | 26796 | 26817 | 26838 | 26859 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Gyász: elhunyt Berta Claudia, az...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...

