Pécs is olimpiai helyszín lehet: a kosár- és tollaslabda versenyeket tartanák városunkban
Pécs is részt venne a 2024-es budapesti olimpián: a kosárlabda-, valamint a tollaslabda versenyek lehetséges színhelyeként került szóba városunk. A részvételről a kedd esti rendkívüli közgyűlésen döntenek az önkormányzati képviselők. Csizi Péter fideszes honatya délelőtt szólalt fel az elképzelés megvalósítása érdekében az Országgyűlésben.Kedden tárgyalta az Országgyűlés a Magyar Olimpiai Bizottság és a főváros közös, a 2024-es Budapesten megrendezni kívánt olimpiai játékok pályázatát. A Parlamentben Csizi Péter, Pécs egyik országgyűlési képviselője is felszólalt, mégpedig...
Pécsen keresztül is szállítják a menekülteket
A Pécsi Újság.hu értesülései szerint Pécsen keresztül is szállítanak menekülteket Csongrád megyéből Budapestre. Kedden rendőri kíséret mellett mintegy harminc, többségében afgán migráns tűnt fel a pécsi vasútállomáson. Úgy tudjuk, már napok óta folyamatosan szállítják a menekülteket rendőrségi kisbuszokkal Csongrád megyéből Pécsre, ahonnan rövid várakozás után vonattal a fővárosba utaztatják őket, ugyancsak rendőri kíséret mellett. Kedden a pécsi vasútállomáson egy mintegy harminc főből álló csoport tűnt fel, közöttük kisgyermekes családok. A migránsok többsége...Rendőrök tanultak a Pécsi Tudományegyetemen
Újabb fejezetéhez érkezett a Police Medic képzés - más néven intézkedéstaktikába épített sérültellátás - melynek a napokban a Pécsi Tudományegyetem adott otthont - adta hírül az ORFK Kommunikációs Szolgálat. A szaktanfolyamot kimagasló eredménnyel végző rendőrök instruktori képzést követően az alapszintű egészségügyi ismeretekre oktatják majd kollégáikat. Az instruktorok képzése folyamatosan zajlik, így biztosítva azt, hogy minden rendőri szervnél jól képzett, kimagasló egészségügyi ismeretekkel rendelkező rendőrök végezzék a hivatásos állomány alapszintű...Ilyen nincs, és mégis van:...
Meghökkentő történetet osztott meg a Pécsi Újság. hu - val Donáczi György: a pécsi nyugdíjast Barcson elvégzett szemműtétje után az intézet igazgató-főorvosa saját kocsijával fuvarozta ki...Egyházmegyei kitüntetéseket...
A Pécsi Egyházmegye fővédőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György megyéspüspök mutatta be a szentmisét a Pécsi...
Nem adták meg a tartozást,...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerint egy 55 éves pécsi férfi vasárnap Pécsett egy asszony lakásán megjelent, fenyegetőzött és a lakás berendezési tárgyait felforgatta. ...Még egy hónapig biztosan...
Nagyjából egy hónapig még számíthatnak arra a pécsi autósok, hogy például a 6-os városon átvezető szakaszán a József Attila...
Gyermekek is megsérültek a...
Négy gyermek és egy felnőtt könnyebben, a sofőr életveszélyesen megsérült a Mohács közelében hétfőn este történt...
A Libri tulajdonába került...
A Libri Könyvkiadó Kft. tulajdonába került pénteken az 1993-ben alapított, pécsi székhelyű és kortárs szépirodalmi kiadványok megjelentetésével hírnevet szerző Jelenkor Kiadó. A Libri...Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedd reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Tüskésréti út08.45 - 09.45: Pécs, Siklósi út10.00 - 11.00: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza11.15 - 12.15: Pécs, Nagykozári út13.45 - 14.45: Pécs, Mohácsi út15.00 - 16.00: Pécs, József Attila út16.15 - 17.15: Pécs, Szigeti út17.30 - 18.30: 6-os főút pellérdi elágazó18.45 - 19.45: Pécs, Makay István út20.00 - 21.00: Pécs, Nyugatipari útA Parlamentben is téma volt Tiffán Zsolt bejegyzése
A fideszes Tiffán Zsolt Facebook-bejegyzéséről is volt szó az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn az Országgyűlésben. Tóth Bertalan (MSZP) azt firtatta, kik azok, akik ellen kifakadt a fideszes Tiffán Zsolt a támogatások felhasználása miatt. Indítanak-e vizsgálatot az ügyben? - kérdezte. Szóvá tette azt is, hogy lassan halad a 25 milliárd forintos Ős-Dráva-program. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, nem beszélt még az ügyben Tiffán Zsolttal, aki szerinte karakteres személyiség, mint a borai. Ez azt jelenti, hogy őszintén és világosan beszél...
Ötödször is lebuktak, ezúttal egy mohácsi vásárlás során fogták el a pénzhamisítókat
A Pécsi Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik hamis húszezreseket gyártottak, majd azzal fizettek. A vádlottak tavaly augusztusban elhatározták, hogy egy tintasugaras nyomtató segítségével hamis húszezer forintos bankjegyeket készítenek, melyekkel az ország különböző területén vásárlásokat bonyolítanak le, így hozva forgalomba a hamis bankjegyeket. A pénzhamisítók hat alkalommal négy különböző megyében vásároltak hamis húszezressel, míg végül egy mohácsi vásárlás során lebuktak. A vádlottak nem először próbálkoztak pénzhamisítással,...
Pécsi tehetség is fellép a...
Három magyar, Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron lép színpadra vasárnap és hétfőn a Montreux-i Jazz Fesztivál zongoraversenyének fináléjában. A világ egyik legrangosabb...Rendőrök vetettek véget a...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére vasárnap délután bejelentés érkezett, hogy Pécsett, Kertvárosban az utcán többen hangoskodnak, veszekednek, zavarják az ott élőket. ...Tűz keletkezett egy...
Hétfő hajnalban érkezett a segélyhívás a katasztrófavédelem megyei műveletirányító központjába, mely szerint egy Deák Ferenc...
Ezeréves az első írásos...
Idén együtt ünnepelt Hosszúhetény és Püspökszentlászló: 1000 éves az első írásos dokumentum Hosszúhetényről, június 27-e pedig...
Hétfőn dönt a Pécsi...
A rendőrség kezdeményezte annak a tizenhét éves pécsi fiúnak az előzetes letartóztatásba helyezését, aki a gyanú szerint szombatra virradó éjszaka életveszélyesen megsebesített két férfit...Külföldre is visznek...
Csökkent a kóbor kutyák száma az elmúlt években Mohácson, köszönhetően elsősorban az ebekbe ültetett jeladónak. A gazdátlan...
A büntetés mellett fertőzés is lehet a szökőkutakban pancsolók jutalma
Komoly összegű bírságot is kiszabhatnak arra, aki szökőkútban fürdőzik. A büntetés mellett „jutalmul" csúnya fertőzést is összeszedhetnek a szabályszegők. A BIOKOM-nál és az önkormányzatnál amondóak, ha valaki emiatt megbetegszik, saját maga a felelős. A gyerekek esetében pedig - tehetjük hozzá - a szülők. Kánikula - amire az előrejelzések szerint már nem kell sokat várni - idején megszokott látvány, hogy a pécsi szökőkutakat strandolásra használják a gyerekek és adott esetben a nagyobbak is. Pedig - mint azt dr. Horváth Endrétől, a pécsi önkormányzat hatósági...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfő reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Rácvárosi út08.45 - 09.45: Pécs, Abaligeti út10.00 - 11.00: Pécs, Pellérdi út11.15 - 12.15: 6-os főút pellérdi elágazó13.45 - 14.45: 6-os főút Pécs - Szentlőrinc közötti szakasza15.00 - 16.00: Pécs, Makay István út16.15 - 17.15: Pécs, Szigeti út17.30 - 18.30: Pécs, Verseny utca18.45 - 19.45: Pécs, Siklósi út20.00 - 21.00: Pécs, II. János Pál útVízjégfoltokat fedezett fel a Rosetta egy üstökösön
A Rosetta műszere 120 olyan régiót azonosított az üstökös felszínén, amely tízszer fényesebb többi részénél. Több mint száz vízjégfoltot fedezett fel az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondájának nagy felbontású és kis látószögű felvevőrendszere a 67P/ Csurjumov-Geraszimenko-üstökös felszínén. A megfigyelések eredményeit az Astronomy & Astrophysics folyóirat legújabb számában ismertették a kutatók.Régóta ismeretes, hogy a kométák magja rengeteg jeget tartalmaz és ahogy közelednek a Naphoz, felszínük felmelegszik, a jég pedig gázokká szublimálódik. Az illékony anyagok...
« Előző
26733 | 26754 | 26775 | 26796 | 26817 | 26838 | 26859 | 26880 | 26901 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Gyász: elhunyt Berta Claudia, az...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...

