Átengedte a vezetést, mert a barátja kevesebbet piált
2015. május 25. hétfő 10:25
Pécsett, az Esztergár Lajos utcában áprilisban intézkedés alá vonták annak az autónak a sofőrjét, akivel szemben az ellenőrzéskor alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A további vizsgálatok az alkoholfogyasztás tényét alátámasztották - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrök a helyszínen megállapították azt is, hogy a sofőr jogsijának orvosi érvényessége tavaly novemberben lejárt, amely miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben. A 37 éves pécsi férfi mellett a gépkocsiban tartózkodott a jármű tulajdonosa is, aki elmondta, hogy az este folyamán együtt italoztak, és azért engedte át a vezetést, mert ő kevesebb alkoholt fogyasztott.
A gépjárművezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség, az autó tulajdonosával szemben járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott a Pécsi Rendőrkapitányság büntetőeljárást.
A nyomozást a rendőrök a napokban befejezték és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

