Csipkés poloska ellen permetezik a platánfákat
2015. június 02. kedd 12:55

A BIOKOM Nonprofit Kft. megbízásából június 2-16. között kerül sor Pécs teljes területén a közterületen lévő, összesen 1706 db platánfa permetezésére csipkés poloska kártevő ellen. A beavatkozás az éjjeli órákban történik, este 10 órától másnap hajnal 4-ig.
A permetezés során felhasznált szer emberekre, állatokra veszélyt nem jelent, viszont méhekre mérsékelten, vízi szervezetekre fokozottabban veszélyes lehet.
A szolgáltató felhívja a lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket és a forgalmat.
A csipkés poloska kifejezetten a platánfák kártevője. A kártétel a fák levelein, azok nedveinek elszívásával keletkezik. Ezt követően a sérült levéllemez már nem tud regenerálódni, fokozatosan elveszíti funkcióját, a továbbiakban már nem képes táplálékot nyújtani a növény számára, így az fokozatosan legyengül, majd tönkremegy.
A kártevők a fa alatt, illetve annak kérgében a törzsön telelnek át, amelynek vegyszeres lemosásával igen jó hatásfokkal lehet gyéríteni a rovarállományt. A rovarok sajnos nem csak a növényekben okoznak kárt, hanem jelenlétükkel zavarják a lakosságot is. Életük nagy részét a fák koronájában töltik, de egy kisebb szél is képes onnan lesodorni őket, így könnyen bekerülhetnek a lakóházakba, gépkocsikba, vagy éppen az ember ruhájára. Mint a legtöbb poloska, így ezek a rovarok visszataszítóak lehetnek az ember számára.
Forrás: Biokom Nonprofit Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

