Az ÖPE szerint kaotikusak a pécsi fejlesztési ügyek

Az ÖPE szerint kaotikusak a pécsi fejlesztési ügyek Közleményben bírálta a pécsi fejlesztések előrehaladását az Összefogás Pécsért Egyesület.  „A tegnapi lözgyűlés rámutatott, hogy teljes a káosz a fejlesztések körül. Kiderült, hogy a Horvát Színház építésére csak feleannyi pénz van, mint amire szükség van, ezért leáll az építkezés. Az állatkert több mint féléves csúszásban van, ott is a második kivitelezőt fogyasztja a város. A keleti városrész lakásfelújításai és közösségi ház felújításai szintén hónapokat csúsztak. A vásárcsarnok tervpályázata is nyúlik, mint a rétestészta, pedig már lassan a kivitelezőt kellene...

Két autót is szándékosan gyújthattak fel Pécsett

Két autót is szándékosan gyújthattak fel Pécsett Négy órán belül két égő kocsihoz riasztották a tűzoltókat Pécs keleti városrészébe.  Egy személyautó égett csütörtök este Pécsett, a Szirom utcában. A jármű hátulja, egészen a hátsó ülés vonaláig kiégett. A pécsi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral mintegy tíz perc alatt fékezték meg a lángokat. Az eset során felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja, ezért annak körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltség vizsgálja .Péntek hajnalban egy újabb gépjárműtűzhöz riasztották a beavatkozókat, ezúttal a Róka utcában égett teljes terjedelmében...

Megtartották a Kossuth téren az első pécsi virágvásárt, folytatása következik

Megtartották a Kossuth téren az első pécsi virágvásárt, folytatása következik Hagyományteremtő szándékkal nyitott meg pénteken reggel az első pécsi virágvásár a Kossuth téren. A délután fél egyig tartó rendezvényen kedvező árakon lehetett szezonnövényeket, virághagymákat vásárolni.  Az eseményt Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére hívta életre Pécs főkertésze a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom NKft-vel közösen. Páva Zsolt a pénteki megnyitón azt mondta, hagyományt szeretnének teremteni a virágvásárral, amelynek célja, hogy látványos, de nem feltétlenül hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyék a pécsiek kertjüket,...

Több mint százan vehetik át...

Idén szeptember elsejétől csak azok az oktatók vehetnek részt gyakorlati képzésben, akik mestervizsgával rendelkeznek. A pécsi kamara 255 mesterember képzését végzi el idén 23 szakmában....

Világhírű hálózatkutató...

Barabási Albert László, a hálózatkutatás egyik kiemelkedő nemzetközi szereplője érkezik Pécsre a Pécsiközgáz meghívására november 23-án, hétfőn 16 órától a Tudásközpontban.A világhírű...

Pécsi sürgősségi: a...

Pécsi sürgősségi: a hozzátartozóknak kívül tágasabb, avagy tessék elolvasni a szabályzatot! Csaknem egy hónapja vezették be Pécsett a Janus Pannonius Klinikai Tömbben kialakított sürgősségi osztályon azt a szabályt,...

Traffipax pénteken Pécsett...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken reggel fél hét és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Az ország minden megyéje...

Az ország minden megyéje részesült a Magyarok Kenyeréhez gyűjtött lisztből A Magyarok Kenyere programban készült liszt szétosztására hagyományteremtő szándékkal adományozási napot rendeztek csütörtökön...

Nem lehet korizni csütörtök...

A meleg időjárás miatt november 19-én, csütörtökön délután technikai és biztonsági okokból zárva lesz a Pécsi Műjégpálya. A vezetőség szerint pénteken már ismét lehet korcsolyázni. A...

Emlékeztető: virágvásárt tartanak pénteken Pécsett

Kedvező árakon lehet szezonnövényeket, virághagymákat vásárolni november 20-án, pénteken 9 és fél egy között Pécsen, a Kossuth téren. Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére ugyanis Pécs főkertésze a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom NKft-vel együttműködve. Páva Zsolt szándékai szerint a virágvásár célja, hogy a látványos, nem feltétlenül hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyük kertünket, portánkat, városunkat.Nagy Ervin főkertész és kollégái ezen a napon és helyszínen a piaci áraknál alacsonyabban kínálják azokat a növényeket, amelyeket...

Ős-Dráva: elkészült a duzzasztó a Fekete-víz vízpótlására

Elkészült a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program vízkormányzási rendszerének első eleme: a Dráva Cún-Szaporca holtágának vízpótlását biztosító duzzasztót csütörtökön adták át Cún határában. Márk László, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a mintegy 740 millió forintból épült duzzasztóval a Fekete-víz nevű vízfolyásból azokban az időszakokban is megoldják az 50 hektáron elterülő holtág vízutánpótlását, amikor az szárazság, vagy a Dráva alacsonyabb vízállása miatt természetes úton nem történik meg. Ezzel megvédik a holtág ökológiai értékeit,...

Siklósnagyfalu: súlyos sérüléseket okozott ismerősének

Siklósnagyfalu: súlyos sérüléseket okozott ismerősének Bántalmazta és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket okozott ismerősének egy 41 éves siklósnagyfalui férfi szerda este, akit rövid időn belül elfogtak a rendőrök - közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint Siklósnagyfalu főutcáján a 41 éves helybeli férfi szóváltásba keveredett ismerősével, majd bántalmazta őt. A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.A rendőrök rövid időn belül elfogták a férfit, aki a gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A Siklósi Rendőrkapitányság vele szemben súlyos testi...

Nagy Bordói Kóstoló:...

Nagy Bordói Kóstoló: Villány erősségei is bemutatkoznak A Bordeaux-t világhírűvé tevő szőlőfajtákból, cabernet franc-ból, cabernet sauvignonból és merlot-ból készült magyar és...

Így néz ki a felújított...

Így néz ki a felújított pécsi jégpálya - Fotók! Csütörtök délután tartották a 150 millió forintból felújított Pécsi Műjégpálya átadóját. Az eseményen Csizi Péter, a Fidesz...

Tévés kulisszatitkokról is...

Tévés kulisszatitkokról is beszélt Kert Attila pécsi előadásán a párizsi terror kapcsán Néhány nappal a párizsi tragédia után személyesen osztotta meg a helyszínen szerzett tapasztalatait a régió kommunikációs...

Traffipax csütörtökön...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtök reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Pályaválasztási kiállítás...

November 19-én és 20-án „Mi a pálya?" címmel rendez pályaválasztási kiállítást és szakmabemutatót a Baranya Megyei Kormányhivatal a Pécsi Kulturális Központban. A kétnapos...

Hárommilliós civil...

Hárommilliós civil támogatást kap a pécsi gyermekklinika Huszonnégy millió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak...

Csillagászokká válhatnak a kicsik szerdán Pécsett

November 18-án, szerdán a „Kis természetvédők" programsorozat következő foglalkozásán a csillagászattal ismerkedhetnek a gyerekek a Tettyei Oktatási Központban.A Duna-Dráva Nemzeti Park programsorozatának foglalkozásain rátermett oktatók segítségével, élményt adó programokon fedezhetik fel a gyerekek az élővilág titkait.A mostani eseményen a „kis természetvédők" megismerkedhetnek a csillagképekkel, és többek között megtanulhatják, hogyan lehet tájékozódni a csillagok segítségével, vagy, hogy milyen eszközök segítségével lehet vizsgálni az éjszakai égboltot.A...

Hoppál: "A kulturális közfoglalkoztatásnak a legjobbak az eredményei"

Hoppál: Hoppál Péter szerint fontos célja a kulturális közfoglalkoztatási programnak, hogy az abban részt vevők közül minél többet sikerüljön visszavezetni a szabad munkaerőpiacra. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában beszélt arról, hogy a kulturális közfoglalkoztatási programban résztvevők közül minél többet szeretnének visszavezetni a szabad munkaerőpiacra. Hozzátette: ennek terén a teljes közfoglalkoztatási programon belül a kulturális közfoglalkoztatás büszkélkedhet a legjobb...

Rendőrök segítettek egy pécsi családnak Csongrádon

Rendőrök segítettek egy pécsi családnak Csongrádon Meghibásodott egy pécsi család autója Csongrádon, a hibát rendőrök segítségével hárították el.  A rendőrök országszerte november első hétvégéjén a temetők környékén folyamatos, illetve visszatérő szolgálatot láttak el. Segítették az emlékezőket a közlekedésben, parkolásban, igyekeztek a bűncselekményeket megakadályozni.A csongrádi rendőröktől október 31-én este kért segítséget egy bajba jutott pécsi család, akiknek elromlott a kocsijuk fényszórója. A helyszínen ekkor Kis András c. r. főtörzszászlós, Semeniuk Nikolett r. őrmester és Veres Zoltán c. r. alezredes teljesített...