Cigarettacsempészt fogtak a pénzügyőrök az M6-os egyik baranyai pihenőhelyén
2016. január 25. hétfő 09:40

Egy mázsa vágott dohányt találtak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy 23 éves férfi autójában az autópálya egyik baranyai pihenőhelyén. A férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
A NAV pénzügyi nyomozói a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya rendőreivel közösen közúti ellenőrzést végeztek a napokban az M6-os autópálya egyik baranyai pihenőjében. Feltűnt nekik, hogy az egyik intézkedés alá vont sofőr feltűnően zavartan és idegesen viselkedik.
Az egyterű személygépkocsit vezető 23 éves férfi a feltett kérdésekre válaszolva mondandójába is belekeveredett, és nem tudta megúszni az átvizsgálást.
Kiderült, hogy a gyanú nem volt alaptalan. A csomagtartóból nagyjából száz kilogramm, vászonzsákokba csomagolt vágott dohány került elő, amelyről a férfi azt állította, hogy Nyíregyházán vásárolta.
A pénzügyi nyomozók a dohányt lefoglalták, a sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, mivel nem első ízben próbálkozott füstölnivaló csempészésével: a bíróság korábban hasonló bűncselekmény miatt próbára bocsátotta. Most előzetes letartóztatásba került.
A nyomozás orgazdaság miatt zajlik ellene. A gyanúsított akár három év börtönbüntetésre is számíthat, ám ezt várhatóan súlyosbítja majd, hogy a bűncselekményt próbaidő alatt követte el.
Képünk illusztráció.
Forrás: NAV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

