Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Fishing on Orfű - Száz fellépőt várnak

Kevesebbért épülhet meg a naperőmű Pécsett

Hatszáznál is több határon...

Egészségesebb és tisztább...

Már figyelik az influenzát,...

Közösen is mérték a Duna...

Megérkezett a Széchenyi...

Magasház: napokon belül...

Egy éven át zaklatta volt élettársát egy pécsi férfi

Pécsett rendezték az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot

Megrúgta, majd társaival kirabolta áldozatát
Már előzetes letartóztatásban várhatja tárgyalását az a pécsi férfi, aki szombaton két társával rablást követett el. A Pécsi Járásbíróság szombaton rendelte el a pécsi férfi előzetes letartóztatását csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.A nyomozás eddigi adatai szerint november 19-én a gyanúsított Pécsett, az utcán megrúgta a sértettet, aki a földre került, majd két társával negyvenötezer forintot vettek el tőle. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre és arra figyelemmel, hogy e cselekményt a többszörösen büntetett előéletű...Még nincs lakása? Némi...

Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél hét és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Hársfa út07.45-08.45: Pécs, Komlói...Őri: szép összefogás...

Adventi vásár: színesebb és...

Gyereklányokkal...

Várják a jelentkezőket a...
A Miniszterelnökség pályázatot hirdetett a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra a közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező...Késsel fenyegetőzve követett el rablást két fiatal Pécsett

A Zsolnay Színház bemutatja: Nyáron, este fél tizenegykor
A Zsolnay Kulturális Negyedben az E78 koncerttermében hétfőn este hét órától Marguerite Duras - Vörös Róbert: Nyáron, este fél tizenegykor című színművét láthatják a nézők, Udvaros Dorottya főszereplésével. A Budapesti Nemzeti Színház előadása Udvaros Dorottya főszereplésével Marguerite Duras azonos című regényéből készült színmű.A szerelem, a szenvedély természetét kutatja kitartóan regényeiben, filmforgatókönyveiben Marguerite Duras a világhírű francia írónő - Többek között A szerető, Az észak-kínai szerető, Moderato Cantabile, Az oroszlánszáj című regények szerzője....Izgalmas kötet jelent meg a pécsi televíziózásról

« Előző
24570 | 24591 | 24612 | 24633 | 24654 | 24675 | 24696 | 24717 | 24738 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...