Az Irgalmasság Szent Évére készülnek az egyházmegye papjai

Az Irgalmasság Szent Évére készülnek az egyházmegye papjai Az Irgalmasság Szent Évére készülve dr. Kajtár Edvárd, a Központi Szeminárium spirituálisa, az Országos Liturgikus Intézet vezetője tartotta az elmélkedéseket a Pécsi Egyházmegye papjainak november 9-10-én, Mohácson. A rekollekció az egyházmegye papsága számára nemcsak a lelki felfrissülést, egy-egy teológiai részterületen való elmélyülést és az ismeretek bővítését jelenti, hanem egyben azt is, hogy „Ami szétszóródott bennünk és körülöttünk, azt gyűjtsük össze, ami összetartozik, azokat illesszük össze önmagunkban." - fogalmazott a rekollekció kapcsán Bognár Attila...

Már ötvenezren látták a pécsi Csontváry-festményeket

Az ötvenezredik látogatót köszöntötték szerdán a Honvéd Főparancsnokságban A magányos cédrus címmel július 6-tól látható Csontváry-életműkiállításon.  A Budapestről érkezett Halász Péternének L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Gyutai Csaba, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője adott át ajándékcsomagot. Nagy öröm, hogy egy ilyen különleges kollekció együtt látható a fővárosban, ráadásul ekkora sikerrel - mondta el Hoppál Péter, hangsúlyozva: Csontváry Kosztka...

Ismert vállalkozók jönnek a Fiatal Vállalkozók Hetére

A november 16-tól 20-ig tartó, az ország nagyobb városaiban zajló rendezvénysorozat csütörtökön Pécsre is ellátogat. A fiatal érdeklődők az ország legsikeresebb vállalkozóival találkozhatnak.A FIVOSZ és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a pécsi fórumra november 19-én 11 órától kerül sor a Pécsi Kereskedelmi Központban.A programon olyan sikeres cégek, mint például az Axa Bank, LifeTilt, Provident, Vitéz Kürtős Kalács, Budapesti Értéktőzsde, Market Építő vezérei tartanak előadást, de színre lépnek olyan híres személyek is, mint Kasza Tibi, Ördög Nóra és Bárdos...

Hajba kapott két asszony...

Egymásnak esett két asszony kedden Pécsett Uránvárosban az utcán. Lecsapott a zöld szemű szörny.  A rendőrség közlése szerint - szerelemféltés miatt - támadt egymásra az utcán két...

Bazi nagy balhé volt a...

Bazi nagy balhé volt a romák mohácsi közgyűlésén, egy pécsi képviselő lánya ütött is VIDEÓ! Elszabadultak az indulatok az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Mohácson tartott közgyűlésén. A képviselők kiabáltak és...

Az interneten mutogatta...

A Pécsi Járási Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki az interneten mutogatta magát.  Az ügyészség közlése szerint a vádlott idén januárban...

Csaknem ezerháromszáz...

Csaknem ezerháromszáz rózsatövet ültettek ki Pécsett Pécsett csaknem 2600 négyzetméteren láthatunk rózsákat városi közterületeken, ám mostanra több helyen megritkultak, számos...

Traffipax szerdán Pécsett...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel háromnegyed nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Mohácsi híd: 2018-ban lehet...

Közmeghallgatást tartott kedden délután Mohács önkormányzata, amelyen Prakatúr István tette fel a kérdést: a kompkikötőnél folyó munkálatok azt jelentik, hogy a híd építéséről a mohácsiak...

Csörte: perre ment a jobbikos Fogarasi Gábor és a vörös csillagot büszkén viselő Vajnai Attila

Csörte: perre ment a jobbikos Fogarasi Gábor és a vörös csillagot büszkén viselő Vajnai Attila TÖBBSZÖR FRISSÍTVE: Fogarasi Gábor nyerte a pert első fokon, Vajnai Attilának ötszázezer forintot kell fizetnie jó hírnév megsértése miatt, a baloldali pártelnök fellebbez. Bíróság előtt rendezheti ügyét a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője, Fogarasi Gábor, valamint a vörös csillagos akciójáról elhíresült Vajnai Attila. A Munkáspárt 2006 elnökéhez köthető A Mi Időnk.hu hírportál azt írta, Fogarasi „becsmérlő káromkodással" illette őket egy pécsi aláírásgyűjtéskor. A keddi tanúmeghallgatás előtt kérdeztük a feleket. A történet még tavasszal kezdődött. Egy márciusi...

Ezt olvashatjuk a Jelenkor novemberi számárban

Ezt olvashatjuk a Jelenkor novemberi számárban Megjelent a Jelenkor novemberi száma: a versrovat Marno János, Térey János, Kőrizs Imre, G. István László, Petőcz András, Gellén-Miklós Gábor és Deák Botond verseit közli. A folyóirat próza rovatában Ungváry Rudolf elbeszélése, Méhes Károly és Joanna Bator regényrészlete (utóbbi Hermann Péter fordításában, Kocsis Adrienn kommentárjávál) és Gáspár-Singer Anna novellája olvasható.A tanulmány- és esszérovat élén három szemelvény áll Alexis de Tocqueville klasszikusából, Az amerikai demokráciából, Ádám Péter új fordításában. Lengyel András tanulmánya a Nyugat Ignotus-számát elemzi....

Tizenhét évvel a pécsi gyilkosság elkövetése után tizenhárom évre ítélték a tettest

1998. január 21-én két férfi brutálisan végzett az Orfűre vezető úton egy harmadikkal. Az egyik vélt tettes mindeddig megúszta a felelősségre vonást, három éve azonban Angliában elfogták, kedden pedig Pécsett ítélet született az ügyében. 13 évet kapott.  Sokáig a legkeresettebb magyar bűnözők között tartották számon a komlói születésű H. Gábort, akit azzal vádoltak, hogy 1998. január 21-én társával egy elszámolási vita miatt igen kegyetlen módon végzett egy férfivel Pécsett, az Orfűre vezető úton.H. Gábor ezt követően köddé vált, hiába adtak ki ellene nemzetközi...

Szemet szúrt a rendőröknek...

Igazoltattak a rendőrök hétfőn éjszaka Szentlőrincen egy párt, akik kiskocsin különféle tárgyakat, köztük egy kiskádat fuvaroztak. Kiderült, hogy lopták azokat.  A hatóság...

A Mezőszél Utcai Általános...

Baranya megyéből Szántó Zoltán törzszászlós kapta „Az év iskolarendőre" díjat.  Az Országos Rendőr-főkapitányságon a napokban értékelték egy szakmai konferencián a...

Sátorhelyen megdőlt hétfőn...

Megdőlt a november 9-i országos napi melegrekord: Sátorhelyen csaknem 24 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján....

Traffipax kedden Pécsett és...

Kedden reggel háromnegyed nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, dr. Veress Endre...

Újabb kormányablakok...

Szigetváron és Szentlőrincen is új kormányablak nyílt a napokban. Ezzel immár kilencre nőtt a Baranya megyében található, lakóhelyhez közeli, hatékony és gyors ügyintézést lehetővé tevő,...

Jövő hétfő a késedelmi...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) befejezte a folyószámla-kivonatok és a késedelmi pótlékról szóló értesítők kiküldését. A Dél-dunántúli régióban október végéig 130 ezren kaptak...

Adventi programok a Néprajzi Múzeumban

Hat héten át, minden vasárnap 17 órai kezdettel adventi gyertyagyújtás lesz a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. Az esemény zenés előadással és agapéval egészül ki.  November 15-én a keleti egyház hathetes adventi szokásai szerint az első adventi gyertyát gyújtják meg a részvevők. A szertartást Bodogán László, a Pécsi Görög Katolikus Egyház parókusa vezeti, közreműködik az Énekvarázs Dalkör. November 22-én történik meg a keleti egyház adventi szokásai szerint a második adventi gyertya meggyújtása. A szertartást Strijk András szerb ortodox diakónus vezeti, zenés...

Felújították az Ibafai Pipamúzeum épületét

Felújították az Ibafai Pipamúzeum épületét Megszépült a Janus Pannonius Múzeum dohánytörténeti gyűjteményét bemutató, híres Ibafai Pipamúzeum. Nemcsak az épületet varázsolták szebbé a felújítás során, hanem a műtárgyak összetétele is felfrissült.  A gyűjteményt Dankó Imre múzeumigazgató hozta létre az 1960-as években. Az 1968-ban nyílt kiállítást 1976-ban, majd 1987-ben B. Horváth Csilla muzeológus vezetésével építették át és korszerűsítették. Láthatók itt szépen faragott tajtékpipák, tömbösítési eljárással készült, úgynevezett „hamis tajték" pipák, porcelánpipák egész sora, az „ibafai fapipa"...

Felülvizsgálták a dunai árvízi védvonalakat

A közelmúltban végezték el Dunaföldvár és a déli országhatár közötti Duna-szakaszon az árvízvédelmi védvonalak szokásos őszi felülvizsgálatát.   Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a napokban hajtotta végre az árvízvédelmi fővédvonalak őszi felülvizsgálatát. Ennek során a szakemberek a Dunaföldvár és a déli országhatár közötti védelmi szakaszokon megtekintették az árvízvédelmi töltést és tartozékait, a gátőrtelepeket, valamint a keresztező műtárgyakat. A felülvizsgálat során a gátőrök helyszíni jelentést adtak az év közben elvégzett munkákról és azok eredményeiről. A...