Lenyúlta a ház pénzét egy pécsi közös képviselő, sikkasztással gyanúsítják
2016. január 17. vasárnap 12:46

Vádat emelhetnek egy pécsi közös képviselővel szemben. A gyanú szerint milliós tételben lopta el a lakóközösség pénzét.
A Baranya Megyei rendőr-főkapitányság beszámolója szerint egy pécsi társasház közös képviselője 2012. és 2014. között a társasház házipénztárából több alkalommal vett fel pénzt saját részére, amellyel később nem tudott elszámolni.
Mint azt a police.hu írja, a pénzfelvétel egy részét hamis okirattal próbálta leplezni, de az elszámolásnál a közel egymillió forintos hiányt már nem tudta eltüntetni a könyvelésből. A lakóközösség amint rájött a hiányra, leváltotta a képviselőt és feljelentést tett a rendőrségen.
A nyomozók a beszerzett bizonyítékok alapján a közös képviselőt, egy 63 éves pécsi nőt tavaly november 3-án hallgatták ki gyanúsítottként. Vele szemben sikkasztás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatódott a büntetőeljárás.
A napokban a Pécsi Rendőrkapitányság az ügy nyomozását befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékességgel rendelkező ügyészségnek.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...

