Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint: visszatér az esős idő

Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint: visszatér az esős idő Csütörtökön és pénteken is eshet az eső.  A pogányi állomáson készített előrejelzés szerint csütörtökön gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak. Eső, zápor egyaránt előfordulhat, az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 fok körül alakul.Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég. Eső, zápor várható, a hőmérséklet legalacsonyabb értéke öt, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyolc fok körül alakul.

Felavatták a pécsi mesterek által felújított orgonát

Felavatták a pécsi mesterek által felújított orgonát A kultúra és a hit összetartoznak, mert minden igaz hit kultúrát hoz létre, és minden igazi kultúra mögött ott a hit - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Fasori Református Templom újjáépített orgonáját bemutató kedd esti hangversenyen. A hangszer pécsi mesterek keze munkáját dicséri.  Balog Zoltán (képünkön) köszöntőjében rámutatott: a kultúra mindig egy közösségen belül születik meg, a Fasori Református Egyházközség közössége pedig összefogásával bizonyította, hogy az orgona nem csak luxuscikk, hanem a közös lelki élet fontos eszköze. A felújítás a...

Bliccelt a pécsi buszon, más adatait adta meg

Bliccelt a pécsi buszon, más adatait adta meg Bérlet és jegy nélkül utazott kedden egy pécsi nő az egyik helyi járaton, majd amikor az ellenőrök lefülelték, más adatait diktálta be. Nem úszta meg.  A rendőrség közlése szerint a 42 éves, pécsi Gy. Mónika 42 kedden egy pécsi helyi járatú autóbuszon érvényes bérlet és jegy nélkül utazott, majd amikor az ellenőrök rajtakapták, valótlan személyes adatokat diktált be, és aláírta a kötelezvényt. Az ellenőröknek gyanús volt, ezért rendőri intézkedést kértek, amely során a rendőrök a helyszínen megállapították valódi személyazonosságát, majd előállították kihallgatás céljából.Az...

Tömlőgurításban is...

Tömlőgurításban is jeleskedtek az óvodások A Dráva Kincs Óvoda kiscsoportosai látogattak el a siklósi tűzoltókhoz.  A drávaszabolcsi ovisok már izgatottan várták,...

Traffpax szerdán Pécsett és...

Traffpax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Házakat veszélyeztet egy...

Közérdekű bejelentés alapján tartott helyszíni szemlét kedden Kiskassán a siklósi katasztrófavédelmi kirendeltség, Kiskassa Község Önkormányzata és a Dél-dunántúli Vízügyi...

Élet költözik a déli Ipari...

Élet költözik a déli Ipari Parkba: még az idén építkezésbe fog egy cég, s el is kezdik a termelést Nem marad már sokáig üresen a Pécs Déli Ipari Park. Dr. Fülöp Krisztina projektmenedzser érdeklődésünkre elmondta,...

Lezárta rendőrség a...

Lezárta rendőrség a nyomozást a késelő ügyében Emberölés kísérletének gyanúja miatt indult nyomozást zárt le a rendőrség a napokban.  A rendőrség tájékoztatása szerint...

24 órát az Úrért Pécsett is...

24 órát az Úrért Pécsett is - ismeretlenekért is imádkoztak A Pécsi Esperesi Kerületben is megtartották a 24 órát az Úrért napot. Családtagokért, a fiatalságért, ismerősök és...

Tűzoltásvezetői képzés indult Pécsett

Tűzoltásvezetői képzés indult Pécsett A tűzoltásvezetői képzés hozzájárul ahhoz, hogy gyarapodjon azon önkéntes tűzoltó egyesületek száma Baranya megyében, amelyek az önálló beavatkozás útjára léphetnek a jövőben.Ahhoz ugyanis, hogy egy önkéntes tűzoltó egyesület hivatásos tűzoltók nélkül végezhessen beavatkozást több szigorú kritériumnak is meg kell felelnie. Többek között teljesítenie kell az előírt készenléti óraszámot, megfelelő technikai eszközökkel és kiképzett állománnyal is rendelkeznie kell. Utóbbi követelményhez szorosan kapcsolódik, hogy az önkéntesek beavatkozását csak olyan személy irányíthatja, aki...

Szombattól újra várja a pécsi polgárokat a Búza téri Termelői Piac

Szombattól újra várja a pécsi polgárokat a Búza téri Termelői Piac Március 12-től minden szombaton, 7-12 óráig Pécsett a Búza téren folytatódik a „Termelői Piac", a Pécsi Patrónus NKft. és a Pécs Holding Zrt. közös szervezésében. A piac pécsi és a városba látogató vásárlók kizárólag saját, helyi termesztésű vagy készítésű árukból választhatnak, egyben megismerkedhetnek számos pécsi és Pécs környéki termelővel, kistermelővel. Pécs régi-új piacán, mindig az időszaknak megfelelő, friss, helyben termett zöldség, gyümölcs, virág, dísz- és fűszernövény, mellett tojás, méz, házi tej, tejtermék, kézműves sajt-kecskesajt, házi szörp, lekvár,...

A hiénák fölözik le a hasznot – egy pécsi vállalkozó szerint ezért ilyen drágák a csok-os ingatlanok

A hiénák fölözik le a hasznot – egy pécsi vállalkozó szerint ezért ilyen drágák a csok-os ingatlanok Nem az építési vállalkozók miatt növekedett meg jelentős mértékben több új építésű ingatlanok ára Pécsett, állítja a Tetőcentrum Kft. vezetője. Rajnai László szerint inkább egyes befektetők és eladók számlájára írható az indokolatlan drágulás. A nyerészkedők kíméletlenül kihasználják, hogy a családi kedvezmény miatt több pénz van a piacon. Nemrég számoltunk be arról hírportálunkon, hogy több esetben durván megugrottak az új építésű, illetve tervezés alatt álló, de már foglalható ingatlanok árai Pécsett. Ezekre a házakra, lakásokra egytől egyig igényelhető a kibővített családi...

Polgármestert választanak...

Polgármestert választanak vasárnap Szentkatalinban Polgármestert választanak vasárnap a Baranya megyei Szentkatalinban - közölte a község jegyzője, a helyi választási iroda...

Tavaszváró borvacsora a...

Március 18-án este fél héttől Bősz Adrián szekszárdi borásszal. Ajánlatunk: 6 fajta bor3 fogásos vacsora Áraink: A kóstoló vacsorával: 4500.-/fő A kóstoló: 2500.-/fő A vacsora: 3000.-/fő...

Anyát és lányát is ütötte...

Anyát és lányát is ütötte egy 15 éves fiú Büntetőeljárás indult egy 15 éves alsószentmártoni fiúval szemben.A rendőrség adatai szerint egy 15 éves alsószentmártoni fiú...

Két pécsi előadás is...

Két pécsi előadás is bekerült a POSZT idei versenyprogramjába - tizenhat produkciót láthatunk Tizenhat produkció, köztük hét nagyszínpadi és kilenc stúdió előadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó...

Részegen, jogsi nélkül...

Részegen, jogsi nélkül vezetett egy pécsi férfi, testvérére próbálta kenni Hamis vád miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki korábban két alkalommal...

Leleplezik a legnépszerűbb...

Leleplezik a legnépszerűbb sci-fi filmek trükkjeit a Planetáriumban Sci-fi vagy valóság - mit higgyünk el a hollywoodi filmekből? címmel tart előadást dr. Pirkhoffer Ervin, a Pécsi...

Nagyböjti lelki napot tartottak a pécsi diákoknak

Nagyböjti lelki napot tartottak a pécsi diákoknak A napokban tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont hagyományos nagyböjti lelki napját a diákok számára. A programokat a korábbi gyakorlatnak megfelelően állították össze, de az események között mindig akadnak új elemek is.A gyerekekkel tanítóik, nevelőik és vendégelőadók foglalkoztak a hagyományos nagyböjti lelki napon, aktivitásukra, figyelmükre, tevékenységükre alapozva. Az alsó tagozatosokhoz Kutas Attila dombóvári plébános érkezett, aki az Antiochia Közösség néhány fiatal tagját is magával hozta.A plébános a kicsiknek tartott szentmise minden percében figyelt arra,...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Pécs, Nagyárpádi út07.15-08.15: 5721-es út 1 km szelvény08.30-09.30: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza09.45-10.45: Kozármisleny, Zrínyi út 11.00-12.00. Pécs, Verseny utca13.30-14.30: Pécs, dr. Veress Endre út14.45-15.45: Pécs, Makay István út16.00-17.00: Pécs, Nyugati ipari út17.15-18.15: 6-os főút 204 km szelvény18.30-19.30: Pécs, Nendtvich Andor út19.45-21.00: Pécs, Athinay út 

Bödőcs Tibor dupla előadással tér vissza a Zsolnay Negyedbe

Bödőcs Tibor dupla előadással tér vissza a Zsolnay Negyedbe Sokak kedvence, Bödőcs Tibor önálló estjével ismét Pécsett lép fel - ezúttal ráadásul dupla előadással készül kedden este az E78-ban. Három év után tér vissza Bödőcs Tibor a Zsolnay Negyedbe Cefre Palota című önálló estjével.Az előadás helyszíne az E78, ahol 2013-ban készült első önálló DVD-felvétele is. Az előadás este hat órakor kezdődik, melyre háromezer forintért vehetnek jegyet az érdeklődők.