Léleksimogató, játszóterek, piacok: a civil szervezetek egy részével már megállapodott a város

Léleksimogató, játszóterek, piacok: a civil szervezetek egy részével már megállapodott a város Elsősorban kulturális programok szervezését és a helyi értékek ápolását vállalták a pécsi civilek. Bognár László bizottsági elnök hírportálunknak elmondta, összesen tizenhárom szervezettel kötött közművelődési megállapodást a város. Hogy pontosan mennyi pénzt kapnak az önkormányzati feladatok ellátására, csak a költségvetésből derül ki. Az esztendő végéig élt a korábban huszonnégy civil szervezettel megkötött közművelődési megállapodás. A pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint mostanáig tizenhárom érvényes, az előírásoknak megfelelő kérelem érkezett az egyesületek, alapítványok...

2011 óta egyszer sem fizetett tartásdíjat egy pécsi férfi

2011 óta egyszer sem fizetett tartásdíjat egy pécsi férfi Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség egy pécsi férfivel szemben, akinek 2011 óta tartásdíjat kellett volna fizetnie, ám mindmáig egyszer sem tette.   A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a férfi a Paksi Városi Bíróság által még 2011-ben meghatározott tartásdíj-fizetési kötelezettségét egyetlen alkalommal sem teljesítette.A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a pécsi férfit, aki beismerő vallomást tett.A Paksi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban lezárta, az ügy iratait az illetékes járási ügyészségnek vádemelési javaslattal átadta.

Feltört egy autót, de csak az iratok kellettek neki

Vádemeléssel zárták le a nyomozást a rendőrök azzal a siklósi férfival szemben, aki még 2015 szeptemberében feltört egy autót, majd ellopta a benne lévő iratokat.A rendőrség információi szerint a 32 éves Z. Mihály 2015. szeptember 12-én este egy siklósi parkolóban álló személyautó ajtaját kinyitotta, és abból eltulajdonított egy mappát, benne személyes és céges iratokkal. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtés eredményeképpen pár héttel később azonosították a helyi lakost, majd kihallgatták gyanúsítottként. A Siklósi Rendőrkapitányság lopás miatt indított vele szemben...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Díszhangversennyel, a...

Díszhangversennyel, a szünetben koccintással indul az új év a Kodály Központban A Kodály Központ rezidens zenekarának ünnepi rendezvényével indul a komolyzenei újesztendő január másodikán Pécsett.Az újév...

A Marsra utazhatunk...

A Marsra utazhatunk szombaton a Planetáriumban Az Utazás a Marsra című látványos előadás a Mars kutatás történetét és legújabb eredményeit mutatja be január másodikán,...

Na, ehhez tényeg kellett...

Na, ehhez tényeg kellett kurázsi: félszázan mártóztak meg a jeges vizű Pécsi-tóban Mintegy ötvenen vállalkoztak az újév első napján arra, hogy bemerészkedjenek a jéghideg Pécsi-tóba. A "mutatványt" a...

Így látja az újévi...

Így látja az újévi fogadalmakat, kívánságokat Udvardy György pécsi megyéspüspök Az újévi fogadalmakról, a nyitott kapukon való belépésről is beszélt Udvardy György főpásztor az egyházmegye médiaműhelyének...

Izzott a kéményben...

Izzott a kéményben lerakódott korom Parázsló kéményhez riasztották a tűzoltókat még Bakonyára.  A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszínen megállapították, hogy...

Bevitte az erdőbe: más ingatlanát adta el egy férfi

Bevitte az erdőbe: más ingatlanát adta el egy férfi Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a rendőrök egy mágocsi férfivel szemben, aki más erdejét értékesítette.  A rendőrség közlése szerint egy mágocsi lakos még 2014 szeptemberében adott el egy erdőrészt egy bodrogi férfinak. Írásbeli szerződést kötöttek, később azonban kiderült, hogy érvénytelen, mert a mágocsi férfinak nincs is erdeje.A sértett 2015. február 11-én feljelentést tett, amelynek alapján a rendőrök csalás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A nyomozás során az eladó személyét azonosították és gyanúsítottként kihallgatták.A Komlói Rendőrkapitányság a...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, József Attila út07.45-08.45: Pécs, Szigeti út09.00-10.00: Pécs, Magyarürögi út10.15-11.15: Pécs, Nyugati ipari út12.15-13.15: Pécs, dr. Veress Endre út13.30-14.30: Pécs, Megyeri út14.45-15.45: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza16.00-17.00: Szalánta, Hunyadi út17.15-18.15: Kozármisleny, Zrínyi út 18.30-19.30: Pécs, Nagyárpádi út19.45-21.00: Pécs, Tüskésréti út

Mozgalmas esztendőt zárt a Pécsi Egyházmegye

Mozgalmas esztendőt zárt a Pécsi Egyházmegye Mozgalmas évtől búcsúzik a Pécsi Egyházmegye. 2015-ben turisztikai beruházások zárultak le, új épületek nyitották meg kapuikat, és több száz rendezvény zajlott le sikeresen. Ebben az összefoglalásban az elmúlt év különleges eseményeiből közlünk rövid válogatást.2015-ben, több száz év után került vissza az egyházmegye tulajdonába az a prédikációskötet, amely a Pécsi Egyházmegye liturgikus gyakorlatának egyik legkorábbi dokumentuma. A kiemelkedő jelentőségű ősnyomtatvány egy itáliai prédikációskönyv egyik példánya, amely egy pécsi prédikátor (valószínűleg ferences szerzetes)...

Kemény fagyokkal, hóeséssel...

Kemény fagyokkal, hóeséssel köszönt be idén is az újesztendő Pécsett Már szilveszterkor sem lesz melegük azoknak, akik szabadtéri programokon köszöntik az újévet, január első napjaiban pedig...

Betört az újpetrei...

Betört az újpetrei benzinkútra, 15 perc alatt elfogták Negyedórába sem tellett a rendőröknek, hogy lekapcsolják a betörőt.  Bejelentés érkezett szerdán nem sokkal éjfél előtt a...

Gyakrabban járnak a buszok...

Gyakrabban járnak a buszok szilveszter éjszaka December 31-én szabadnapi menetrend szerint közlekednek a járatok Pécsett, majd 22 órától a nappali járatokat sűrítve 2016-os...

Nem bírt magával egy pécsi...

Nem bírt magával egy pécsi férfi a buszon Azt mondta a rendőröknek, ideges volt, ezért balhézott a helyi járaton.  A rendőrség tájékoztatása szerint egy 40 éves...

Futóverseny miatt...

Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz a Kertvárosban Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz csütörtököm a Kertvárosban megrendezésre kerülő futóverseny ideje alatt.  A Baranya...

Halálos baleset: egy...

Összeütközött szerdán este egy biciklis és egy autó Ivándárda és Kislippó között, a kerékpáros életét veszítette.  A rendőrség tájékoztatása szerint december 30-án 19 óra 35 perckor...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtökön reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, József Attila út07.45-08.45: Pécs, Athinay út09.00-10.00: Pécs, Rácvárosi út10.15-11.15: Pécs, Makay István út12.15-13.15: 6-os főút pellérdi elágazó13.30-14.30: Pécs, Nyugati ipari út14.45-15.45: Pécs, Megyeri út16.00-17.00: Pécs, Móra Ferenc utca17.15-18.15: Pécs, Keszüi út18.30-19.30: Pécs, Málomi út19.45-21.00: Pécs, Siklósi út

A családokat ünnepelték a Székesegyházban

A családokat ünnepelték a Székesegyházban A Szent Család ünnepe a karácsonyi időszak egyik kiemelt eseménye. December 27-én ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban. A szertartás végén megáldották a családokat, akik az irgalmasság szentéve alkalmából megnyitott szentkapun is áthaladhattak.A karácsonyhoz szorosan kapcsolódó Szent Család ünnepén, december 27-én kisgyerekes családokkal telt meg a székesegyház. A cél idén is az volt, hogy megerősítsék a szülőkben és házastársakban, hogy elköteleződésük fontos értéket képvisel a társadalomban és az egyházban is. Udvardy György...

Hasít a déli régió: ötmilliárdos régiós siker, bizalmi alapon, jutalék nélkül

Hasít a déli régió: ötmilliárdos régiós siker, bizalmi alapon, jutalék nélkül Példátlan régiós együttműködés eredménye, hogy Csongrád, Somogy, Tolna és Baranya megye vállalkozói a világ legnagyobb, tudatos üzleti kapcsolatépítéssel foglalkozó szervezete, a Business Network International (BNI) keretein belül 2015-ben közel 5 milliárd forintnyi árbevételhez juttatták egymást: bizalmi alapon, jutalék nélkül. A BNI 2008 óta működik hazánkban, és az „Aki ad, az nyer!"® filozófián alapuló jutalékmentes üzleti modell meghonosításával kívánja megváltoztatni a hagyományos vállalkozói gondolkodást. Jelenleg közel 1000 magyar vállalkozás tagja a...