Bartók emlékére kóruszenében verselnek az E78-ban

Bartók emlékére kóruszenében verselnek az E78-ban Bartók Béla emlékére Versek a kóruszenében címmel tart előadói estet a Mecsek Kórus pénteken a Zsolnay Negyedben.Közös kincseink megőrzésére hívja fel a figyelmet a Bartók Béla születésének 135. évfordulójának alkalmából megrendezendő lírai, megzenésített versekből összeállított előadói est. Ismert és közkedvelt színészek szavalják hazai költők verseit, amelyeket ezt követően kórusműként is meghallgathat a közönség. A művek egyaránt merítenek a klasszikus és a modern irodalom remekeiből, amelyeket Bartók Béla zongoraművei gazdagítanak.Az esten közreműködik a Mecsek Kórus, a Pécsi...

Baranyaiakat tüntettek ki a Polgári Védelem Napján

Baranyaiakat tüntettek ki a Polgári Védelem Napján Koszorúzással egybekötött ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a Nemzetközi Polgári Védelmi Napról és a polgári védelem hazai eredményeiről a katasztrófavédelem, valamint a polgári védelem országos vezetői. Az ünnep alkalmából a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elismeréseket adott át. Baranya megyéből a Szabadszentkirály Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Szigetvidéki Járási Mentőcsoport parancsnokának, Siklós város közbiztonsági referensének, valamint Szederkény Község polgármesterének kiemelkedő munkáját ismerték el.Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a...

Négy ütemben zajlik majd a földárverés márciusban Baranyában

Négy ütemben zajlik majd a földárverés márciusban Baranyában A Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, három hektár feletti, kijelölt földrészletek értékesítésére Baranyában négy ütemben kerül sor: március 1-je és 3-a között 107 db, március 9-10-én 50 db, március 24-én 15 db, március 30-án 8 db földterület találhat gazdára.  Baranya megyében ezúttal is Pécsett, a Kormányhivatal Kodó dűlő 1. szám alatt található épületében kerül sor az árverésekre. Itt párhuzamosan, két külön helyiségben zajlanak a licitálások. Az árverésen való részvétel feltételei nem változtak, az ezzel kapcsolatos részletek...

A pécsi gyárvárosi iskolát...

A pécsi gyárvárosi iskolát is átveheti az egyházmegye - már zajlanak az egyeztetések Egy újabb pécsi iskola és egy komlói óvoda kerül a Pécsi Egyházmegye fenntartásába. Pécsett a gyárvárosi Szieberth Róbert...

A tervezettnél is többen...

A tervezettnél is többen dolgozhatnak a mohácsi vágóhídon Újabb állami támogatást, 1,3 milliárd forintot kap az MCS Vágóhíd Zrt. a beruházás második ütemében tervezett logisztikai és...

Eltörte haragosa orrát egy...

Eltörte haragosa orrát egy somogyhatvani férfi Korábbi sérelme miatt keveredett szóváltásba falubelijével a 23 éves férfi Somogyhatvanban.  Büntetőeljárás indítottak a...

Végiglopta a fél országot...

Végiglopta a fél országot két fiatal pécsi nő - már a rendőrség vendégszeretetét élvezik Idős embereket vezettek meg, több százezer forintot zsákmányoltak. A zalai nyomozók buktatták le őket.  A rendőrség...

Negyven méter magasból...

Negyven méter magasból mentettek a komlói tűzoltók Rosszul lett egy darukezelő szerdán a komlói kőbánya Anna-aknai telephelyén.  A komlói hivatásos tűzoltók kötélbiztosítás...

Pécsett ülésezett a...

Pécsett ülésezett a Plébániai Tanácsosok Testülete Pécsett találkoztak az új egyházmegyei szabályzat alapján már megalakult Plébániai Tanácsosok Testületének tagjai. A cél, hogy...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtökön reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Pécs, József Attila út07.15-08.15: Pécs, Athinay út08.30-09.30: Pécs, Pellérdi út09.45-10.45: 6-os főút pellérdi elágazó11.00-12.00: Pécs, Nyugati ipari út13.30-14.30: Pécs, Magyarürögi út14.45-15.45: Pécs, Szigeti út16.00-17.00: Pécs, Makay István út17.15-18.15: Pécs, Nendtvich Andor út18.30-19.30: Pécs, dr. Veress Endre út19.45-21.00: Pécs, Verseny utca 

Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint: ismét az eső lesz az úr

Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint: ismét az eső lesz az úr A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint a szerdai napsütés után ismét esős napok várnak ránk, s a hőmérséklet is visszaesik.Az Országos Meteorológiai Szolgálat pécsi állomásán készített előrejelzése alapján csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég. Nem csak eső, havas eső is nagy mennyiségben eshet. A keleti, majd az északira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 fok körül alakul. A Pécsre vonatkozó számítások szerint pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég. Eső, havas...

Rézfúvós hangszereké lesz a főszerep a Kodály Központban

Rézfúvós hangszereké lesz a főszerep a Kodály Központban A Pannon Filharmonikusok Horizont elnevezésű csütörtöki koncertjén rézfúvós hangszereket szólaltat meg a barokk és a klasszika időszakából.Ezen a koncerten a trombitának és általában a rézfúvós hangszereknek valamennyi elhangzó mű esetében meghatározó szerepe lesz.A zeneirodalom nem bővelkedik trombitaversenyekben. Ennek ellenére a barokk és a klasszika időszakában több jelentős zeneszerző is komponált ebben a műfajban, köztük Joseph Haydn is, aki egy különleges hangszerre, úgynevezett billentyű trombitára írta Esz-dúr hangnemű versenyművét. Bruckner VIII. szimfóniájában a...

600 milliós...

Az E.ON csoport hálózatfejlesztést hajt végre az idén Baranya megyében, az 1,2 milliárd forintos beruházást saját forrásból finanszírozza - közölte a szolgáltató szerdán az MTI-vel. Az...

Már javában építik a...

Már javában építik a Magasház bontásához a megadarut - látványnak sem utolsó Hétfő óta folyamatosan dolgoznak a szakemberek a mjd' száz méter magas szerkezet összeszerelésén.  A toronydaru...

Uránváros lakóival is...

Uránváros lakóival is konzultál a városvezetés: hol, mit fejlesszenek a városrészben Nemcsak Kertvárosban, hanem Pécs másik emblematikus, sűrűn lakott városrészében, Uránvárosban is az ott élők mondhatják meg,...

Hídnak ütközött, meghalt...

Elhunyt annak a személyautónak a vezetője, aki ma délelőtt egy hídnak ütközött Olasz belterületén. A balesethez a tűzoltókat, a mentőket és a rendőröket is riasztották. A pécsi hivatásos...

440 millióból épülhet...

440 millióból épülhet stadion Kozármislenyben Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami...

Huszonöt évre ítélték a...

Huszonöt évre ítélték a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosát Huszonöt év fegyházra súlyosította a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosára korábban kiszabott huszonkét év büntetést a Pécsi...

Tört-zúzott volt élettársánál egy pécsi férfi

Tört-zúzott volt élettársánál egy pécsi férfi A 33 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a Pécsi Rendőrkapitányságon.  A rendőrség közlése szerint egy pécsi nő tett bejelentést kedden arról, hogy volt élettársa bement az udvarába, összetörte a teraszajtót és leszakította a redőnyt, miközben a hangerővel sem spórolt.A rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a 33 éves elkövetőt.K. Ferenccel szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja a büntetőeljárást.

Animárcius: Rofusz Ferenc az Oscar-díját is elhozta

Animárcius: Rofusz Ferenc az Oscar-díját is elhozta Őri László kedden ünnepélyes keretek között nyitotta meg a március 1. és 4. között Pécsett, az Apáczai ÁMK Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő rendezvénysorozatát, az Animárciust. A rendezvényre ellátogatott az első magyar Oscar-díjas Rofusz Ferenc is.  A Légy című, 1981-ben díjnyertes animációs rövidfilm alkotójával Rofusz Ferenc (képünkön) Kossuth- és Oscar-díjas, animációs filmrendezővel az Animárcius keddi közönségtalálkozóján beszélgethettek a pécsiek. Az alkotó magával hozta az Oscar-szobrocskát is, így azt is...

Hibás számlák: még mindig naponta több ezren bombázzák a FŐGÁZ ügyfélszolgálatait

Hibás számlák: még mindig naponta több ezren bombázzák a FŐGÁZ ügyfélszolgálatait A rengeteg panaszosra tekintettel meghosszabbított nyitva tartással várja pécsi ügyfélszolgálatán is a panaszosokat a FŐGÁZ. A hibás számlák miatti ügyintézéssel a cég közlése szerint jól haladnak. Azt tanácsolják, akik telefonon szeretnének intézkedni, inkább délután tegyék, de a leggyorsabb és legegyszerűbb az online ügyintézés.  A FŐGÁZ a Dél- és Közép-dunántúli megyékben működő nyolc új irodájában (Baranyában Pécsett, a Mária utca 3. szám alatt) meghosszabbított nyitva tartással várja a fogyasztókat (hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 08:00-17:00-ig, szerdán...