Élet költözik a déli Ipari Parkba: még az idén építkezésbe fog egy cég, s el is kezdik a termelést
2016. március 08. kedd 16:57

Nem marad már sokáig üresen a Pécs Déli Ipari Park. Dr. Fülöp Krisztina projektmenedzser érdeklődésünkre elmondta, folyamatosak a tárgyalások az érdeklődő cégekkel, egy beruházó pedig hamarosan neki is lát az építkezésnek, aztán a termelést is beindítja.
Jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években a 2014-ben átadott pécsi déli ipari parkban. Most végre úgy néz ki, a befektetett energiának - és persze pénznek - rövidesen munkahelyekben mérhető eredménye is lesz.
- A jelenleg tervezett, illetve megvalósítás alatt lévő beruházások kifejezetten a vállalkozások konkrét igényeinek való megfelelés miatt szükségesek. A beruházói megkeresések az elmúlt időszakban megszaporodtak, a tárgyalások pedig felgyorsultak. Különösen a gépipar, a logisztika, az elektronikai ipar területéről élénk az érdeklődés - nyilatkozta munkatársunknak dr. Fülöp Krisztina, az ipari parkot működtető Ipark Kft. projektmenedzsere.
Busz jár majd az ipari parkba
A dolgozók eljutásán biztosan nem múlik a déli ipari park felfutása. Az Ipark Kft. és a pécsi önkormányzat egyeztetés eredményeképpen a tömegközlekedés megszervezése kedvezményesen, illetve díjmentesen biztosítható a nagyszámú munkavállalót foglalkoztató cégek számára.
Hogy pontosan melyik cégek fontolgatják, hogy a város déli határába költöznek - illetve, hogy mikor szánnák el magukat erre a lépésre -, egyelőre nem adnak tájékoztatást. Konkrét információkat ugyanis csak a szerződések megkötése után adnak ki.
- Annyi azonban már most elmondható, hogy az első hazai beruházó az idén elkezdi építkezését fejlesztési területünkön, betelepül az ipari parkba, és megkezdi termelő tevékenységét - közölte.
Az ipari park jó elhelyezkedése, a sztráda és a repülőtér közelsége önmagában nem elég ahhoz, hogy sorban álljanak a betelepülni vágyó cégek. Mint megtudtuk, a déli ipari parkba költöző vállalkozások öt évig kedvezményt kapnak az építmény-, illetve a telekadót illetően. E mellett a helyi kis- és közepes vállalkozásoknak kedvezményes telekajánlatot biztosítanak. Az iparűzési adóból azonban nem szedhet be kevesebbet tőlük a város, mint a máshol működő cégektől, erre jogszabály kötelezi az önkormányzatot.
Képünk az ipari parknál készült - a befektetőkért is zajlik a verseny.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...