Verseket, blogot írt a bringás pécsi betörő, aki majd' hatvan nyaralót rámolt ki a Balcsin
Videó! Június óta fosztogatott balatonszárszói és balatonföldvári ingatlanokat az a hatvanéves pécsi férfi, akit nagy erőkkel folyó nyomozás után sikerült tetten érni. A férfi eddig ötvenhat betörés elkövetését ismerte el - hangzott el a rendőrség sajtótájékoztatóján Siófokon. Kasznár Gyula, a siófoki rendőrkapitányság vezetője az esettel kapcsolatban elmondta, júniusban kapták az első bejelentést egy éttermi betörésről, ahová aztán többször visszatért az elkövető. Azonosították a személyét - egyebek között kamerafelvételek segítségével -, körözést adtak ki ellene, majd a...
Még lehet pályázni a Kincses Kultúróvoda címre
A nagy érdeklődésre való tekintettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma két héttel meghosszabbítja a Kincses Kultúróvoda pályázat benyújtási határidejét. Harmadik alkalommal hirdette meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítésére, illetve a két terület értékeinek elismerésére. Cél annak elősegítése, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények nevelést támogató kínálatát, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák...
Menekült a rendőrök elől, egy oszlop állította meg
Egy másik kocsi rendszámát szerelte autójára egy pécsi férfi. Mikor a rendőrök meg akarták állítani, menekülőre fogta, Aranyosgadányig jutott, ahol előbb egy másik kocsinak, majd egy oszlopnak ütközött. Egyedi azonosító jellel visszaélés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 23 éves pécsi férfi ellen, aki július 19-én éjjel két órakor Pécs belterületén közlekedett személygépkocsijával úgy, hogy arra egy másik autó hatósági jelzését szerelte fel. A rendőrök meg akarták állítani, azonban továbbhajtott. A sofőr a gépkocsival végül Aranyosgadány belterületén...
Jönnek és jönnek: most...
Egy újabb, kizárólag férfiakból álló migránscsapatot kapcsoltak le kedden reggel Udvar közelében a határvédők. Hétfőn Siklós...
Ezúttal Siklós közelében...
Tizennyolc, magát szomáliai és pakisztáni állampolgárnak mondó férfit fogtak el a rendőrök hétfőn este Siklós közelében. ...
Fazekas Szentlőrincen: a...
Ha megvalósul a tömeges betelepítés, az megváltoztatja Magyarország kulturális és vallási képét, illetve nemzeti értékeit -...
Ingyenes könyvtári...
A tudományok és a vizuális művészetek témájában merülhetnek el a program részvevői kedd délután fél hattól a Tudásközpontban...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 -...
Szentágothai Jánosra...
Hatodik alkalommal tartották meg a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában azt a tudományos ünnepséget,...
Apa és a kartell: felnyomta a fiát, bukott az árus is
Egy 18 és egy 19 éves nyugotszenterzsébeti férfit fogtak el a rendőrök, egyikük árulta a füvet, a másik vásárolta tőle. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségen vasárnap arról, hogy fia kabátjában kábítószergyanús növényi származékot talált. A rendőrök nyugotszenterzsébeti otthonában vonták intézkedés alá a 18 éves férfit, aki a nála talált 5,71 gramm kábítószergyanús növényi származék eredetéről elmondta, hogy azt egy 19 éves helyi férfitól vásárolta. A rendőrök a 19 éves férfi lakásán megtartott házkutatás alkalmával többek között egy digitális mérleget és 78 gramm...
Játékgyűjtő akciót szervez a Pláza a gyermekeknek
A Pécs Plaza hagyományteremtő céllal jótékonysági játékgyűjtő akciót hirdet a Pécs, Megye utcai Gyerekotthon kis lakói javára. Szeretnének a Pécs Plaza látogatókkal, a pécsi lakosokkal közös összefogásban Mikulásra meglepni a Gyerekotthon lakóit.Amit várnak a puttonyba: használt, de még jó állapotban lévő (vagy akár új) játékokat, könyveket (mese- és ifjúsági), sporteszközöket, kreatív-, kézműves eszközöket.A Gyerekotthonban élő gyermekeknek szánt adományokat a Pécs Plaza „ADOMÁNYPONT" üzleteiben lehet leadni. Adománygyűjtő-pontok jelenleg:Exclusive Change...
Lilába borul a TV-torony: a koraszülöttekre hívják fel a figyelmet a világnapon
A koraszülöttek világnapja alkalmából Pécs is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek során emblematikus épületek lila színű fényfestésével hívják fel a figyelmet a probléma fontosságára. Ennek részeként november 17-én este hat órától a pécsi TV-torony is lila színben pompázik majd. Magyarországon a koraszülés sajnos még mindig népbetegségnek tekinthető, minden 9-10. újszülött idő előtt jön a világra, így évente mintegy 9000 családot érint. A jelenség fontosságára időről időre felhívják a figyelmet nemzetközi és hazai szervezetek, s nemzetközi világnapot...
Baranyai szállodákban is...
A Békés megyei rendőrök azonosítottak egy csopaki férfit, aki négy megyében követett el bűncselekményeket. ...
Több településen is lesz...
A héten számíthatunk néhány baranyai településen a NAV munkatársainak ellenőrzéseire. A NAV baranyai munkatársai...
Villányi franc szakmai nap...
Öt villányi helyszínen 24 termelő több mint 40 cabernet franc-ját ismerhetik meg az érdeklődők a 3. Franc&Franc fórum...
Mélyszegénységben élő,...
Érdekes kezdeményezést indított útjára az Élménylelő Ifjúsági Egyesület: szegénységben élők segítségével mutatná be az egykor...
Halálos baleset miatt...
Meghalt egy autós, aki személygépkocsijával a partoldalnak ütközött hétfőn az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán, Paks...
Részegen vezetett, aztán...
Testvére adatait adta meg a rendőröknek egy ittas sofőr Pécsett, vádat emeltek ellene. A Pécsi Járási és Nyomozó...
Követte a nőket, aztán bizony jól elővette
Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy komlói férfit, aki nőket követett, majd amikor a közelükbe ért, önkielégítésbe kezdett. A Pécsi Járásbíróság közlése szerint pénteken elrendelték egy komlói férfi előzetes letartóztatását személyi szabadság megsértésének bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés, valamint szeméremsértés alapos gyanúja miatt.A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított az elmúlt héten, az esti órákban több nő sérelmére követett el úgy bűncselekményt, hogy őket követte, majd amikor a...
Labancvirtus: bringát lopott, aztán késelt is
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy osztrák férfit, aki előbb ellopott egy kerékpárt, majd megkéselte ismerősét. A Pécsi Törvényszék közlése szerint a nyomozás eddig rendelkezésre álló adatai alapján a férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy múlt szerdán Harkányban ellopott egy kerékpárt, amivel a későbbi sértett munkahelyére ment. Némi sört is vitt magával, amit közösen megiddogáltak, majd a sértett bement a lakókocsijába bement, ahová a gyanúsított követte. A sértett közölte vele, hogy oda nem mehet be, erre az osztrák férfi elővett egy rugós kést. A sértett...
Berúgtak, összevesztek, aztán maró anyaggal öntötte le régi ismerősét egy férfi
Előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének. A Pécsi Törvényszék közlése szerint a nyomozás megállapításai alapján az ittas gyanúsított múlt pénteken, az esti órákban, a lakóhelyén, ismeretlen maró folyadékkal öntötte le egy régi ismerősét, aki szintén ittas volt. A sértettnek ennek következtében életveszélyes égési sérülései keletkeztek.A bíróság megítélése szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, illetve szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával igyekezne...
« Előző
17388 | 17409 | 17430 | 17451 | 17472 | 17493 | 17514 | 17535 | 17556 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyászhír: tragikus hirtelenséggel...
- Sikerült kiemelni a Hableányt a...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Piacokon, cukrászdákban,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Eső, zápor, zivatar: ez vár ránk a...
- Egyre melegebbre fordul, 25 fok is...

