Baranyai szállodákban is fosztogatott a tolvaj
2017. november 13. hétfő 15:13

A Békés megyei rendőrök azonosítottak egy csopaki férfit, aki négy megyében követett el bűncselekményeket.
Spanyolországban volt, ahonnan Magyarországra hozták és előzetes letartóztatásba került. A rendőrség vádemelést javasol ellene.
Több százezer forintot loptak el egy gyulai szálloda két szobájából 2016 márciusában. A szobák ajtaján a mágneses zárakat úgy nyitották ki, hogy a zárak nem rongálódtak meg, nem mentek tönkre. A Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították azt a férfit, aki a gyanú szerint Békés mellett Veszprém, Pest, illetve Baranya megyében összesen 19 szállodai szobából lopott. A 36 éves csopaki Sz. Attila külföldre, Spanyolországba utazott, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi Spanyolországban büntetés-végrehajtási intézetben volt, a spanyol hatóság 2017. november 3-án átadta a magyar hatóságnak. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Veszprémi Járásbíróság 2017. november 6-án elrendelt.
A lopások miatt indított nyomozást a rendőrség lezárta, és a büntetőeljárás iratait 2017. november 14-én Sz. Attila ellen vádemelési javaslattal továbbítja a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészségre.
Forrás: BMRFK - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Egymás után lobbantak fel a...

