Fazekas Szentlőrincen: a tömeges betelepítés megváltoztatná az ország képét
2017. november 14. kedd 08:23

Ha megvalósul a tömeges betelepítés, az megváltoztatja Magyarország kulturális és vallási képét, illetve nemzeti értékeit - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter hétfőn Szentlőrincen.
Fazekas Sándor a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációról rendezett lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón azt mondta: jó néhány nyugat-európai országban az látható, hogy a nemzeti kultúrák helyébe "multikulturális egyveleg" lép.
A mai multikulturalizmus annak az internacionalizmusnak az "egyenes ági leszármazottja", amely rengeteg szenvedést hozott a magyar népre és más európai nemzetekre - mondta a politikus, majd leszögezte: nem kellenek ilyen kísérletek.
"Ezt az országot úgy szeretjük, ahogy az elődeinktől örököltük. A mi generációnk is hozzátette a magáét, és szeretnénk úgy továbbadni a gyermekeinknek, unokáinknak, hogy továbbra is a magyarok országa legyen" - hangoztatta a miniszter.
Fazekas Sándor szerint Magyarország keresztény országként mindig helyt tudott állni Európa közepén; "a modernkori népvándoroltatás" idején pedig különösen fontos, hogy a magyarok egységes véleményt alakítsanak ki a kérdésben.
A migráció és a biztonság összefüggéseire térve kifejtette: a tömeges bevándorlás által érintett országokban az látható, hogy romlik a közbiztonság, romlanak a megélhetési feltételek, az életminőség drasztikusan hanyatlik.
"Bízunk abban, hogy ettől meg tudjuk kímélni az országot" - fogalmazott a miniszter, aki jelezte: a nemzeti konzultációkon az emberek véleményét szeretnék összegyűjteni, majd kiértékelni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Egymás után lobbantak fel a...

