400 millió forintból újítják fel a szociális otthont Komlón

400 millió forintból újítják fel a szociális otthont Komlón Aláírta a szerződést a komlói önkormányzat a kivitelezővel, kezdődhet a felújítás a Pécsi úti szociális otthonban. A következő hónapokban új tetőt, napelemeket, akadálymentes bejáratot, korszerű fűtési rendszert és új nyílászárókat kap az épület, emellett a balesetveszélyes erkélyeket is befalazzák.   Az ősz egyik legfontosabb beruházása lesz a Szent Borbála Otthon Pécsi úti ingatlanának felújítása Komlón. Az egykori bányász legényszállóból átalakított épületben mintegy 130 idős, gondozásra szoruló ember él. A több mint négyszázmillió forintos beruházással kényelmesebb,...

Balhé Mohácson: tévé is repült az útra

Balhé Mohácson: tévé is repült az útra Az agresszív férfi tévét dobott az útra, majd kiabálni kezdett a járókelőkkel.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába kedden este érkezett bejelentés arról, hogy Mohácson, a Munkás utcában egy férfi agresszívan viselkedik. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 24 éves helyi férfi egy televíziót dobott az útra, amely ettől széttört, majd az utcán lévő embereknek azt kiabálta, hogy megöli, megveri őket. [A rendőrök a férfit elfogták, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését...

Szerdán déltől a 3,5 tonnánál nehezebb járművek nem használhatják a mohácsi kompot

Szerdán déltől a 3,5 tonnánál nehezebb járművek nem használhatják a mohácsi kompot Frissítve: Három helyen is megdőlt a Dunán a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt szerdán déltől a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű járműveket - az utasok biztonsága érdekében - nem használhatják a mohácsi kompot. A korlátozást bizonytalan időre szólóan rendelték el.   A Mohács és Újmohács között közlekedő komp közlekedését mindeddig nem akadályozta a Duna rendkívül alacsony vízállása, szerdán déltől azonban kénytelenek voltak korlátozásokat elrendelni. Az utasok és az átkelőhajó biztonsága érdekében bizonytalan időre a 3,5...

Micsoda siker! Az év...

Micsoda siker! Az év zenekarának járó díjat vehette át a pécsi együttes, a Halott Pénz Hatalmas elismerésben részesült a Halott Pénz az idei Petőfi Zenei Díj átadóján. Az elismeréseket harmadik alkalommal adták...

Új mozgalom elindítását...

Új mozgalom elindítását jelentette be Kővári János Szövetség Pécsért néven új mozgalom elindítását jelentette be Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE)...

Szeptember elejéig maradnak...

Szeptember elejéig maradnak a dugók a Siklósi út napokban feltúrt szakaszán Már nem csak az egypúpú felüljárón végeznek javítási munkálatokat, nemrég a Siklósi út több mint kilencszáz méter hosszú...

Traffipax szerdán Pécsett...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  7.45 - 09.15: 6....

Nincs biciklije? Sebaj,...

Nincs biciklije? Sebaj, hamarosan kölcsönzött elektromos bringán suhanhat a városban Új, környezetbarát szolgáltatással bővül rövid időn belül Pécs közlekedése. Célegyenesbe érkezett az előkészítő munka a...

Itt adhatunk vért Pécsett...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe szóló kedvezményes belépőjeggyel ajándékozzák meg ezen a héten. Pécs...

Összevesztek, aztán verekedtek a végvári vitézek

Összevesztek, aztán verekedtek a végvári vitézek Súlyos sérülést okozott vitapartnerének egy férfi Szigetváron.   Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen hétfőn 16 óra körül, mert szigetvári lakásán összeszólalkozott egy ismerősével, majd össze is verekedtek. A sértett a verekedés során nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. A rendőrök a bántalmazással gyanúsítható 35 éves somogyhárságyi férfit egy órán belül elfogták, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését elismerte.A gyanúsított ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a...

Pécsett, Ofűn, Szigetváron is ellenőriznek a NAV munkatársai

Pécsett, Ofűn, Szigetváron is ellenőriznek a NAV munkatársai A NAV baranyai munkatársai augusztus kedden és szerdán Bólyban, Komlón, valamint Pécsett végeznek ellenőrzéseket. A héten továbbá Kémesen, Orfűn és Szigetváron is felbukkannak.  A szakemberek kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét, különösen a vendéglátó egységekben, fagylaltozóknál, a szezonális termékeket forgalmazóknál. Ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják, ott forgalomszámlálásra is sor kerülhet.Baranyai ellenőrzések augusztus 23. és 26. közöttA...

Pécsett is mindenkit várnak az Állatkertek éjszakájára - Titkokról is fellebben a fátyol

Pécsett is mindenkit várnak az Állatkertek éjszakájára - Titkokról is fellebben a fátyol Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre tizenkét magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.   A vakáció végén, de még az iskolaidő előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával, nem mindennapi fényekkel és az állatkertek máskor nem látható titkaival - emelte ki Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt bemutató csütörtöki...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15:...

Zárkózott, visszahúzódó...

Zárkózott, visszahúzódó gyermekeken is segít a pécsi ovikutya - Világszám is lehetne! Nagy sikere van az ovisok, a szülők és a munkatársak körében Bundinak, aki sokat segít az egyik pécsi óvodában a dolgozóknak...

Gyász: elhunyt Heinek Ottó,...

Gyász: elhunyt Heinek Ottó, az MNOÖ elnöke A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata mély fájdalommal tudatja, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus...

Ha már talált egy...

Ha már talált egy bankkártyát, úgy gondolta, használja A férfi a talált bankkártyát érintéses fizetéssel két pécsi boltban is felhasználta.   Egy nő tett feljelentést...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   15.45 -...

Még néhány nap, és csökken...

Még néhány nap, és csökken a hőség, záporokkal, zivatarokkal ér véget a kánikula A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé...

A Széchenyi térre várják a pécsieket Szent István ünnepén - Íme, a programok

A Széchenyi térre várják a pécsieket Szent István ünnepén - Íme, a programok A nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező  Kenyér Ünnep keretében koncertek, bemutatók, gyermekprogramok és jótékonysági kenyérárusítás várja a pécsieket augusztus 20-án.    2011-ben Pécsről indult az a civil kezdeményezés, mely napjainkra a Kárpát-medencei összmagyarságot átfogó jótékony programmá nőtte ki magát.A Magyarok Kenyere mozgalom immáron hetedik éve több tízezer rászoruló magyar gyermek és felnőtt élelmezési gondjait enyhíti a teljes Kárpát-medence területén, a magyar földeken megtermett és összegyűjtött búza adományokkal.A Széchenyi téren...

Szemnek, szájnak, léleknek: hatvan programot kínál a Bőköz-Ormánság Fesztivál

Szemnek, szájnak, léleknek: hatvan programot kínál a Bőköz-Ormánság Fesztivál Huszonhét helyszínen hatvan programmal várja a látogatókat a Bőköz-Ormánság Fesztivál, amelyre augusztus 23. és 26. között harmadik alkalommal kerül sor négy dél-baranyai településen.    Drávacsehiben, Kémesen, Szaporcán és Tésenfán kétszáz amatőr és hivatásos művész részvételével különleges zenei csemegék, kiállítások, gasztrokulturális események, gyermek-és közösségi programok, ökogazdálkodási bemutatók, vadásznap, a Dráva magyar-horvát határt érintő szakaszán pedig hídkoncert is lesz - írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagukban. A rendezvényen...

Ittasan vezettek, mehetnek a bíróságra

Ittasan vezettek, mehetnek a bíróságra A szigetvári rendőrök közúti ellenőrzések során szűrték ki a forgalomból azt a két járművezetőt, akik vezetésük megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztottak.   A járőrök július 17-én este Ibafa külterületén egy 41 éves barcsi férfit, míg augusztus 1-jén éjjel Botykapeterd belterületén egy 46 éves szigetvári gépkocsivezetőt igazoltattak. Mindkét sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért előállították őket további mintavételre. A rendőrök a két férfi vezetői engedélyét elvették, majd velük szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban...