Lángokban állt egy garázs Felsőszentmártonban

Lángokban állt egy garázs Felsőszentmártonban Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy garázs, valamint egy benne parkoló kisbusz Felsőszentmártonban, a Hunyadi János utcában.  A tűzesethez a sellyei és a szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat. A garázsban egy gázpalack felrobbant, kettőt az egységek hoztak ki. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg.

A gazdasági felelősségről volt szó a Szabadegyetemen

A gazdasági felelősségről volt szó a Szabadegyetemen A május 16-i Szabadegyetem előadói a gazdasági felelősség témáját járták körbe a Magtár Látogatóközpontban.  A Szabadegyetem idei szemesztere során a felelősség fogalmát vizsgálták az előadók hónapról hónapra új szempontból. Májusban a gazdasággal, felelős gazdálkodással kapcsolatban Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyház gazdálkodásra vonatkozó tanítását és irányelveit ismertette. Mint mondta, az egyházi törvénykönyv világosan meghatározza, mik az egyházi javak céljai. Ennek alapján elsősorban az istentiszteleteket kell méltó módon biztosítani, majd a szegényekről kell...

Focista családba született, s már a beszólások sem zavarják a játékvezető Bizderi Nikolettet

Focista családba született, s már a beszólások sem zavarják a játékvezető Bizderi Nikolettet Kezdetben még zavarta a nézők bekiabálása a lelátóról, azonban ahogyan egyre rutinosabb lett, hozzászokott a sokszor nem túl kedves megjegyzésekhez a fiatal és csinos labdarúgó-játékvezető, Bizderi Nikolett. Lapunknak adott interjújában mesélt arról, miért is választotta ezt a szakmát, vagy ahogyan ő fogalmazott, sportot.  - Miért pont a labdarúgás?- A focihoz elég közel álltam és állok még most is, hiszen a családban a férfiak részéről sokan fociztak, és van, aki még most is űzi a sportot, így én is kipróbáltam hobbiszinten.- Ebben a sportban túlnyomó részben férfiak a...

Videósorozatot indít a Pécs...

Videósorozatot indít a Pécs Egyházmegye, a szentségek témaköreit ismertetik meg VIDEÓ! A Pécsi Egyházmegye pünkösdhétfőn induló sorozata a szentségek témakörének megismeréséhez nyújt segítséget. Hogyan...

Tűz ütött ki egy családi...

Tűz ütött ki egy családi házban Királyegyházán Ruhanemű izzott, égett egy körülbelül nyolcvan négyzetméter alapterületű családi házban Királyegyházán, a Petőfi...

Hagyta a részeg nőnek, hogy...

Hagyta a részeg nőnek, hogy vezesse az autóját Járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...

Itt adhatunk vért Pécsett...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Pécs Regionális Vérellátó Központ -...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  15.45 - 17.15:...

Mellár Tamás már papíron...

Mellár Tamás már papíron sem független képviselő: belép a Párbeszéd frakciójába FRISSÍTVE: a liberálisok örülnek, és sok sikert kívánnak. A pécsi 1-es választókerületben függetlenként indult, de a baloldali...

Zivataros napok következnek, de a hőmérséklet már a nyarat idézi majd

Zivataros napok következnek, de a hőmérséklet már a nyarat idézi majd A jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt kissé melegszik a levegő, többfelé 25 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.    Pünkösdhétfőn túlnyomóan napos idő várható, elsősorban az Alföldön, az Északi-középhegység térségében várható zápor, zivatar. Délkeleten lokálisan több csapadék is lehullhat. Északkeleten megerősödik, zivatarban viharossá is fokozódhat a szél. A leghidegebb...

Áramszünet miatt több pécsi hivatal is zárva lesz

Áramszünet miatt több pécsi hivatal is zárva lesz A Baranya Megyei Kormányhivatal több szervezeti egységénél is ügyfélfogadási szünet lesz 2018. május 25-én, pénteken. Az érintett főosztályokon, osztályokon erre a napra tervezett ügyintézést érdemes előbbre hozni vagy későbbre halasztani.   Pécsett a Nagy Lajos király utca 1-3. szám alatt található Pécsi Járási Hivatal Egészségbiztosítási Osztályán, az Agrárügyi Főosztályon, illetve annak Földhivatali Osztályán - az E.ON által végzett hálózatfejlesztés miatt - áramszünet lesz május 25-én, így az ügyfélfogadás szünetel.Ugyanezen a napon a Bólyi Járási Hivatal...

Régi pompájukban láthatóak a Zsolnay-angyalszobrok

Régi pompájukban láthatóak a Zsolnay-angyalszobrok Május 27-én, a Szentháromság napi német búcsún már régi pompájában csodálhatják meg a hívek a máriakéméndi templom előtt álló két Zsolnay pirogránit angyalszobrot.   Idén is megrendezik a Szentháromság vasárnapján hagyományos német búcsút Máriakéménden. Délután fél kettőkor indulnak a népviseletbe öltözött hívek a település központjától a kegytemplomhoz, ahol Kvanduk Frigyes általános püspöki helynök áldja meg a felújított angyalszobrokat. Ezt követően kezdődik a német nyelvű ünnepi szentmise. Mai ismereteink szerint az 1890-es években 11 db 2,5 m magas angyalszobor...

Nepomuki Szent Jánost...

Nepomuki Szent Jánost ünnepelték szombaton Mohácson Idén is megtelt a mohácsi Duna-part a hajósok, molnárok és halászok védőszentje, Nepomuki Szent János emlékére rendezett...

Várják a fiatalok...

Várják a fiatalok jelentkezését, Baranyában is elindítják a nyári diákmunka-programot A korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzés elősegítésére - a Nemzetgazdasági Minisztérium által az elmúlt években indított...

Harcias ellenzékre,...

Harcias ellenzékre, ricsajokra számít a házelnök Kövér László házelnök szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a...

Kisiskolás kora óta zenél,...

Kisiskolás kora óta zenél, s a jövő virtuózait is neveli a harmonikás Kéméndi Tamás Már nyolcéves kora óta zenél Kéméndi Tamás, s fellépései mellett harmonikás növedékeit is oktatja, az ő tanítványa a...

Tetten értek egy betörőt,...

Tetten értek egy betörőt, majd a társa is lebukott Lopás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság két 28 éves férfi ellen, akik 2018 januárjában betörtek több sásdi...

Traffipax vasárnap Pécsen...

Traffipax vasárnap Pécsen és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.45 - 09.15:...

Termesztette és árulta is a drogot egy siklósi férfi

Termesztette és árulta is a drogot egy siklósi férfi A siklósi rendőrök egy 45 éves helyi férfit vettek bűnügyi őrizetbe.   A rendőrök pénteken 15 óra 40 perckor házkutatást tartottak egy siklósi ingatlanban, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a tulajdonos kábítószert termeszt otthonában. A rendőrök a házkutatás alkalmával az ingatlanban kialakított rejtekhelyen 6 tő kábítószergyanús növényt, 116 gramm kábítószergyanús növényi származékot, valamint kábítószer termesztéséhez használatos eszközöket találtak és foglaltak le. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 45 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták,...

Katonák szállták meg a Széchenyi teret, páncélozott szállító harcjármű áll a városháza előtt

Katonák szállták meg a Széchenyi teret, páncélozott szállító harcjármű áll a városháza előtt Szombaton délelőtt a mit sem sejtő járókelők döbbenetére katonai járművekből álló konvoj hajtott be a Széchenyi térre, majd elfoglalták ideiglenes állomáshelyüket a téren és környékén. A Magyar Honvédelem Napja alkalmából tartanak bemutatót és programokat, egész délután.  Biztos vannak, akiknek katonakorukból ismerősek azoknak a járműveknek egyik-másika, amelyek szombaton délelőtt gördültek be az Aradi vértanúk útja felől a Széchenyi térre, szép (vagy éppen kevésbé szép) emlékeket felidézve. Viszont az idők tényleg változnak, így már nem csak az orosz hadiipar gépcsodái...

Lopott kocsival karambolozott, majd elfutott

Lopott kocsival karambolozott, majd elfutott Lopás, rongálás, jármű önkényes elvétele és orgazdaság gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 24 éves ibafai férfi ellen.   A 24 éves férfi 2015 októbere és 2017 novembere között rendszeresen követett el vagyon elleni bűncselekményeket a Szigetvári járásban. A gyanúsított többek között motoros fűkaszákat és motoros fűrészeket, valamint élelmiszereket és szeszes italokat lopott nyitott épületekből, de attól sem riadt vissza, hogy egy lakóház ablakát is betörje azért, hogy az épületbe jusson.  A férfi 2015 októberében ittas állapotban egy...