Kislányokat molesztált egy pedagógus, hat évet kapott, s többé nem taníthat
2018. szeptember 07. péntek 10:12

Hat év börtönre, hat év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki baranyai művészeti táborokban is molesztált kislányokat , valamint végleges hatállyal eltiltották a pedagógusi foglalkozástól.
A bíróság közlése szerint a pedagógus végzettségű férfi több éven keresztül szervezett művészeti táborokat Baranya és Tolna megyében 7 és 14 év közötti gyermekek számára.
A férfi a 2014. majd a 2015. évben rendezett táborokban ismerkedett meg a későbbi
sértettekkel, egy 11, illetve egy 12 éves kislánnyal. Rájuk különös figyelmet fordított, velük rendszeresen a többi táborozótól eltérően többet foglalkozott.
A férfi ezen táborozások alkalmával rendszeresen aludt egy-egy sátorban a kiskorú
táborozókkal. Ezen alkalmakkor, mikor a többiek elaludtak a férfi a kiválasztott lányok mellé feküdt, simogatta őket, majd a sértettek ruházata alá benyúlva a kislányok hasát, melleit simogatta.
Több esetben előfordult, hogy a férfi a lányokat szájon csókolta.
A Komlóit Járásbíróság a vádlottat folytatólagosan, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt ítélte hat év börtönre, valamint eltiltotta véglegesen a pedagógusi foglalkozástól.
A járásbíróság a vádlott bűnügyi felügyeletét, mely szerint a lakóhelye közigazgatási területét nem hagyhatja el, feltartotta.
A bíróság ítélete ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, az ügyészség három napot fenntartott a fellebbezés bejelentésére.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

