Pécsi bűnszervezetet számolt fel a NAV - Fegyvereket, luxusautókat is lefoglaltak

Pécsi bűnszervezetet számolt fel a NAV - Fegyvereket, luxusautókat is lefoglaltak Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely ellen most vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A felgöngyölített, őrzésvédelemmel foglalkozó céghálózat trükközött az áfával és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizette a járulékokat, 150 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.     A megalapozott gyanú szerint a vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat viszont...

Megy a belharc a pécsi balliberálisoknál: vigyázz, mit mondasz, mert felveszem!

Megy a belharc a pécsi balliberálisoknál: vigyázz, mit mondasz, mert felveszem! Kiderült, hogy az LMP és a Jobbik sem kér az MSZP-DK-Momentum által indítandó baloldali jelöltből, aki Mellár Tamás szerint elég durván beszólt neki. Úgy tűnik, a nagy ellenzéki összefogás inkább őskáosz, hiszen Mellárt már saját egyesületi tagjai és az MSZP-s, DK-s támogatói is támadják. Pedig Mellár csak annyit mondott nemrég: nem vesz részt az ellenzéki mutyiban, írta a PécsMa.hu.   Miután Mellár Tamás (képünkön) a lapnak azt mondta, nem vesz részt erkölcstelen ellenzéki mutyiban, az egyik MSZP közeli lap, a Hírklikk azt írta Mellárról, hogy "aljasságot követett...

Megint jöttek: 25 migránst fogtak el Baranyában éjjel

Megint jöttek: 25 migránst fogtak el Baranyában éjjel Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 25 migráns Drávaszabolcs térségében hétfőre virradó éjszaka.   A rendőrök 2019. április 29-én 0 óra 30 perckor 25 migránst tartóztattak fel Drávaszabolcs térségében. A férfiakból álló csoport tagjai afgán állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.   A rendőrök múlt héten, kedden 0 óra 20 perckor 32 migránst tartóztattak fel ugyanitt, közülük 21-en afgán,...

Itt adhatunk vért a héten...

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében A következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten Pécsett és a megyében:    Pécs, Regionális...

Idén is hatalmasat bulizott...

Idén is hatalmasat bulizott a város, huszonötezren látogattak el a Pécsi Egyetemi Napokra A Pécsi Tudományegyetem legnagyobb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozatát, a Pécsi Egyetemi Napokat idén új...

Lemond Schubert Olívia, a...

Lemond Schubert Olívia, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke A döntést az MNOÖ közgyűlésének szombati ülésén hozták nyilvánosságra.   - A súlyos balesetem utáni felépülésem több...

Bűn az élet: megrugdosta a...

Bűn az élet: megrugdosta a kiskaput, elvitték a rendőrök A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki volt párját sértegette, majd a nő házának kiskapuját is...

Tűz volt Vasason, lángolt...

Tűz volt Vasason, lángolt egy sorházi lakás A tűzeset során senki nem sérült meg.   Kigyulladt egy sorházi lakás vasárnap reggel Pécsen, a D. utcában. A tűzhöz...

A Szemfülesek nyerték a...

A Szemfülesek nyerték a bűnmegelőzési vetélkedőt A területi döntőn induló hét csapat vagyonvédelmi feladatokban mérte össze tudását.    A Baranya Megyei...

Kifosztott egy idős asszonyt Pécsett, fél órán belül elfogták

Kifosztott egy idős asszonyt Pécsett, fél órán belül elfogták A pécsi rendőrök 30 percen belül elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt az utcán.   A rendőrségre szombaton 8 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett egy férfi kikapta egy idős asszony kezéből a pénztárcáját, majd elszaladt.  A rendőrök fél órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves döbröközi férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra, elszámoltatása folyamatban van. A férfi ruházatának átvizsgálása során a rendőrök megtalálták, majd lefoglalták az ellopott pénzt.A férfi ellen kifosztás elkövetése...

Ismét rajthoz álltak a gazdik és a kutyusok, vidám hangulatban telt a negyedik Kutyás Futás is

Ismét rajthoz álltak a gazdik és a kutyusok, vidám hangulatban telt a negyedik Kutyás Futás is Minden eddiginél több részvevővel és nagyszerű hangulatban zajlott le szombat délelőtt a negyedik Pécs Plaza Kutyás Futás.     Kordé Anitának, a Pécs Plaza marketingvezetőjének két évvel ezelőtt pattant ki a fejéből a Kutyás Futás ötlete. Ez egy nagyszerű közös program a gazdának és kutyának, ahol felmérhetik, hogy mennyire jó közöttük az összhang és minőségi időt tölthetnek el együtt, ami mindkettőjük számára nagyszerű élmény. Ezt az elmúlt négy verseny be is bizonyította, sőt, kiderült, hogy ez a rendezvény egy nagyszerű családi program is.- Nagyon jó érzés látni...

Fülöp Attila Pécsett: a nevelőszülők jövőt adnak a gyermekeknek

Fülöp Attila Pécsett: a nevelőszülők jövőt adnak a gyermekeknek A nevelőszülők hivatásukkal minden nehézség ellenére jövőt tudnak biztosítani a gyermekeknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Pécsen.    Fülöp Attila a Befogadlak elnevezésű, nevelőszülői program pécsi rendezvényén hozzátette: a fél éve indult országjáró sorozattal a minisztérium szeretné felhívni a figyelmet a nevelőszülők munkájára, amely nem csak a gyermekeknek és vér szerinti családjuknak tesz jót, hanem annak a városnak és községnek is, ahol élnek. "A kormány...

Jó ember-díj: Mészáros...

Jó ember-díj: Mészáros Gabriella az idei kitüntetett Mészáros Gabriella, sorstársait segítő mozgássérült önkéntes kapta idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére...

A terelőkúpokkal és az...

A terelőkúpokkal és az idővel is harcoltak a baranyai tűzoltók Pénteken a Pécs-Pogányi Repülőtéren rendezte meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megyei közlekedésbiztonsági...

A 21 éves Zoric Szonja...

A 21 éves Zoric Szonja nyerte meg a tehetségkutatót, ő a PTE Hangja - Videó! Szerda este rendezték meg a PTE Hangja tehetségkutató döntőjét az Expo Centerben, ahol ismét telt házas nézőközönség fogadta a...

Kiakadt az ÖPE a pécsi...

Kiakadt az ÖPE a pécsi balliberálisok polgármesterjelöltjére Közleményt adott ki az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) alelnöke, Vozár Pál, amelyben többek között azt javasolja a...

Rázós módszer: lopta az...

Rázós módszer: lopta az áramot egy baranyai férfi A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki hónapokig lopta az áramot Kóróson. Lopás miatt...

Mellár lezongorázná:...

Mellár lezongorázná: feltételekkel támogatná a balliberálisok jelöltjét, de az is lehet, kiszáll az egészből Közleményt adott ki pénteken Mellár Tamás, az MSZP-P országgyűlési frakciójának tagja, amelyben azt igyekezett világosság...

Bólyi és pécsi diák nyerte a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét

Bólyi és pécsi diák nyerte a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét A Bólyi Általános Iskola és Művészeti Iskolában rendezték meg csütörtökön a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét. Az első helyezettek képviselhetik Baranya megyét az országos megmérettetésen.    Az országos verseny megyei döntőjét 2019. április 25-én a Bólyi Általános Iskola és Művészeti Iskolában tartották meg, amelyre a rendőrkapitányságok által megrendezett városi döntőkről jutottak tovább a felső tagozatos tanulók. A verseny során a résztvevők KRESZ-tesztlapokat töltöttek ki és kerékpáros ügyességi pályán is helyt kellett állniuk.A lányoknál Misku Vivien Virág...

Lángolt egy lakóház melléképülete Szászváron

Lángolt egy lakóház melléképülete Szászváron Pénteken délután kapott lángra egy épület Szászváron, a tűz miatt a teteje is beszakadt.    Kigyulladt egy melléképület Szászváron, a Petőfi Sándor utcában.A mintegy tizenöt négyzetméteres építmény teteje részben beszakadt a tűz következtében. A bonyhádi hivatásos és a szászvári önkéntes tűzoltók eloltották a lángokat, és hozzákezdtek az utómunkálatokhoz. 

Levélben köszönte meg a pécsi mentősök munkáját egy megmentett férfi és a felesége

Levélben köszönte meg a pécsi mentősök munkáját egy megmentett férfi és a felesége Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán osztotta meg a következő levelet, amelyet egy pécsi asszony és a férje írt a mentősöknek, így köszönve meg a munkájukat.  "Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet és hálámat a pécsi mentősök munkájával kapcsolatosan.A 112 segélyhívót tárcsázta férjem mellkasi fájdalma miatt.Pécsi kollégáik igen rövid idő alatt kiérkeztek, majd EKG -hoz készültek, amikor a férjem infarktust kapott és leállt a keringése. Az újraélesztés első próbálkozásra eredményes volt és gyakorlatilag az infarktus pillanatában már ott álltak körülötte, így...