Megy a belharc a pécsi balliberálisoknál: vigyázz, mit mondasz, mert felveszem!

2019. április 29. hétfő 08:41

Megy a belharc a pécsi balliberálisoknál: vigyázz, mit mondasz, mert felveszem!

Kiderült, hogy az LMP és a Jobbik sem kér az MSZP-DK-Momentum által indítandó baloldali jelöltből, aki Mellár Tamás szerint elég durván beszólt neki. Úgy tűnik, a nagy ellenzéki összefogás inkább őskáosz, hiszen Mellárt már saját egyesületi tagjai és az MSZP-s, DK-s támogatói is támadják. Pedig Mellár csak annyit mondott nemrég: nem vesz részt az ellenzéki mutyiban, írta a PécsMa.hu.

 

 

Miután Mellár Tamás (képünkön) a lapnak azt mondta, nem vesz részt erkölcstelen ellenzéki mutyiban, az egyik MSZP közeli lap, a Hírklikk azt írta Mellárról, hogy "aljasságot követett el", és azt fejtegette, hogy vajon megvette-e a Fidesz az MSZP-P frakciószövetség tagját . Mint ismert, Mellár szerint viszont az MSZP-DK-Momentum jelöltje a Fidesz B-terve, aki nem hozna változást, csak bizonyos gazdasági köröket szolgálna ki. Ezért nem támogatja.

A jelölt - a jelenleg Budapesten dolgozó, korábban a pécsi hőerőmű - amely egy külföldi tulajdonában lévő vállalat - leváltott vezérigazgatója - ellenben azt mondta a Pécsi Stopnak - aminek tulajdonosa ugyanaz az MSZP-közeli társaság, mint a Hírklikknek -, hogy Mellár politikai karrierjének végjátékáról van szó, "Mellár Tamás becsapta a választóit".

Mellár Tamás a baloldali Népszavának aztán arról beszélt , hogy Péterffy egyszer nyolc-tíz ember előtt azt mondta neki: „vigyázz mit mondasz, mert minden beszélgetésünket felveszem."

Mindenesetre a Mellárt eddig mellszéllességgel támogató, a Népszava tudósítása alapján most már nevüket sem vállaló MSZP és DK helyi vezetői azt közölték: csalódtak a professzorban, mert minden támogatást megadtak neki áprilisban.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke pedig kijelentette a lapnak: "sem az LMP, sem a Jobbik nem támogatja Péterffyt, ez nem lehet véletlen, néhány héten belül színre lép egy alkalmas közéleti szereplő Pécsen".

 

Péterffy kapcsán egyébként az ÖPE alelnöke, Vozár Pál adott ki sajtóközleményt . Az ÖPE szerint ugyanis nagy kérdés, hogy vajon a most éppen őt támogató baloldali pártok egykori városvezetőit is elszámoltatja-e az MSZP-DK közös jelöltje, hiszen az MSZP-s vezetés idején 40 milliárdos adósságot halmoztak fel, eladták egy forintért Pécs buszait; a DK pedig vajon elszámolt-e az "itt a piros, hol a pirosból" származó bevételeivel.

Forrás: PécsMa.hu