Jó ember-díj: Mészáros Gabriella az idei kitüntetett
2019. április 27. szombat 14:03

Mészáros Gabriella, sorstársait segítő mozgássérült önkéntes kapta idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést szombaton adták át Pécsen.
A kitüntetett méltatásakor elhangzott, hogy a díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász, simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott azzal érdemelte ki, hogy baleset vagy betegség következtében lebénult betegeknek segít átvészelni a tragikus élethelyzetet, érzékenyítő órákat tart a kerekesszékesek mindennapjairól és számukra tánccsoportot vezet.
Mészáros Gabriella járóképességét egy ritka betegség következtében felnőtt korára elveszítette, és kilenc évvel ezelőtt maradandóan megvakult. Az önkéntesség, a segítségnyújtás számára életforma. Célja a sérült emberek lelki segítése, a fiatalok szemléletmódjának alakítása, illetve a mozgássérültek társadalmi elfogadtatása.
A Jó ember-díjat tizennegyedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére.
Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...