Mindkét sofőr hibázhatott, halálos baleset lett a vége
Az egyik sofőr nem adott elsőbbséget, a másik pedig gyorsan hajtott autójával. A rendőrség befejezte a vizsgálatot a Pécsett történt halálos baleset ügyében. Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 76 éves pécsi és egy 25 éves sásdi gépkocsivezető ellen. A 76 éves sofőr 2018. november 18-án 16 óra körül Pécsett, a Baltika utcából balra a Komlói útra akart kanyarodni gépkocsijával, amikor összeütközött egy Komló irányából érkező autóval, amely az ütközést követően egy kerítésnek csapódott. A...
Ötödével kevesebb ingatlan cserélt gazdát, mint egy éve
Júniusban 10 542 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ez a szám közel 20 százalékkal elmarad a 2018 júniusában mért adattól, amikor 13 098 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint. A Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken megjelent közlemény szerint idén az első és a második negyedévben közel azonos számú adás-vétel bonyolódott. Az első fél évben 73 710 ingatlan cserélt gazdát, ami visszaesést mutat az előző év azonos időszakához képest, amikor a tranzakció szám meghaladta a 77 ezret. Hozzátették, a második negyedévben,...
Miért is kell másfél órát várni akadálymentesített buszra? Íme, a Tüke Busz válasza
Olvasónk kereste fel lapunkat azzal, hogy másfél órát kellett várnia kerekesszékben ülő párjával egy pécsi buszmegállóban az alacsony padlós buszjáratra, amire fel tudtak szállni. Megkérdeztük a Tüke Busz Zrt.-t, miért ilyen ritka az akadálymentesített jármű a 2, illetve 2/A vonalon. - Nem először esett meg, ami a napokban történt velünk - mondta lapunknak Bánvölgyi József. - Délután fél kettő körül várakoztunk a 2, illetve 2/A alacsony padlós járatra a Petőfi utcai megállóban a párommal, aki kerekesszékes. Összesen másfél órába tellett, mire egy akadálymentesített jármű...
A rendhagyó lánykérés után...
Amint arról beszámoltunk , februárban filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén...
Később mutatják be Pécsett...
Az augusztus 14-én, 15-én, 16-én és 17-én, a Csontváry Múzeum kertjébe tervezett nyári színházi előadások, a "Színekbe...
Hétfőtől ítélkezési szünet...
Július 15-én, a Bíróságok Napján megkezdődik a bíróságokon a törvénykezési szünet, amely augusztus 20-ig tart - közölte az...
Idén is segítenek a...
Újból lehetőséget kapnak azok a regisztrált álláskeresők, akik vállalkozást indítanának, saját lábra állnának, hiszen itt az...
A víziközmű-hálózat...
A gázvezetékek rekonstrukciója után a Tettye Forrásház által megbízott kivitelező a víziközmű-hálózat cseréjével folytatódnak...
Bemutatták az új honvédségi...
Bemutatták a Magyar Honvédség tagjainak új köznapi egyenruháját pénteken Budapesten, a Stefánia Palotában. ...
Veszprémi érsekké nevezte ki a pápa a pécsi megyéspüspököt, Udvardy Györgyöt
Ferenc pápa 2019. július 12-én Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki. Udvardy György 1960. május 14-én született Balassagyarmaton. 1985. június 15-én szentelték pappá Esztergomban az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szolgálatára. 2004. február 21-én, Esztergomban szentelték püspökké.Pécsi megyéspüspökké 2011. április 9-én nevezték ki, 2011. április 25-én került sor pécsi megyéspüspöki beiktatására. Arról egyelőre nem érkezett hír, ki lehet az új pécsi megyéspüspök Udvardy György távozását követően.
Leköpte, megrúgta, majd ráugrott a földön fekvő ellenőrre
A férfit egy napon belül elfogták a pécsi rendőrök. A rendőrök csütörtökön délután elfogták azt a 19 éves pécsi férfit, aki egy nappal korábban egy jegyellenőrt bántalmazott Pécsett. A férfi egy helyi járatú autóbuszon utazott, azonban nem tudta igazolni utazási jogosultságát az ellenőröknek, ezért megkérték, hogy szálljon le a buszról. A bliccelő utas leszállás közben lábon rúgta és leköpte az egyik ellenőrt, majd el akarta hagyni a helyszínt. A sértett a támadója után szaladt, azonban elesett. A férfi ekkor ráugrott, többször megütötte a földön fekvő sértettet,...
Családbarát Munkahely címet nyert el a Pécsi Tudományegyetem
Sportnapok, egészségügyi szűrések, táboroztatási lehetőségek gyermekek számára, és még sorolhatnánk, mi mindent tett a Pécsi Tudományegyetem azért, hogy éreztessék: dolgozóik és azok családtagjaik egyaránt fontosak. Tavaly az intézmény elnyerte az Év Felelős Foglalkoztatója 2018-as címet, az idén ezt is sikerült felülmúlni a Családbarát Munkahely cím elnyerésével. Az elismerést július 11-én Novák Katalin államtitkártól vette át dr. dr. Saághy Andrea, a PTE Kancellária Humánpolitikai Igazgatóság HR Szolgáltatási és Kontrolling Főosztály vezetője, Budapesten a...
Indul a Rozé Fesztivál:...
Hétvégére a rozé bor karakteréhez illő fiatalos, lendületes programokkal, RozéMaratonnal, nagyszínpadi koncertekkel,...
Átadták az Ybl Miklós út...
Aszfaltburkolatot kapott az Ybl Miklós utca nagy forgalmú Mecsek Áruház melletti szakasza. A beruházás része a városrész...
Újabb Szulejmán korabeli...
Újabb épület nyomaira bukkantak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának...
Eldől, melyek a...
Májusban indult el a Virágos Uránváros környezetszépítő verseny Decsi István alpolgármester kezdeményezésére. Egyrészt azért,...
Bóly térségében...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Bóly térségében. A rendőrök csütörtökön 11 óra 5...
Harkányban, Villányban és...
A turisztikai idény alatt a Siklósi Rendőrkapitányság kiemelt hangsúlyt fektet a vagyonvédelemre. A...
Újabb tíz migránst tartóztattak fel a Mohácsi-szigeten
Hercegszántónál tíz külföldit fogtak el a rendőrök. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédek csütörtökön 11 óra 40 perckor Hercegszántó közigazgatási területén tíz külföldit tartóztattak fel, akik afgán állampolgárnak vallották magukat. A kizárólag férfiakból álló csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik...
Súlyos baleset történt Komlón, mentőhelikopter érkezett
Egy teherkocsi és egy személyautó ütközött össze csütörtökön Zobákpusztánál, öten megsérültek. Vélhetően az elsőbbség meg nem adása miatt történt súlyos baleset Komlón: egy Szászvár felől érkező személyautó és egy teherautó ütközött össze a kereszteződésben. Öten sérültek meg a karambolban, közülük ketten súlyosan. A sérültekért mentőhelikopter is érkezett.
Átadták a horvátoknak a Sátorhelyen elfogott migránsokat
A magyar rendőrök csütörtökön átadták a horvát hatóságoknak a korábban Sátorhely térségében elfogott illegális migránsokat. Ahogy arról korábban beszámoltunk, három határsértőt fogtak el a rendőrök szerdán 13 óra 5 perckor Sátorhely térségében. A Horvátországból illegálisan érkezett három férfi afgán, valamint pakisztáni állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.A rendőrök a migránsokat előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd...
« Előző
12138 | 12159 | 12180 | 12201 | 12222 | 12243 | 12264 | 12285 | 12306 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Csak heti két meccset akar...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

