Eldől, melyek a legvirágosabb kertek Uránvárosban
2019. július 11. csütörtök 17:10

Májusban indult el a Virágos Uránváros környezetszépítő verseny Decsi István alpolgármester kezdeményezésére. Egyrészt azért, hogy felhívják a lakosság figyelmét a rendezett városképbe illeszkedő, és fenntartható városi zöldfelületek védelmére, másrészt a lakosság ösztönzése növénytelepítésre, kertgondozásra, a közterületek ápolásában való részvételre.
A versenyzőknek nincs könnyű dolguk, ugyanis amellett, hogy az időjárás kedvez a kiültetett növények számára egyben a kórokozók szaporodását is elősegíti. A meleg párás idő és a gyakran ismétlődő kisebb-nagyobb esők a növények levelei alatti teret folyamatosan párásan tartják, így bizonyos gombabetegségek könnyen elterjedhetnek.
július 16-17-én kezdődik a pontozás. Háromtagú zsűri keresi fel a versenyben résztvevőket és szemlézi meg a balkonkerteket, előkerteket. A zsűri többek között a társasház előtti közterület összképe, a kert tervszerűsége, növényalkalmazás, fenntarthatóság és közösségi részvétel figyelembe vételével értékeli az előkerteket.
A balkonkerteknél pedig szintén figyelembe veszik a növényhasználatot, a fenntarthatóságot és azt, hogy mennyire alkalmazkodik a formai megjelenés a
társasház homlokzatához.
A cél az, hogy a verseny után ne csak a legzöldebb, hanem a legvirágosabb városrész is legyen Uránváros.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécs önkományzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

