Pécsett tart előadást a válságról Navracsics Tibor
A Politológus Hallgatók Országos Egyesülete és a Fiatal Értelmiség Klub kötetlen, beszélgetős fórumán csütörtök délután fél öt és hat között vehetnek részt az érdeklődők az Pécsett az Ifjúság útja 6. szám alatt.Javításra szorul a baranyai kémények hatvan százaléka
Leikauf Tibor, a pécsi Kéményseprő-ipari Közszolgáltatás vezetője elmondta: a megyében mintegy 180 ezer kémény van, ebből 50 ezer Pécsett - írta az Új DN.Sokat nem használtak az elmúlt egy-két évtizedben, a gáz árának emelkedésével azonban újra füstölnek, mert egyre többen térnek vissza a fatüzelésre, kandallót és cserépkályhákat építenek, hogy spóroljanak a fűtési költségeken.A ritkán tisztított kéményekből visszahullik az égéstermék, a szurkosodás miatt begyulladhatnak, így újbóli használat előtt célszerű kéményseprőt hívni.Leikauf Tibor szólt arról is, hogy a szigetelt,...Szerdán nyílik Popovics István fotókiállítása
A pécsi múzeumban helyt kapó tárlat a Pécs-Baranyai Szerb Egyesület és a Pécsi Szerb Önkormányzat együttműködésének eredményeként tekinthető meg.Határátkelő az új mohácsi...
A Duna 1449 folyamkilométerénél új mohácsi kikötő létesült, ahol a vízi járművek ellenőrzése céljából magyar határátkelőhely működik. A határátkelőhely használata kiterjed a...Traffipax hétfőn Pécsett és...
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Tüzér út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Építők útja10.15 - 11.00 óráig Pécs, Szigeti út11.15 - 12.00 óráig Pécs, József A. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V....Ráncfelvarrást kap Niké
Ez utóbbi egy egyszerű és gyors, szárazjég segítségével történő ápolást jelentene. Az erre szakosodott pécsi társaság...
Bringaút a semmibe - 200...
Majdani kihasználtságát az a tény is megkérdőjelezi, hogy a Kénes úttól az egykori vasúti pálya mentén megvalósuló...
Interjú Varga Péterrel
- Egy éve hevesen támadta Önt az ellenzék, főleg a kinevezése táján. Kijönnek már egymással, vagy a helyzet csak romlott?- Az...
Filmklub: Az ismeretlen
A történet egy korunkbeli olasz városban játszódik. "Az Ismeretlen"-t Irenanak hívják. Évekkel ezelőtt Ukrajanából...
Pécs Miskolccal mutatkozik be az EP-ben
Pécs 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa lesz. A címért korábban értelemszerűen több magyar város pályázott, és ezen volt pályázó városok összefogását, az "Egy mindenkit visz" elvet hivatott példázni ez a brüsszeli kiállítás. Pécs mellett Miskolc is gazdag anyaggal - Halmai László fotóművész képeivel - mutatkozik be "Európa fővárosában", az Európai Parlament épületében.A kiállítás megnyitóján részt vesz Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója és Bartha György, Miskolc város képviselője.Zöld utat kapott a Szemem Fénye
A betegszállítás januári reformja óta ugyanis kénytelenek voltak felnőtteket is ellátni a speciális mentőautóban, a daganatos gyerekeknek viszont steril körülményeket kell biztosítani.A változások várhatóan december 1-jén lépnek életbe. Akkortól az összes 14 év alatti beteg gyermek szállításáért a Szeme Fénye Alapítvány felel, a többi szolgáltató kötelezettsége alól pedig kikerül ez a korosztály - közölte a HírTV.Mali levele a magyar sajtónak
"Segélykiáltás a Sajtónak!Nekem nincs más fegyverem mint a nyilvánosság. Kérem aki tudja hozza nyilvánosságra ezt. A dokumentumban lévő levelet uzsorás Gyimesi László küldte Orsós László siklósnagyfalusi "adósnak" a börtönből! ahol előzetesben van. Tovább fenyegetik az embereket immár szabadon a börtönből is. Miért engedik meg ezt? Ezenkívűl pár nap múlva két családnak is lesz árverése a házára Alsószentmártonban, amit szintén a börtönben ülő uzsorás ill. annak családja kezdeményezett . Meddig kell ezt elviselni, hogy a hatóságok így végezzék a dolgukat? A levelet...
Traffipax vasárnap Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Siklósi út.09.15 - 10.00 óráig 57. fkl. út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Maléter P. út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Nagy I. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, József A. út14.00...A válság pécsi hatásai
Pentz Mihály, az ingatlanforgalmazással és -fejlesztéssel foglalkozó Pentz Kft. ügyvezetője szerint a projektmenedzselésnél...
Tudományosan a...
Az elmúlt évtizedek erre vonatkozó tudományos kutatásai szerint azonban a kérdés természettudományos vizsgálati módszerekkel...
A zöldhatóság bezáratná a...
Indoklása szerint bár az állatkertnek 2011-ig szól a működési engedélye, nem tudott maradéktalanul eleget tenni az állatok tartási körülményeinek javításával és a vadaspark alatt húzódó...Továbbjutott a pécsi...
Goretity Tamás, a Fregatt Arizona étterem új ügyvezetője, a Pécsi Újság.hu-nak elárulta, többek között azért is tartja...
Traffipax szombaton Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Megyeri út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Táncsis M. út10.15 - 11.00 óráig 57-es út 11.15 - 12.00 óráig Pécs, Siklósi út 13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út14.00 -...Évi félmilliárdra vállalunk kezességet
A cég korábban európai uniós pályázaton szerzett mindehhez tekintélyes mértékű támogatást, ám - mivel ez csak a költségek hetven százalékát fedezi - önerőt is fel kell mutatnia. Ez a hatmilliárdos összeg nem áll a cég rendelkezésére, ezért kell felvennie a hitelt.A pécsi önkormányzat arra vállalt kötelezettséget, hogy a kölcsön törlesztéseihez készfizető kezességet nyújt arra az esetre, ha a Biokom Kft. valamilyen okból kifolyólag nem tudná előteremteni a részleteket. A város ezzel a gesztussal negatív forgatókönyv esetén évi ötszáz millió forintos értékhatárig terhelhető...
Cserép Attila tíz éve ezért imádkozik
Márfy Miklós, a Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt. üzemeltetési igazgatója a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, hogy már kiválasztották Pécs körforgalommá alakítható csomópontjait, s jelenleg tervezői szinten folyik a munka a megvalósítás részleteit illetően.Ezt követően felállítanak egy fontossági sorrendet, hogy a város anyagi lehetőségeihez mérten dönthessen majd az építések heylszíneiről. A várható beruházásokról szólva az igazgató utalt rá: legalább tucatnyi helyen lenne kívánatos körforgalmat építeni.Az egyik például a Keszüi út-Megyeri út kereszteződésében épülhetne...
Halloween nap a „Főpappal"
Napjainkban ott tartunk, hogy november első napján akár már Pécsett is részt vehetünk az amerikai típusú „Halloween-en" és a hozzá kapcsolódó „okkult" szertartásokon. Az érdeklődőket Binger Vilmos „főpap" várja délután kettőtől az Ifjúsági Házban, akinek vezetésével jó néhány szertartásba tekinthetnek be a spiritualizmus e vonulata iránt érdeklődők. Ennek megfelelően lesz: szeánsz, hipnózis bemutató, jóslás, ólomöntés, de a boszorkányos hastánc sem marad el a Fekete Tündérek előadásában. A jó hat óra hosszán át tartó programot Szebeni János és...
« Előző
50787 | 50814 | 50841 | 50868 | 50895 | 50922 | 50949 | 50976 | 51003 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Továbbra is hajózási korlátozások...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Ha ilyen csokit, sütit, rágót vett,...
- Átadták szombaton a felújított...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Adománygyűjtéssel próbálják segíteni...
- Mindenki az ismerőse: a nyugdíjas...
- Megérkeztek az ötös lottó...

