Bajban a színházunk, de nem úgy...

Bajban a színházunk, de nem úgy... Mint beszámoltunk róla, hónapokkal ezelőtt a budapesti Kató és társa 2003 Tanácsadó Kft.-t kérte fel az önkormányzat, hogy 4,7 millió forintért cserébe részletesen vizsgálja meg a színházat. Arra kérték a pestieket, hogy mind a szakmai munka, mind a gazdálkodás részleteit tárják fel és értékeljék, valamint fogalmazzanak meg javaslatokat a jövőt illetően, s készítsenek intézkedési tervet.Bár a hivatalos nyilatkozatok szerint csak a tisztánlátás végett indították el az átvilágítást, gyakorlatilag arra voltak kíváncsiak a városvezetők, mennyire állnak biztos lábakon a teátrum...

Hagyománytár: „etnozene" Moldvából

Hagyománytár: „etnozene A budapesti zenekar célja, hogy a Moldvában jelenleg zajló zenei folyamatok hatásait tükröző, a tradicionális népzene átalakulását nyomon követő koncertprogrammal álljon elő. Repertoárjuk épp ezért a hagyományos moldvai táncoktól az új stílusú szerba-, hora-, mahala-dallamokig terjed. Az előadásmódhoz az is hozzájárul, hogy az együttes tagjai számára a jazz műfaja sem idegen. Így az autentikus muzsika, a mai tánczene és a jazzes hatások egyvelegeként sajátos „etnozene" szólal meg előadásukban.A zenekar tagjai koncertjeik „alapanyagát" helyszíni útjaik során...

Egy pécsi vevő szerint csúnyán átverték

A napokban feljelentés is tett, szerinte százezer forinttal rövidítette meg az üzlet, mert használt tévét vett meg egy újnak az áráért. Az eset körülményeit még vizsgálja a rendőrség.

EKF a lipcsei...

Neumayer Petra beszámolt arról, hogy a rendezvény díszvendége Magyarország, melynek standján Pécs kiemelt helyet kap, hogy népszerűsítse értékeit, látnivalóit, s 2010-es...

Vasarely-névadás Tasnádival...

Az esemény egyúttal az EKF Pécs 2010 franciaországi kampányának nyitánya is.

Lakossági fórumot tart a...

Ezért november 17-én 17 órai kezdettel társadalmi egyeztető fórumra invitáljuk Pécs polgárait a Dominikánus Ház dísztermébe - az utóbbi időben oly sokszor napirendre kerülő - állatkert...

Több pénzt szeretnének a...

Bíró Ferenc az egyesület irányító szerve, az Országos Betegszállító Szolgálat központjában, Székely Tamás egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélését követően úgy fogalmazott, hogy...

Már elővételben elkeltek a...

Mint arról a szervező Trubics Zorán a Pécsi Újság.hu-t értesítette, a szerda este a PTE orvosi karának aulájában megrendezésre kerülő Zorán koncertre már elővételben elfogytak a jegyek....

Vujity Tvrtko nem...

Villámsebesen elterjedt a hír, hogy Vujity Tvrtko polgármester-jelölt lesz, és már jól átgondolt programja is van.„Nem tartozom semmilyen politikai irányvonalhoz - mondta a Zoomnak...

Felhívás: szakértők jelentkezését várják

Az Innovációs Alapból finanszírozott valamennyi pályázatot szakmai szempontok alapján két független szakértő értékel. Egy-egy pályázatra a szakértői névjegyzékből az Ügynökség választja ki azt a két, külső független szakértőt, akik a legalkalmasabbak az adott pályázat értékelésére. Amennyiben szívesen feliratkozna a szakértői névjegyzékbe, kérjük küldje el szakmai önélterajzát a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címre. Jelölje meg a bírálni kívánt szakterültet és mutassa be - amennyiben bírált már más pályázatokat - eddigi bírálói tevékenységét. Az Ügynökség...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Építők útja09.15 - 10.00 óráig Pécs, Szigeti út 10.15 - 11.00 óráig Pécs, Bacsó B. út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Tüzér u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Nagy I. út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Maléter P. út16.00 - 17.00 óráig 58. sz. fkl. út

Keddtől TISPOL akció Baranya útjain

A rendőrség közlése szerint, az európai kampány ezennel a tehergépjárművek ellenőrzésére irányul. Ugyanakkor a közúti közlekedési szabályok megsértése esetén természetesen más járművezetőkkel szemben is kezdeményznek intézkedéseket.

Sztárparádé a Nemzeti...

Sztárparádé a Nemzeti Színházban Mint arról a szervezők tájékoztattak, az esti produkció a szegedi Mezzo-operaverseny egyik versenyprodukciója, a főszereplő...

llka vs. Milka: a bíróság a...

llka vs. Milka: a bíróság a multi pártján Hétfőn tárgyalt ugyanis a Fővárosi Bíróság arról, hogy helybenhagyja vagy elutasítja - s így engedélyezi-e Ilkáéknak nevük...

Az ISPA sem biztos a...

Az ISPA sem biztos a Vízmű-ügy miatt Mint lapunkban többször beszámoltunk róla, szakjogászok, vízgazdálkodási szakemberek szerint is aggályokkal teli a városi...

Tizedével drágulhat Pécsett...

Tizedével drágulhat Pécsett minden Általában minden évben a decemberi közgyűlése(ke)n dönt a pécsi önkormányzat és a minisztériumok is a Pécs polgárai számára...

Kiégett egy autó...

Szilágypusztánál, a 6-os úton vasárnap este állt félre a sofőr, először kisebb műszaki hibára gondolt, majd amikor lángokat is látott, hívta a tűzoltókat. Az autó teljesen kiégett, a tűz...

Szerda délelőtt teljes...

"A Pécsi Vízmű tájékoztatja hirdi ügyfeleit, hogy a 2008. október 29-én kezdődött vezetéktisztítási munkálatok utolsó ütemének következtében 2008. november 12-én 9.00-től 13.00-ig...

Pécs második lett Kínában!

Pécs második lett Kínában! A magyar idő szerint november 10-én délután rendezett díjkiosztó ünnepségen a 75 ezer és 200 ezer lélekszám közötti települések kategóriájában a második díj átvételére szólították a pécsi küldöttséget: dr. Tóth Bertalan alpolgármestert, Nagy Csaba önkormányzati képviselőt és Both Vilma városmarketing referenst, aki a prezentációt tartotta. A kategóriában hét város indult, a győzelmet az angliai Broadland szerezte meg Pécs előtt, a harmadik a lengyel Mikolow lett. A versenyen Magyarországot még Eger képviselte, ők díjat nem nyertek, de a bemutatkozásuk bronz minősítést kapott.

"Színház otthon" a Playback társulatától

A családi tűzhely körül, a konyha, a nappali, a háló színpadán nap mint nap részesei vagyunk azoknak a kisebb-nagyobb jeleneteknek, amelyek hol magunkat is megnevettetnek, hol feldühítenek, hol pedig mélységesen elszomorítanak bennünket. És amelyek a hetek, hónapok, évek múlásával kész felvonásokká, majd a teljes színdarabbá - vagyis közös történetünkké - állnak össze. Hogy milyen jelmezt és sminket választunk; hogy viselünk-e álarcot, vagy sem; hogy melyik szerepet érezzük leginkább magunkénak - mindez jelenetről jelenetre változhat, de akár az egész darab folyamán állandó lehet....

Ezer bálát gyújtottak fel Komló mellett

A tulajdonos szerint több mint ezer bála semmisült meg, darabja ötezer forintot ért. A teljes kár hatmillió forintra tehető. A Komlói Rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben.