Figyelmetlenség miatt ütköztek Pécsváradnál
Egy súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak a mentősök kórházba, a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták. A járművekben másfél millió forint kár keletkezett.Lebonthatják a kiégett Boccacciot
A XX. század elején épült magtárból átalakított, 1500 négyzetméteres, háromemeletes szórakozóhelyen először 2004-ben ütött ki tűz, amely súlyosan megrongálta a tetőt és a fából készült galériarendszert. Szakemberek a helyreállítás költségeit százmillió forintra becsülték. Négy évvel később ismét tűz pusztított a diszkóban, pedig akkor már nem tartózkodott benne senki.Az önkormányzat a helyi építési szabályzat közelmúltban történt megváltoztatásáig tehetetlen volt a városképet rontó objektummal szemben, mert annak bontását csak akkor rendelhették volna el, ha életveszélyessé válik,...Egymilliárdot sikkasztott a pécsi "cukros csaló"
Boda Zsolt rendőr őrnagy elmondása szerint a gyanúsított 2005 óta él a lopott szlovén útlevéllel Trampus Andrejként. Elfogásakor is Trampus Andrejnek mondta magát, eredetileg ezen a néven helyezték előzetes letartóztatásba is, és csak az ujjlenyomata alapján sikerült megállapítani, hogy ő valójában a többszörösen körözött pécsi B. Zsolt.A mostani üggyel kapcsolatban az előadó felidézte: a rendőrség 2006 decemberében indított nyomozást, miután kiderült, hogy egy Trampus Andrej névre kiállított lopott szlovén útlevéllel nyitottak számlát egy budapesti bankfiókban. A nyomozás során..."Ezek eladták a szelünket is"
Széles Gábor (képünkön, mikrofonnal) bevezető beszédében a világválság és az elmúlt hat év "hozadékának tekinthető"...
Ruzsa Csabáék az EKF-ről:...
FRISSÍTVE:(péntek, 13:20)Írásunk megjelenését követően, péntek reggel a Magyar Televízióban nyilatkozott az EKF-ről Ruzsa...
Hitéről vall Andrásfalvy...
Az ÖPE szabadegyetemének idei „szemesztere" szorosan kapcsolódik a Kairosz Kiadó azonos nevet viselő...
Karórák és készpénz tűnt el...
A betörő a házból ezt követően ékszert és készpénzt lopott 400 ezer forint értében. A rongálás további 50 ezres kárt okozott a tulajdonosnak.APEH: szombaton zárva tart...
A kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői még tavaly állapodtak meg abban, hogy mivel az új esztendő első napja csütörtökre esik, a január 2-ai, pénteki munkanapot pihenőnappá...Maradnak az antennák a...
Tóth Bertalan elmondta: az önkormányzat szerződésben vállalta az épület 2008. december 31-iki birtokba adását az új tulajdonos, a spanyol Milton befektetői csoport részére, de ezt csak...Építkezés: kártérítést követelnek a málomiak
A málomi városrész lakói azt sérelmezik, hogy a családi házak és sorházak által meghatározott területen a "magasházas beépítés" megváltoztatná a mikroklímát, az átszellőzést, kevesebb napfény érné őket, a növekvő gépjárműforgalom pedig zsúfoltságot okozna - írta az Új DN.Azzal érvelnek, hogy ők éppen azért választották lakhelyül a városnak ezt a részét, mert kertvárosias környezetben szerettek volna élni, most viszont becsapva érzik magukat. Szerintük a beruházás miatt életminőségük romlani, ingatlanjaik értéke pedig csökkenni fog.Málomban 352 lakás épülne azon a két...Sorra zárnak be az üzletek Pécs belvárosában
A kereskedők a folyamat okait a magas bérleti díjakban, a nehézkes parkolásban, valamint abban látják, hogy a kisebb üzletek nem tudják felvenni a versenyt a bevásárlóközpontokkal - olvasható az Új DN-ben.A centrumban található boltok fele magánkézben, fele a vagyonkezelő Pécs Holding tulajdonában van. Egy száz négyzetméteres üzlet bérleti díja 300 ezer forint havonta, az összes költség a rezsivel és az alkalmazott bérével együtt eléri a félmillió forintot, melyet a kereskedők már képtelenek kitermelni.Varga Péter, a Pécs Holding vezérigazgatója azt mondta: a bérleti...Terrárium: játékállat-készítés és kiállítás
A képeslapok, könyvjelzők, díszdobozok, és nemezelt használati tárgyak tervezése mellett a „Brummogda" vezetőjével minden gyermek elkészítheti saját játékmackóját, amelyet aztán haza is vihet. A családi programot fotókiállítás, filmvetítés és délutáni előadás és látványetetések egészítik ki.Adjuk vissza a várost a...
Naponta olvashatjuk, láthatjuk, hallhatjuk, hogy válságban a gazdaság, válságban az ország, válságban Pécs városa.Egyesek azt...
Médiaház: harmincmillióból...
Amikor tavaly visszaküldték a feladónak a két és fél éve megnyitott Városi Képtárban helyet kapó Antal-Lusztig...
Széles Gábor és Kondor...
A lakossági kapcsolatok fejlesztését célul kitűző rendezvénysorozat során a különböző hazai nagyvárosokban az ECHO TV...
Traffipax csütörtökön...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Maléter P. út09.30 - 10.15 óráig Ny-i elkerülő út „Expo" behajtó10.30 - 11.15 óráig Pécs, Megyeri út.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Aidinger J. út13.00 -...Puch László lesz a megyei...
A december közepén megtartott megyei MSZP-s gyűlésen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a párt legnépszerűbb...
Pozitív adóslista: már...
"Először 2009. február 10-én teszi közzé honlapján az APEH a nullás adózói adatbázist, amelyben a köztartozásmentes vállalkozások adatai szerepelnek majd. A listára 2009. január...Februárban folytatják a kertvárosi gázoló perét
A vádlott tavaly május 21-én Pécsett, a Maléter Pál és a Varsány utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyen gépkocsijával elütötte a babakocsit toló F. Lászlónét, valamint unokáját, akik a gázolás következtében később életüket vesztették - emlékeztetett dr. Hajdú István.Krízishelyzet Baranya megyében
„Csak néhány napot tudunk túlélni" - foglalta össze a Hauni helyzetét a cég ügyvezető igazgatója, Jakabucz Ildikó szerdán kora délután. Hozzátette, a másodfokú korlátozás többszörösen is érintette a társaságot: egyrészt a gyártótechnológia működtetését, továbbá a csarnokok fűtését is földgáz felhasználásával oldják meg. Mindössze egy-négy napig tartható fenn a működés, emiatt pedig válságstáb is alakult.Szintén kritikus a helyzet a Délhús esetében, ahol még annyi földgáz sem jutott a vezetékekbe, hogy az emberek ebédjét meg lehessen melegíteni - összegezte a...
Marad a hideg idő az elkövetkező napokban is
Kifejtette: csütörtöktől egyre kevesebb felhőre lehet számítani, többórás napsütés valószínű, a nappali hőmérséklet azonban nem emelkedik, s az éjszakai lehűlés jelentősen erősödik majd. A hétvégén, péntekre és szombatra virradóra akár mínusz 15-20 fokra is süllyedhet a hőmérséklet a hóval borított területeken.A továbbiakban borult idő várható, csapadékra nem kell számítani, az éjszakai lehűlés valamelyest mérséklődik, s mínusz 10 fok körüli hőmérsékletek valószínűek. A nappali felmelegedés a jövő héten sem változik, mínusz 2 és mínusz 8 fok közé esik majd jellemzően.Tóth Tamás...
« Előző
50085 | 50112 | 50139 | 50166 | 50193 | 50220 | 50247 | 50274 | 50301 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...

