Baranya rágyúr a turistákra
Az újabb, három és félmilliárdos pályázatot novemberben továbbították is a második fordulóba, s ha újra sikerrel szerepel a megyei projekt, elég tavaszig várni a tényleges munkák megkezdéséhez. Ekkortól kezdhetik építeni a Pécs-Orfű-Abaliget kerékpárutat, a bikali Reneszánsz Élménybirtokot, a mecseknádasdi Rejtőzködő Borfalut, valamint az orfűi aquaparkot és víziturisztikai központot.Ez utóbbiról már többször, részletesen beszámoltunk ezeken a hasábokon, azonban fontos eleme lesz a fejlesztéseknek a szintén 2010-re kiépülő, 20 kilométeres kerékpárút is. A pécsi magyarürögi...
Gyilkoltak Meszesen - idős nő az áldozat
Bojtor Bernadett redőrszázados, a megyei kapitányság helyettes szóvivője a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánt a részletekről nyilatkozni, így az elkövetés módjáról és feltételezett okáról, illetve annak pontos helyszínéről sem közölt részleteket. Arra a kérdésünkre, hogy a bűncselekmény melyik napon történt, úgy válaszolt, hogy az eset csütörtökön jutott tudomásukra. Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a Frankel Leó utcában, a Szeptember 6. tér közelében található egyik kétlépcsőházas, háromszintes...Elnököt választott a pécsi MSZP
Kiállítás az M6-os ásatási...
Az M6/M60-as autópálya Baranya megyei szakaszának régészeti feltárása során előkerült leletekből rendeztek kiállítást a Pécsi...
Hogyan legyünk restaurátorok?
Maga a restauráció több módon is kapcsolódik ahhoz a pécsi Tiziano-tárlathoz, amelyet egy hét alatt több mint hatszáz...
Antal-Lusztig - Debrecenben...
A Return - A pécsi válogatás című kiállítás képeit a debreceni gyűjtő, Antal Péter bocsátotta a leendő európai kulturális főváros rendelkezésére még 2006-ban, de a pécsiek nemrég...Bíróság előtt a kórházban...
„Engem zavart, hogy előttem ment be, és hogy ilyen sokat kellett várni" - ezzel indokolta a vádlott, hogy bántalmazta a rendelőből kilépő főnővért, aki egyébként soron...Nyílt Nap az APEH...
"Az adóhivatal szolgáltató jellegének erősítése és az adózók mind teljesebb körű tájékoztatása érdekében nyílt napot szervez az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága 2009....Janus előadás a Magyar...
A latin nyelvű humanista költészet nagy alakját bemutató estet a Mecsek Nőikar műsora színesíti, Kertész Attila Liszt-díjas karnagy vezényletével. A rendezvényre a belépés díjtalan.Ökumenikus imahét kezdődik vasárnap
Az ökumenikus imahét hivatalos nyitó istentisztelete egyúttal a katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen meghirdetett Biblia éve ünnepi lezárása lesz - tájékoztatott.A nyitó szertartáson szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, igét hirdet Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. A Biblia évét D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke zárja le - közölte.Bóna Zoltán kitért arra, hogy a liturgián részt vesznek a MEÖT tagegyházainak - így az...Traffipax pénteken Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Keleti elkerülő út09.30 - 10.15 óráig Pécs Nagy I. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Maléter P. út11.30 - 12.15 óráig 58-as fkl. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig Pellérd15.00 - 15.30 óráig Pécs, Athinay útTóthot pénteken újraválasztják
Mint arról beszámoltunk, a baranyai szocialisták már leosztották egymás között a lapokat, bár az elmúlt hetekben némileg módosultak az belső erőviszonyok (lásd kapcsolódó írásunkat jobbra). Lapunk információ szerint ugyanis a szigetváriak, Paizs József polgármesterrel az élen, korábban nem támogatták a mohácsi-lánycsóki illetőségű Puch László megyei elnökké történő jelölését, ám az államtitkárnak végül sikerült meggyőznie a baranyai kisváros szocialistáit is. Információink szerint a döntő érv az M60-as autópálya Szentlőrincig történő vitele, illetve az azért való lobbizás...
Újra a Vízművel babrálnak
Információnk szerint a felülvizsgálatra azért van szükség, mert az ISPA első illetve második ütemében elkészült új...
Teréz anya: Kiálts a...
Közel harmincöt koncerten, egy aradi dalfesztiválon bezsebelt különdíjon, valamint számtalan próbaórán van túl a huszonhárom...
Szekszárdra viszik a pécsi...
Dr. Túri Péter, a pécsi bázist is működtető Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója szerint mára megszületett a politikai és...
Alkoholt és készpénzt...
Tettesek összesen 80 ezer forintos kárt okoztak a bűncselekménnyel.Üresek maradtak az iskolapadok
Üres osztály a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban. A rendkívüli időjárásra való tekintettel 2009. január 15-ére tanítási...
Újabb szálló nyílik...
Hajdu Krisztián beszámolt arról, hogy a Garay utcai volt idősotthont rendezik be éjszakai melegedőnek, ahol hatvan rászorulónak nyújtanak ellátást. Az ingatlant március végéig az...MÚLTIDŐben: előadás a revíziós külpolitikáról
A téma iránt érdeklődő pécsi közönség Rab Virágtól, a PTE Modernkori Történeti Tanszékének adjunktusától hallhat izgalmas részleteket január 20-án 18 órától a Dominikánus Házban.Interjú Suchman kormánybiztossal
- Eddig a kiemelt projektekért felelős kormányzati koordinátor volt. Miben más ez a kormánybiztosi átminősítés?- A változás mindössze annyi, hogy bővültek a jogköreim, amelyek nagyobb mozgásteret, a projektek összehangolásához aktívabb részvételt biztosítanak. Szeretném hangsúlyozni, nem pécsi projektekért felelős kormánybiztossá neveztek ki, tisztán a pécsi EKF-programnak továbbra sincs ilyen szereplője. Az összes kiemelt projekt (operatív programok vagy sávolyi motogp-pálya megépítése) megvalósulását kell segítenem, s ezek körében csak az egyik a pécsi program.- Helyi szinten...
ÉkestÉk: "Lehet Más a Politika"
Az ÉkestÉk soron következő alkalmán Schiffer András ügyvéddel, a LMP ügyvivőjével, valamint Wildmann Jánossal, az Egyházfórum főszerkesztőjével beszélget dr. Horváth Csaba politológus.
« Előző
50004 | 50031 | 50058 | 50085 | 50112 | 50139 | 50166 | 50193 | 50220 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Célba értek az első ingyenes...

