Polgármestert választ vasárnap Maráza
A voksolásra a korábbi polgármester, Schenk János halála miatt kerül sor a baranyai településen.Parkolás: megszavazták maguknak
A közgyűlésen nem jelent meg Tasnádi Péter polgármester, az ülés vezetését az alpolgármesterek látták el.Mint az egy hónapja átszabott parkolási rendelet (díjemelésekről és övezetbővítésekről volt benne szó) módosításának tárgyalásakor kiderült, a szocialista többséget egyáltalán nem hatották meg a tüntetésekkel fenyegetőző civilek és az ellenzék ágállása sem. Utóbbiak azt szerették volna elérni a döntést előkészítő bizottsági üléseken, hogy ne bővítsék a kedvezményezettek körét (lásd kapcsolódó írásunkat - a szerk.), vagy ne engedjenek korlátlan használatot a...
PTE: átjárhatóbb lesz a mesterképzés
Mint írják, pénteken 14 órakor a SYMA Sport-és Rendezvényközpontban megrendezésre kerülő Educatio Felsőoktatási Szakkiállításon írják alá a fent említett öt egyetem bölcsészettudományi karainak dékánjai azt a megállapodást, amely szerint kölcsönösen elismerik az egymás egyetemén alapszakon teljesített 50 kredites képzéseket (a specializációkat és az úgynevezett minor szakokat). A megállapodás arra szolgál, hogy a felsőoktatási intézmények mesterszakos felvételi eljárásuk során megkönnyítsék hallgatóik számára az egyetemek közötti átjárhatóságot - hívja fel a figyelmet a kommüniké.Vasrúddal estek a...
A szomszédai támadták meg, és a fiát is megütötték, aki csak annyit kért, hogy ne bántsák az apját. A fiú könnyű, az apa súlyos sérüléseket szerzett. A rendőrség büntetőeljárást indított.Bírálja az ombudsman a...
Fülöp Sándor, aki pécsi látogatása során a lokátorellenes civilek képviselőivel folytatott megbeszélést, és megtekintette a beruházás lehetséges helyszínét, szólt arról, hogy az iratot...Traffipax csütörtökön...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Tüzér út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Szigeti út10.30 - 11.15 óráig 6. sz. fkl Tortyogó11.30 - 12.15 óráig Ny-i elkerülő út (Expo bejáró)13.00 - 13.45 óráig Pécs,...Hatodszor adták át a...
Mint ismeretes, a díjat olyan személyek kaphatják meg a pécsi polgárok szavazata alapján, akik tevékenységükkel példamutató...
Betonba öntötte a pénzbeszedőt
Dakos József beszámolt arról, hogy a 21 éves munkanélküli fiatalember beismerő vallomást tett, emberöléssel gyanúsítják,...
Janus és kórusművek az ünnepen
Az ünnepi alkalmon Janus Pannonius volt pécsi püspök - Európában is egyedülállóan magas színvonalú - latin nyelvű humanista...
Meixner: baleknak néznek bennünket
Az első elképzelés arról szólt, hogy - a Bőrklinikáért cserébe - a PTE ötszázmilliót kapott volna a Pécs számára az egyházi ingatlan átadásáért az államtól utalandó kárpótlási pénzből, s a város tulajdonában lévő, jelenleg az egészségtudományi karnak otthont adó épület is az egyetemhez kerül - ez utóbbi ingatlan értékét szintén ötszázmillióra taksálják. Minderről Gábriel Róbert rektor előzetesen részletesen tárgyalt a városvezetéssel.A szenátus ugyanakkor mindezt kevesellte, s legutóbbi ülésén - sokak meglepetésére - nem is támogatta a megállapodás nyélbe...
Kerti gépeket loptak a hétvégi házból
A tettes a lopással és a rongálással közel 400 ezres kárt okozott a tulajdonosnak.EKF: megállapodott a város és a Magyar Posta
"Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. Pécs önkormányzatával és a Pécs2010 Menedzsment Központtal a Pécs - Európa Kulturális Fővárosa programsorozat sikeres lebonyolítása érdekében. Szolgáltatásaival, bélyegkibocsátásokkal, ünnepi bélyegzésekkel, kiállításokkal, konferenciákkal gazdagítja a Magyar Posta a térségünkben ez idáig egyedülálló programsorozatot. Egyebek közt az idén ezer esztendős Pécsi Püspökség tiszteletére augusztus 19-én bocsátja forgalomba a társaság emlékbélyegét. 2010-re elkészül a különleges, úgynevezett pécsi személyes bélyeg is....Tippmix: most a jégen...
A prímet végül a Bernabauban és (az Osasuna esetében hangsúlyozottan: még) a Primera Divisionban játszott mérkőzés vitte: 56 161 fogadást kötöttek és 32 millió 300 ezer forintot szántak...Jogosulatlanul vették fel a...
A bűncselekménnyel okozott kár közel 30 ezer forint.Aláírásgyűjtés a szigetvári...
A politikus közleménye szerint Szigetvár szocialista polgármestere és a szocialista többségű képviselő-testület funkcionális privatizációval 25 évre el akarja adni a városi kórház...APEH: továbbra is sokan...
"Dél-Dunántúlon csaknem 750 egyéni vállalkozó, illetve társas vállalkozás lépett be 2008-ban az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá. Erre 2008. december 1-je és 20-a között...Többletpont és kedvezmény a...
A hátrányos helyzetű jelentkezők a felvételi eljárás során minden jelentkezési helyükön 25, a halmozottan hátrányos helyzetű felvételizők pedig 50 többletpontot igényelhetnek. A...Ráleltek az eltűnt...
Azt, hogy ki és miért ölte meg, egyelőre nem tudni, a rendőrség szerdára ígért bővebb tájékoztatást. A férfi másodállásban egy pénzintézetnél, pénzbeszedőként dolgozott.Tavaly július...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Kozármisleny09.30 - 10.15 óráig 57-es fkl. út10.30 - 11.15 óráig Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út 11.30 - 12.15 óráig Pécs Komlói út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Makay I. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Dr. Veress E. útCsak próbálgatta a gázsprayt a buszon
A rendőrök elfogták és feljelentették. Azt mondta csak ki akarta próbálni, de már megbánta.Varga Péter: van kiút innen is
- A Vízmű-botrány azt is magával hozta, hogy 1,3 milliárd forinttól elesett a Holding, de a nagy értékű ingatlanok sem találtak gazdára. Mi következik a sikertelen kísérletek után?- A Vízművet az előre eltervezett formában biztosan nem lehet értékesíteni, hiszen az önkormányzat eljárásának jogszerűsége megkérdőjeleződött. Akadt ugyanakkor a város kezében több olyan lehetőség (beleértve a tulajdonostárssal történő szerződés bármilyen szintű megváltoztatását is), amely Pécs számára a mainál előnyösebb feltételeket teremthet. A Holdingnak ebből persze nem realizálódik oly...
« Előző
49950 | 49977 | 50004 | 50031 | 50058 | 50085 | 50112 | 50139 | 50166 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...

