Grafikákon a hazai németség elűzése
A jelenleg Szekszárdon élő és alkotó Ruppert János (képünkön) Mecseknádasdon született 1959-ben. Pécsett végezte művészi stúdiumait: tanárai között Martyn Ferenc és Pandúr József, valamint Valkó László és Lantos Ferenc is megtalálható. Pályája kezdetén volt rajzoló, dekoratőr, épületszobrász és színházi díszlettervező is - emlékeztettek a rendezvény gazdái.Mint hozzátették, 1994 óta dolgozik szabadfoglalkozású képzőművészként; munkásságában azonos szerepet kap a rajz, a festészet és a szobrászat, mégis hol az egyik, hol a másik válik erőteljesebbé. Magyarországi németként régóta...
Kerékpáros támadt kamionra Mohácson
A sofőr elmondása szerint egy biciklistát engedett át az úton, aki hirtelen elővett egy transzformátorház-darabot és azzal bedobta az első szélvédőt - fogalmaz a rendőrségi közlemény.A sofőr nem sérült meg, később értesítette a rendőrséget.Gyorshajtás miatt ütköztek az 58-as úton
A vizsgálatok szerint gyorshajtás miatt történt a baleset, ezért az okozót feljelentették. Egy könnyű és egy súlyos sérültet szállítottak a mentősök kórházba.Gyász: felhívás Pécs város...
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata felhívással fordul Pécs város lakosságához, intézményeihez, gazdasági és civil szervezeteihez, hogy Tasnádi Péter polgármester úr temetésének napján,...Az Apáca utcába költözött a...
Mint írják, új irodájukban szeretettel várnak mindenkit február 1-jétől.Elérhetőségeik:Cím: 7621 Pécs, Apáca utca 2/1 Telefon/Fax: (72) 520 552 E-mail:..."Pécs a kereszténységnek...
A program része a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a plébánia közös rendezvénysorozatának. Az egyházmegye ezer évét megünneplő rendezvénysorozat nem rávezető éve 2010-nek, amikor...Megújul nyolc dél-dunántúli...
Feigli Ferenc beszámolt arról, hogy a tanács 3,3 milliárd forint európai uniós forrást szavazott meg Barcs, Fonyód, Tab, Szigetvár, Nagyatád, Bóly, Dombóvár és Tolna önkormányzatának a...Traffipax csütörtökön...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Építők útja09.30 - 10.15 óráig Pécs, Magyarürögi út 10.30 - 11.15 óráig Pécs, Szigeti út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Tüzér út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Rácvárosi út...Páva Zsolt? Tóth Bertalan?...
Mint azt dr. Csefkó Ferenc alkotmányjogász a Pécsi Újságnak mondta, az elhunyt polgármester halálától számított négy...
Európai színvonalú lesz a 400 ágyas
Mint azt dr. Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központjának főigazgatója lapunknak elmondta, fél éven belül elkészülnek a beruházások kiviteli tervei, s 2012-re meg is valósulhatnak a régóta dédelgetett álmok.A beruházások keretében komplex sürgősségi betegfogadó központot hoznak létre, amelyben minden szakterületnek lesz ügyeletes szakembere - ezáltal nem a városban szétszórva működnek majd az egyes ügyeletek, hanem - több fejlettebb ország példáját követve - egyetlen helyen. Kollár professzor utalt rá, az elsődleges ellátás után szállítják tovább a betegeket a különböző...
Izraeli klarinét virtuóz a PNSZ-ben
Sharon Kam (képünkön) tizenhat éves korában debütált az Izraeli Filharmonikusokkal, majd tanulmányait a Juilliard Iskolában Charles Neidichnél folytatta, támogatója Isaac Stern volt. 1992-ben Münchenben megnyerte az ARD versenyét, azóta Európa, az Egyesült Államok és Japán legjelentősebb zenekaraival dolgozik - fejtette ki lapunknak Gráf Orsolya.A filharmonikusok kommunikációs menedzsere a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, Sharon Kam fellépésének egy szokatlan, de annál kedvesebb vendége is lesz: két hónappal ezelőtt született gyermeke.Az izraeli klarinétművésszel kiegészült Pannon...
Pályázat: készíts hangszert hulladékból!
""Hangolódj ránk!" - Készíts hangszert hulladékból!Mit? Hangszert, ami megszólal, dallamot lehet "kicsiholni" belőle!Miből? Tiszta, sokféle, nem veszélyes hulladékból - amit választasz!Hogyan? Ragasztással, lyukasztással, tűzéssel, fűzéssel - ahogy sikerül!Mikorra? Pályamunkák leadási határideje: 2009. május 8.Hova? 7632 Pécs, Siklósi út 52.Miként? Személyesen vagy postán, névvel, címmel, telefonos, vagy e-mailes elérhetőséggel ellátvaMiért? Mert alkotni jó, és mert szuper nyeremények várnak rád:I. helyezett: 20 000Ft értékű könyvutalványII. helyezett: 15...Kézigránáttal mentek...
Zsobrák Péter elmondta: a két Siklós környéki férfi éppen behatolt a lakásba, amikor a rendőrség beavatkozó alosztályának tagjai rajtuk ütöttek. Egyiküknél kézigránátot találtak, melyet...Félmilliót szedtek le a...
Egy pécsi étteremben hétfőn a zsebéből lopták el a tárcáját, abban volt a bankkártya és a pin kód. A rendőrség keresi a tettest.Halálos baleset a 6-os főúton
Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a baranyai megyeszékhely felől Budapest irányába haladó autó eddig ismeretlen okból áttért...
Pécsre érkezik a Tiziano...
A Mária gyermekével és Szent Pállal témájú kép évekig egy pécsi lakás falát díszítette. Tulajdonosai ismeretlen olasz festő művének tartották. Az olajkép három éve bukkant fel a...Szili Katalin: nincs...
"Az atv.hu értesülése szerint az MSZP Szili Katalint indítja Pécs polgármesteri címéért. Ez azt is jelenti egyben, hogy ha Szili győz, polgármesterként le kell mondania az...Az MSZP most összefogni...
A sajtó képviselőivel zsúfolásig telt városházi teremben megtartott tájékoztatón Tóth Bertalan közölte: "ezek...
Elmarad filharmonikusok beszélgetős estje
"Ezúton értesítjük a kedves érdeklődőket, hogy Tasnádi Péter Polgármester Úr halála miatt a Pannon Filharmonikusok ma 17.00 órától kezdődő Fülszöveg rendezvénye a Cella Septichoraban elmarad. A január 29-i (PNSZ) és 30-i (MÜPA) hangversenyek az előre meghirdetettek szerint megrendezésre kerülnek.A Pannon Filharmonikusok minden művésze és munkatársa őszinte részvététfejezi ki Tasnádi Péter családjának, hozzátartozóinak és barátainak.Graf Orsolyakommunikációs menedzser"Az idén piacra kerülhet a Pannon régió bora
A pécsi, szekszárdi, villányi és tolnai borvidékből álló Pannon Borvidéki Régiót 2008. novemberében hozta létre a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A régió feladata többek közt a marketing egységesítése, a fajták összehangolása és a borrégió országos képviselete. Emellett tervben van, hogy a régió területén előállított minőségi bort Pannon Borrégió logóval ellátva hozzák forgalomba.Schmidt Győző szerint érdeklődés már van a termék iránt, de minden azon múlik, hogy a termelők mikor akarnak ilyen bort forgalmazni.A Pannon borról elmondta, hogy abban össze lehet...Meztelen gyermekek fotózkodtak a kollégiumban
Az ügyben tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt indult nyomozás. A tanúkihallgatásokból eddig az derült ki, hogy három tíz év körül fiúgyerek nemi aktust imitált a fürdőben, amit társuk telefonon rögzített. A felvételek nincsenek meg, az igazgató letöröltette mindenhonnan.
« Előző
49869 | 49896 | 49923 | 49950 | 49977 | 50004 | 50031 | 50058 | 50085 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Petrétei a tévé székházának 2006-os...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...

