Újabb pedagógusokat bocsátanak el
2009. február 13. péntek 20:00

A Tóth Bertalan alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint a jelen költségvetési, intézményi helyzetben a büdzsé kiadásainak több mint nyolcvan százalékát kitevő működési kiadások csökkentése csak úgy hajtható végre, hogy "ha a politika felvállalja az átszervezéseket és az esetleges megszüntetéseket".
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint az oktatáspolitikusok azt tervezik, hogy újra csökkentik a középiskolai kilencedikes osztályok számát, visszaveszik az általános iskolákban indítható osztályok számát is, s mindezek mellett az átlagos létszám alatti tanulócsoportok mennyiségét is felülvizsgálnák.
Az ügyvivő számol, egy-egy osztály megszüntetése egy-egy tanár álláshelyének elvesztésével jár.
Mint mondta, a fentiekből egyértelműen következik, hogy újabb súlyos megszorítás vár az oktatásra, ám azt egyelőre a politika nem kívánja felvállalni - illetve bejelenteni. Szerinte az sem véletlen, hogy a költségvetésben nyolcvanmillió forintnyi felmentési pénzt különítettek el, s a rendelet egyik pontja szerint a költségvetési intézmény vezetője az esetleges feladatváltozás miatt megüresedett álláshelyeket nem töltheti be. Nagy Erzsébet azt mondja, hogy az átszervezések bejelentésével minden bizonnyal megvárják a beiskolázásokat, ami alapján az intézményekben az osztályszámokról döntenek majd.
Az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum szakszervezeti oldala máris tiltakozását fejezte a költségvetés miatt, mondván, "a tradicionális gyakorlatnak megfelelően a város gazdasági problémáinak megoldását csak és kizárólag a közoktatás, a szociális ellátás és a kultúra területeinek megszorításával tervezi és akarja megvalósítani".
Az oktatásért felelős alpolgármester, Meixner András, a szakszervezet érvelésével szemben azt mondja, hogy "hasonló mondatokat minden évben hall, ám ezen megállapítások nem felelnek meg a valóságnak". Az osztályszámok csökkentésének oka a gyermeklétszám csökkenése, nem lesznek tehát sem osztályösszevonások, sem iskolabezárások - jelentette ki.
Hozzátette: idén 1,3 milliárdos működési hiánnyal számolnak, melynek lefaragását meg kell oldaniuk: vagy ingatlaneladásból származó bevételből kell befoltozni a lyukakat, vagy az intézményi szférán lesznek kénytelenek megtakarítani. Ám, az új polgármester megválasztásáig nagyobb átszervezésbe semmiképpen nem fognak, így érdemi döntést addig nem hoznak ez ügyben sem - ígérte.
B. M. - Fotó: flickr.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz migránst fogtak szombaton...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Szexuális kényszerítés miatt...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- A pécsi főpályaudvaron és a...