Villanyoszlopot döntöttek ki a Frankel Leó utcában
Senki sem sérült meg, a kár viszont több százezer forint. A rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy miért történt a baleset.Égető kérdések az ÖPE pénteki szabadegyetemén
„Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő erőforrásválságba, amely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott egész életünket. Ehhez semmit sem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket" - fogalmazta meg az előadó.Bezárt az ország egyetlen absztinens kávézója
Kiss András elmondta: a lépésnek anyagi okai voltak. Egyre kevesebb vendég tért be az Ultra névre keresztelt belvárosi kávézóba, amely profiljából adódóan nem tartott alkoholos italokat, nem üzemeltetett játékgépeket, így forgalma annyira csökkent, hogy a működtetés költségeit már nem tudta kigazdálkodni.A vezető utalt rá, hogy az egyesület 2006-ban nyitotta meg a vendéglátóhelyet, a beruházáshoz szükséges másfél millió forintot pályázat útján nyerte. Az Ultra alkalmazottai az egyesület Kovácsszénáján működő rehabilitációs otthonának lakói voltak, és e védett munkahely révén...Zsolnay-remekműveket...
A rendezvényen helyet kapnak Színházi Esték, az egyházak zenéi, a Haydn évhez kötődő események, Kárpát-medencei kultúrák találkozója, bor-gasztronómiai rendezvények, valamint szakmai...Játszóteret avattak a...
A kicsi, de szép, ráadásul biztonságosan körülkerített játszóteret már a szerda délutáni "hivatalos" megnyitó előtt tucatnyi gyerek vette birtokba. A két hintára, mérleghintára,...Traffipax csütörtökön...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Makai I. út 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Építők útja 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Mártírok út 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19. 12.00 - 12.45 óráig: Pécs,...Két nagytestű házőrzőt...
A gazda szerint a kutyák rendkívül agresszívek voltak, ezért feltételezi, hogy aki ellopta, előtte valószínűleg elkábította őket. A két kutya értéke százezer forint, a rendőrség lopás...Dugók: a hónap végén enyhülés
A városfejlesztési osztály vezetője, Magay Miklós elismerte, ugyan szerették volna szeptember elsejéig befejezni a Rákóczi út...
Felnőtt-gyereknap...
A jelenleg huszonnyolc főből álló kézműves egyesület tagjainak nagyobb része fazekas, van köztük továbbá tojásfestő,...
EKF-maradvány: kutya vacsorája
Az biztos, hogy a Pécsi Nemzeti Színház 800 milliós, a Harmadik Színház 250 milliós és a Káptalan utcai szabadtéri színpad 50 milliós felújítása elmarad, ahogy a török köri emlékek (Memi pasa fürdője, Jakováli dzsámi) 300 milliós rendbetétele sem megoldható a megmaradó pénzből."Állva maradt" ugyanakkor a keleti városrész-rehabilitációs program (1,2 milliárdot szánnak rá), a Kálvária domb közterületeinek megújítására vonatkozó elképzelés és a Névtelen utcai, egyelőre homályosan "sportcélú fejlesztésként" elkönyvelt projekt (e kettőre jutna a maradék 250 millió)....
Murál Morál Csoport: ahol a rajz a gyógyszer
Huszonöt méter hosszú, nyolcvan négyzetméteres színes, monumentális falfestmény az esélyegyenlőségről - aligha akad olyan sétáló, aki a pécsi Béke parkban ne nézné meg a Murál Morál Csoport hatodik akciójának és a hátrányos helyzetű fiatalok közös munkájának eredményét. A parkban egyébként ez már a második szalagfestmény: tavaly egy szintén huszonöt méter hosszú festmény készítettek a gyerekek.A mural painting, vagyis falfestés különböző változatai szinte egész Közép- és Dél-Amerikában jelen vannak, ám komplex közösségfejlesztő módszerként csupán Nicaraguában, Estelí városban...Frontális ütközés: hárman sérültek meg Pellérdnél
A vizsgálatok szerint az egyik autós egy teherautót akart megelőzni, de a manővert nem tudta befejezni, így összeütközött egy szemből, szabályosan érkező kocsival. A rendőrség a szemle idejére teljes szélességben lezárta az utat, a baleset körülményeit még tovább vizsgálják.Kirobbanó sikert arattak a...
A 18 órakor kezdődő megemlékezésen elhangzó köszöntőket követően a Pannon Filharmonikusok műsorán szerepelt Haydn D-dúr szimfóniája és Liszt A-dúr zongoraversenye Király Csaba nagyszerű...Változik a polgármesteri...
"Hagyományteremtő szándékkal, idén első alkalommal rendezzük meg az új Polgármesteri Fogadónapot. Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere szakít a rossz hagyománnyal, hogy...Vezetés közben lett rosszul...
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a sofőrt könnyebb sérülésekkel vitték kórházba.Egy hónappal korábban...
Teszlák Péter azt mondta: az átlaghőmérséklet emelkedése, az erősödő UV-sugárzás következtében a hazai kékszőlőkben sokkal több festékanyag halmozódik majd fel és jobb lesz a cukor-sav...Traffipax szerdán Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Hársfa u. 08.00 - 08.45 óráig: Pécs Komlói út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út 10.00 - 10.45 óráig: Keleti elkerülő út 12.00 - 12.45 óráig: Pécs,...Sportcsarnok: barátoknak...
Mindez egy tavasszal folyó, a tavalyi üzleti évet vizsgáló városházi belső ellenőrzési jelentésből derül ki, amely ugyan...
SANSZ Filmklub: Elcserélt életek
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Nevelők Háza Egyesület, az Esélyek Háza, valamint a FEEK Társadalmi Befogadás Szakkollégium és a Dialógus-kör szervezésében megvalósuló filmklub az esélyegyenlőség, valamint további szélesebb rétegeket érintő kérdések filmművészeti példákon keresztül történő bemutatásával kívánja „formálni a társadalmi tudatot".Eastwood érdekfeszítő történetében egy reggelen Christina (Angelina Jolie) elbúcsúzik fiától, Waltertől, és dolgozni megy. Amikor hazatér, látja, hogy a fia eltűnt. Eredménytelen keresés kezdődik, és hónapokkal később a...
Három biciklit loptak el, összesen százezer értékben
Az egyikről a Széchényi téri Polgármesteri Hivatal előtt vágták le a zárat. Egy másikat egy Szegfű utcai társasház udvari garázsából loptak el, ahova feltehetően álkulccsal jutottak be az elkövetők. Továbbá egy Nyárfa utcai családi ház bekerített udvarából is eltűnt bicikli. A tettesek összesen százezer forint kárt okoztak a tulajdonosoknak.Kővári és Tóth biztosan indul
A képviselőjelöltek a könnyebb feldolgozhatóság érdekében 800-800 ajánlószelvényt adtak le, de azt mondták, hogy ennél sokkal többet kaptak a választóktól. A választás első fordulóját október 4-én, a másodikat 18-án rendezik a választókerületben, amelyhez Pécs Kertváros városrésze, valamint kilenc település tartozik. Kővári János a pécsi városháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: panelházak, iskolák felújításáért és egyebek mellett a baranyai megyeszékhelyet délről elkerülő M60-as út megépítéséért dolgozna a Parlamentben. Úgy vélte, hogy mandátumszerzése a...
« Előző
47439 | 47466 | 47493 | 47520 | 47547 | 47574 | 47601 | 47628 | 47655 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- A T-Home meghódítja Uránvárost -...
- Megéri uránvárosinak lenni: hétfőn...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...

