Vaddisznó ijesztett a sofőrre Kővágószőlősnél
A sofőr megijedt, hirtelen elrántotta a kormányt, ettől az autó megcsúszott és a szalagkorlátnak ütközött. A sofőr könnyebben sérült, a járműben több százezer forint a kár.Mi fizetjük ki azt a 350 milliót...
Ez utóbbi mutató jellemzi leginkább, hogy óriási a baj Pécsett, hiszen az utóbbi tíz évben nem volt ilyen magas ez az arány. A legfrissebb, első félévi adatok szerint 350 millióval tartoznak a megyeszékhely bérlakásaiban élők - csak lakbér címén. Nagy részük a közszolgáltatók felé is eladósodott, s további egymilliárdos - valószínűleg már soha be nem hajtható - összeget várnak tőlük a társaságok.Az új városvezetés szerint tarthatatlan, hogy a bérlakásokban élők negligálják a fizetést, miközben több mint kétezren várnak arra, hogy ily módon fedelet biztosítson számukra az...
Szőlészet és bölcsészet a campuson
A gulyásebéddel indító fesztiválon a résztvevőknek többek között lehetőségük volt különféle játékos formákban (szőlőtaposás, mustfokolás) összemérni a témában való jártasságukat, amellett, hogy hétfőn Borkirályt és Borkirálynőt is választottak az Ifjúság útján. A zenés levezetésről a Red Hot Chili Peppers slágereit játszó „Erős Pista" nevű formáció gondoskodott.Kedden délután fél kettőtől előadások mélyítik el a közönség borászati ismereteit, majd 16 órától ismét folytatódnak az értékes nyereményekért folyó megmérettetések. Ezt kövezően fél ötkor választják ki a...
EKF: 2 milliárd megy...
GALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!A Dél-Dunántúli Operatív Program tervezési felhívása és útmutatója alapján a projektgazdáknak (a pécsi...
Bedeszkázott tantermekben...
Wawra János igazgató hétfőn az MTI megkeresésére elmondta: korábbi nyarakon is előfordult, hogy "csínytevők" kővel bedobták az épület néhány ablakát, most azonban mintegy húsz...Oszkó Péter pizzáért...
A hely tulajdonosától egy pizzát és két kért, ügyelt arra, hogy a kapott étel-ital összege ne haladja meg az ötezer forintot, ami felett az ajándék már adóköteles lenne a meghívónak. A..."Új Pécs Holdingra van...
A polgármester elmondta, a hétvégén elkészült nyolcvan oldalas dokumentumból kiderül, hogy a Pécs Holding jelenlegi formájában...
Hatalmasat repült egy...
Akkora gázt adott, hogy a motor eleje felemelkedett, egy kerékre állt, így ment neki az előtte közlekedőnek, és egy parkoló autónak. A huszonkét éves fiatalember a járdára zuhant, súlyos...2010-ben a Népstadionba...
A zenekar nemrég igazolt át a Live Nationhöz, így lehetséges az, hogy míg a U2 az utóbbi évtizedben csak pár évenként adott...
Heti Válasz: "ilyen lesz a Fidesz elszámoltatása"
"A Budapesti Közlekedési Zrt.-nél nyáron feltárt végkielégítési manőverek, munkakiszervezések nem egyedi esetek - más önkormányzati cégek háza táján cifrább dolgok is történnek, illetve történtek. Például a baranyai megyeszékhelyen, ahol a Pécsi Temetkezési Kft. inkább működött „dohánygyárként", mint feszes gazdálkodású szolgáltatóként" - fogalmaz a Heti Válasz.Mint írják, a polgármesteri hivatal ellenőrzési osztályának augusztusi jelentése szerint a társaság dolgozói - Rankasz Ernő ügyvezető utasítására - kizárólag egyetlen kőfaragó mester...Expo: jövőre 600 millió a törlesztés
A ponyvasátor az elmúlt ősz óta üresen áll, közel egy esztendeje próbálja eladni a városi vagyonkezelő a létesítményt - mindeddig sikertelenül. Mint azt a Holdingnál megtudtuk, a konstrukció szerint 2018-ig negyedévente kell fizetnie a részvénytársaságnak, a hitel kamata a változó 8-9 százalék között mozgó úgynevezett budapesti bankközi, referencia jellegű kamatláb (BUBOR) plusz 2,45 százalék. Ez 2009-ben közel négyszázmilliós terhet jelenthet, ráadásul úgy, hogy a tavalyi türelmi év után idén csak májustól ketyegett...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
07.00 – 07.45 óráig Pécs, Makay I.08.00 - 08.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 5309.00 – 09.45 óráig Ny-i elkerülő út (Expo behajtó)10.00 – 10.45 óráig Pellérd12.00 – 12.45 óráig Pécs, József A. u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Bacsó B. út14.00 – 14.45 óráig Pécs, Zsolnay út15.00 – 15.30 óráig Pécs, Hársfa u.15.45 – 16.30 óráig Pécs, Komlói út16.45 – 18.00 óráig 66-os fkl. út Mecsextrém parkA kórusoké lesz a Cella...
A sorozatot vasárnap délután a Liszt-díjas Kertész Attila (képünkön) vezette Mecsek Kórus indította, majd hétfőn 17 órától...
Köztársaság tér: valamit...
GALÉRIA: KLIKK A KÉPRE!A július végén megjelent cikkünk kapcsán billentyűzetet ragadó olvasóink az írás komment...
Rektorválasztás: Bódis vagy...
A 2007-es rektorválasztás során Gábriel Róbertnek a harminchét szavazatból huszonötöt sikerült megszereznie - Lénárd...
Újra kinyitják a Rózsakertet
Az elmúlt időszakban csak kisebb rendezvényekre használt ingatlan kapcsán Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye vagyonkezelője a...
Traffipax vasárnap Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig Pécs Komlói út08.00 - 08.45 óráig Pécs, 192 km+200 szelvény09.00 - 09.45 óráig Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig Pécs, Hársfa út12.00 - 12.45 óráig Pécs,...Buszmenetrend: borul a papírforma?
Járatok útvonalainak megváltoztatása, korábbiak megszüntetése, újak kialakítása, buszöblök építése és megszüntetése, megállók áthelyezése. Többek között ilyen változásokat is elindíthatnak azok a szakértői anyagok, amelyeket még ősszel megrendel a város, hogy a "közösségi közlekedés fejlesztését" kellően megalapozhassa.Mint arról a Pécsi Újság.hu korábban beszámolt, nagy átalakuláson eshet át a pécsi buszközlekedés, hiszen a fenti anyagokat a Pécs Közlekedési Zrt. új vezetése is nagyon várja. Az új tulajdonosok nem titkolt célja, hogy költséghatékonyabban működjön a cég;...
Trombitásból lett igazgató
- Azt tudja mindenki, hogy Neumayer Károly élete a zene. Azt ugyanakkor kevesebben, hogy mi is vitte rá a zenélésre...- Vasutas édesapám zene iránti szeretete volt rám nagy hatással, hiszen ő az akkori fúvószenekarban szárnykürtön játszott, majd később a zenekar karnagyi teendőit is ellátta. Tehetséges muzsikus lévén szeretett kottaolvasásra, zeneelméletre tanítgatni gyermekeket, köztük engem is az akkori MÁV-bérházban. Szerencsére nekem könnyen ment a játék, örömmel gyakoroltam hangszeremen. Kezdetben több hangszerrel, például klarinéttal és harmonikával is próbálkoztam, de végül...
Nagyállomás: kampányígéret volt...
[#video:720](Olvasói videó: "Maestro")Immár több mint két éve húzódik a nemrég műemléki védettség alá vont pécsi főpályaudvar tervezett felújítása. A MÁV akkori ígérete szerint 2010-re kívül-belül megújulna az épület, XXI. századi körülményeket biztosítva a vasúton a városunkba érkező vendégeknek. Ám a beruházáshoz szükséges tetemes összeget az állami cégnek eddig még nem sikerült előteremtenie.A MÁV - első nekifutásra - kötvénykibocsátásból származó bevételekkel teremtette volna elő a szükséges pénzt, ám ez a terv feledésbe merült. Második körben magántőke...
« Előző
47466 | 47493 | 47520 | 47547 | 47574 | 47601 | 47628 | 47655 | 47682 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- A T-Home meghódítja Uránvárost -...
- Megéri uránvárosinak lenni: hétfőn...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Szörnyűség a Tettyén: egy nyolcéves...

