Mindig is sportvezetőnek készült

- Minek készült kiskorában?
- Egészen fiatalon éreztem magamban motivációt, hogy sportrendezvények szervezésében vegyek részt, s már tizenévesen tudtam, hogy sportszervezőként szeretnék lediplomázni. A városban lévő tradicionális versenyek szervezése során éreztem indíttatást arra, hogy később majd teljes munkaidőben is foglalatoskodjam ezzel, de az edzői munka sem állt távol tőlem. Szerencsére mindig akad újabb kihívás, így nem is tudom megunni.

- Nevéről óhatatlanul is a PVSK-ra asszociálnak. Hogyan került az egyesülethez éppen húsz évvel ezelőtt?
- Megüresedett az elnöki hely, s másodmagammal úgy éreztük, kísérletet teszünk. A történetem azonban ott kezdődött, amikor testnevelő tanárom nem engedett futballozni. Az ő javaslatára atletizálni kezdtem a PVSK-nál, így alakult ki a klubhoz fűződő bensőséges viszonyom. Megpróbáltam a jelöltséget húsz évvel ezelőtt, sikerült, s úgy tűnik, siker kíséri munkámat. Érkezésem óta több új szakosztály indult, taglétszámunk megháromszorozódott, s továbbra is minden rendszeresen sportolni vágyó pécsit szívesen fogadunk. Újdonság, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésében is helyet kapott egyesületünk, így a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnökségével együtt, ahol elnökségi tag vagyok, a legfőbb sportirányításban is tevékenyen részt vehetünk; nem mennek tehát rosszul a dolgaink, de hátradőlni sem lehet.

- Az előző rendszerben azért csak könnyebb volt...
- Sokkal biztosabb volt az egyesület háttere, hiszen pontosan tudtuk, mennyi bevételünk keletkezik, fejkvótát kaptunk például minősített sportolónként. A MÁV havonta utalta a sportmunkatársi fizetéseket, biztosította a vasúti szabadjegyeket. 1989-ben az volt a kérdés a sportegyesületek háza táján, hogy megmaradnak-e vagy megszűnnek; esetünkben szerencsére még szakosztályt sem kellett megszüntetni, "csak" óriási anyagi veszteséget szenvedtünk el.

- Olykor nemcsak anyagiakat. Hogyan élte meg, amikor a női kosárlabda Rátgéberék kezdeményezésére külön úton indult el?
- Egy hosszú történet volt ez, amelynek kibeszélése soha nem történt meg. Voltak olyan szándékok, amely mögé egységesen felsorakoztak hiteles személyek, s mindez még támogatható is lett volna, ha az okokat pontosan meghatározzák. Ez utóbbi esetében azonban éreztem csúsztatásokat, annó. A PVSK keretein belül például 1997-ig egyetlen fillér tartozása nem volt a szakosztálynak, megfelelő környezetben folyt a munka. Majd az idő eldönti, jó ötlet volt-e a leválás, mindenesetre lényeges szempont egy csapat életében, hogy a sportérdekek jobban érvényesüljenek az egyénieknél.

- A másik fájó pont, amikor kiderült: félmilliárdos, megítélt állami támogatással sem épülhetett meg a PVSK stadionja...
- Pécsé lett volna az a stadion, nem a miénk. Vallom, hogy egy 160 ezres városnak kell egy ilyen létesítmény, de a helyi politika akkor nem állt a sportbarátok oldalára. Nagy lökést adhatott volna az egész pécsi sportéletnek, ha megépül a Verseny utcai aréna, ám a mai napig nem karolták fel ezt az ügyet. Igaz, hogy miután az elnyert pénz nem került felhasználásra, erre nem is nyílt lehetőség. Bízunk benne, hogy a következő kormány ismét indít hasonló programot. Annál is inkább, mert néhány létesítményünk komoly felújításra szorul.

- Maradt még motivációja, vagy már bele-belefárad az olykor szélmalomharcokat sem nélkülöző csatákba?
- Folyamatosan van mit tenni, s nemcsak az egyesületnél. Segítek a város sportéletének alakítgatásában, a sportkoncepció elkészítésében, végrehajtásában. Nagy valószínűsége van annak, hogy sok-sok évig maradok a kaptafánál, a sportszervezésnél, a sportvezetésnél; a lehető legszélesebb értelemben. Most például egy olimpiai klubot szeretnék létrehozni többedmagammal, segítve a 2012-es lehetséges olimpikonokat.

Kép és szöveg: Korb Zoltán