Ez is Piramis, de nem az a Piramis
"Ez a Piramis nem az a Piramis - vagy mégis? Ez a Piramis az a Piramis - vagy mégsem?" Az 1974-ben alakult legendás rockegyüttes rajongói és ex-rajongói nem jutnak dűlőre ez ügyben már jó ideje. Persze miért is kellene, hiszen a közvélemény már a hőskorban sem volt kifejezetten egységes a zenekart illetően, sikk volt a Piramist az egekbe magasztalni és a szidni egyaránt.A dolog úgy indult, hogy Som Lajos és Köves Miklós - állítólag "vendéglátózás" közben - elhatározta: alapít egy zenekart. Beszervezték Závodi Jánost a Non Stopból, aztán a...
"Elsőre megijesztett a feladat"
- Hogyan került kapcsolatba a politikával?- 2002 óta vagyok képviselő Nagyharsányban, 2006-tól alpolgármesterként tevékenykedem. Ez a "politikai mélyvíz" jó alkalom volt arra, hogy a közigazgatást közelebbről is megismerjem. Az államigazgatás mindig is érdekelt, a diplomadolgozatom is ezt a témát dolgozza fel. Alpolgármesterként sok mindent megtanultam, az elméleti tudást megpróbáltam áthelyezni a gyakorlatba - és mindezt fordítva is.- Úgy tudjuk, sokáig gondolkodott azon, hogy elfogadja-e az alelnöki kinevezést.- Igen, alaposan átgondoltam a döntésemet. Megmondom...
A pécsi kapitányságon is lehet vért adni
Várják a véradásra mindazokat, akik egészségesek és még nem töltötték be a 60. életévet. Ezzel nem csak másokon segítenek, hanem donorként átesnek egy szűrővizsgálaton is, ami az aktuális egészségi állapotról ad felvilágosítást.Kritériumok:• minimálisan 50 kg testsúly, betöltött 18. életév• regisztrációhoz fényképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) lakcímkártya és TAJ kártya kötelező• két véradás között minimum 56 nap várakozási idő• férfiak évente 5x, nők 3x adhatnak vért (365 napon belül)• a levett vérmennyiség: 450 ml, az...MÚOSZ-konferencián...
A médiajogász - akit tavaly februárban Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) élére jelölt - azt mondta: a...Más rokkantkártyájával...
Szerda délelőtt Pécsett a járőrök vontak intézkedés alá egy gépkocsivezetőt, aki más nevére kiállított, mozgásban korlátozott személy részére szóló parkolási igazolványt használt fel. A...Hamar Zsolt a macedón...
Az alkalom azért különleges, mert ritkán játszanak magyar muzsikusok Szkopjéban, és Hamar Zsolt is először szerepel a macedón zenekarral - mondta el az MTI-nek Szabó Attila, a szkopjei...Tömegtáncra hív a Táncoló...
Az est folyamán közel 300 fellépő mutatkozik be színpadi, utcai, társastáncok és folklór kategóriában, az ország különböző pontjairól. A szakmai zsűriben Uhrik Dóra Kossuth-díjas, érdemes...Marad a napos, száraz idő,...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Az ország nagyobb részén derült, napos idő lesz. Ugyanakkor keleten, északkeleten helyenként felhős marad az ég. Csapadékra nem kell...Traffipax csütörtökön...
07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Szigeti út 126. szám08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Pellérdi út 19. szám09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Verseny utca 2. szám10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Siklósi út temető...Valentin-nap az ÁRKÁD-ban is
Ilyenkor az angolszász eredetű hagyomány szerint illik egymást kedves üdvözlettel, aprócska ajándékkal meglepni. Természetesen ezen a napon nem csak a szerelmesek kedveskedhetnek egymásnak, hanem a barátok és családtagok is megajándékozzák szeretteiket.Az évek során már az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontban is hagyománnyá vált, hogy a bevásárlóközpontba látogató szerelmes párokat megajándékozzák, ez az esemény természetesen az idei évben sem maradhat el. Február 14-én délelőtt 11 órától, az ÁRKÁD felső szintjén, az információs pult mögött, egy fotomata és egy hostess segítségével fotó...
Szakrális himnuszok a Kodályban
A Creatio - azaz Teremtés - gerincét a negyedik században élt egyházatya, Szent Ambrus himnuszai adják, melyek a teremtéstörténet egy-egy napját dolgozzák fel. Csak a szövegeik maradtak ránk: szakrális, egyben kortárs zenét Heidl György álmodott hozzájuk. A Sator Quartet alapítója-gitárosa, Heidl György a Pécsi Tudományegyetem eszétika tanszékének vezetője, a korai kereszténység kutatója. A formáció további tagjai: Gyermán Júlia hegedűművész (Danubia Zenekar, Kairosz Kvartett), Kovács Zoltán nagybőgős, muzsikus-zeneszerző, és Szakács Viktória, a Pannon...
Hűtlen kezelés: érintett MSZP-sek?
A pécsi buszeladásokkal kapcsolatos ügyben eddig Keczer Lászlót, a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatóját gyanúsították meg 1,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel, ám szerdán Komáromi István is az ügyészséghez fordult dr. Tóth Bertalan egykori MSZP-s pécsi alpolgármester és országgyűlési képviselő, valamint Kőhegyi István volt országgyűlési képviselő és önkormányzati vagyonpolitikai tanácsnok ellen - ugyanilyen gyanút megfogalmazva.Komáromi a Pécsi Újságnak azt mondta, hogy a busz-üggyel kapcsolatos kételyeire mindenáron választ szeretne kapni,...
A Kodályban ismertették az...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte: mindez még önmagában kevés, ezért az ÚSZT keretei között a...
Összetört két repülő Pogányban
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a német repülő épp felszállási manővert végzett a Pécs melletti...
Vízművita: új eljárás
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság tavaly február közepén jogszerűnek találta, hogy a város...
Tribuszerné 40 milliós kamuja
Az MTI egy magát megnevezni nem kívánó forrástól úgy értesült, hogy a szóban forgó asszony a kilencvenes évek közepén...
Jó az idő, elkezdték a...
Munkások kátyúzzák Pécsett az Északmegyer dűlőt. A tavaszias időben megkezdett korszerű, a kitöltő aszfaltot előmelegítő technológiával az idén több mint 10000 négyzetméternyi kátyút...Használt vízórákat lopott a...
Kedden délelőtt állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy Pécs belvárosi udvarból valaki vascsöveket próbál meg ellopni. Az elkövető a kerítést letaposva jutott be az...Négy autó ment egymásba Szalántánál
Négy személyautó ütközött szerda délelőtt az 58-as főúton Szalántánál. Személyi sérülés nem történt, a rendőrök fél pályán engedik a forgalmat, a műszaki mentés és a helyszíni szemle még tart. Az autósok számítsanak arra, hogy az adott útszakaszon lelassul a forgalom.FRISSÍTVE:(11:30)Az útzárat az érintett szakaszon feloldották, a forgalom zavartalanul halad.Több fokkal visszaesik a hőmérséklet
Várható időjárás szerda estig: Délutánra tisztul ki a levegő. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél többfelé élénk, a középső területeken időnként erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 4 és 9 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:A mediterrán térségben, de még a Kárpát-medence nagy részén is, tavasziasan enyhe az idő. A sok napsütés és a délnyugatról áramló enyhe levegő hatására a hőmérséklet csúcsértéke 14 és 20 fok között változik. Az éjszakai órákban azonban sokfelé képződik köd, majd napközben kitisztul a levegő. A kontinens északi felén...Kertvárosi lakszöv.: bazi nagy balhé
Már régóta áll a bál a Kertvárosi Lakásszövetkezet körül, miután a tavaly nyári közgyűlésen a küldöttek nem fogadták el a 2008. és 2009. évi mérleget, emiatt pedig a szövetkezet léte is veszélybe került. Ráadásul a több éve keletkezett mintegy negyvenmillió forintos hiány miatt rendőrségi nyomozás indult.Az eredeti meghívó szerint az eseményen jelen lett volna Csizi Péter és Kővári János önkormányzati és országgyűlési képviselő, dr. Komlódi András, a szövetkezet (volt) jogi képviselője, valamint a megbízott és az előző elnök is, ám valamennyien távol maradtak a fórumtól....
« Előző
40932 | 40959 | 40986 | 41013 | 41040 | 41067 | 41094 | 41121 | 41148 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Erdélyben jártak a Pécsi Köztársaság...
- Tavaly 179 alkalommal bántalmazatak...
- Pesten lesz tanácsadó Révész Mária
- Nem vész el az éves kedvezményes...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Hét helyen volt szükség Baranyában a...
- Halálos baleset történt Himesháza...

