EU-s rendezvények Pécsett: alakul

2011. február 27. vasárnap 18:59

EU-s rendezvények Pécsett: alakul
Egyre több részlet ismert a soros magyar EU-elnökség kapcsán a baranyai megyeszékhelyen megrendezendő eseményeket illetően. Annyit már tudni lehet, hogy a félév végén tartanak Pécsett egy informális szintű, az Európai Bizottság által szervezett háromnapos konferenciát (amelynek részletei még nem publikusak), valamint március elején két rendezvényt. 3-án tudományos konferenciával egybekötött maszkos felvonulást, míg március 14-től egy ötnapos gyermekhospice kongresszust.

A már javában folyó magyar EU-elnökség kapcsán korábban felvetődött, hogy a baranyai megyeszékhely is otthon adna néhány, ahhoz kapcsolódó rendezvénynek. Ugyan a minap kiderült, hogy Budapestnek le kellett mondania a Gödöllőn májusban megrendezni szándékozott keleti partnerség csúcstalálkozóról (amelyre a megváltozott tervek szerint szeptember végén vagy október elején kerülhet sor Lengyelországban), elmaradása azonban a jelek szerint nincs hatással a Pécsett tartandó programokra.

Noha egy hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy februárban lesz egy nagylélegzetű nyitó esemény, erre azonban még március harmadikáig várni kell, amikor is Népek, maszkok, Európa címmel rendeznek tudományos konferenciát a Művészetek Házában.

- Ennek körítéseként maszkos felvonulás tekinthető meg az Ifjúsági Háztól a Széchenyi térig tartó útvonalon - tudtuk meg Pap Norbert egyetemi oktatótól, „polgármesteri megbízottól".

A pécsi rendezvények - a tavalyi EKF-évhez hasonlóan - főként a Balkán tematikáját járják körül, erre utal az a ma még egyelőre csak főbb vonalaiban publikus június végi, háromnapos konferencia, amelyre mind a 27 tagországból érkeznek helyettes államtitkárok (összességében száz vendéggel számolnak), s amelyen a Nyugat-Balkán politikai és gazdasági helyzetével, valamint kulturális sokszínűségével kapcsolatban rendeznek szakmai találkozókat.

Ugyancsak ehhez a területhez kötődik a PTE oktatói által szerkesztett „Nyugat-Balkán" címmel tavaly megjelent tanulmánykötet bemutatása Brüsszelben, ami hivatalos EU-kiadvány lett, és ami egyetlen pécsi hozzáadott értékként jelenik meg hazánk elnöksége alatt. Természetesen egyéb, kisebb volumenű eseményeket is lebonyolítanak majd, azonban ezek egyezetése még folyamatban van az érintett minisztériumokkal.

Ami már biztos, és nem a balkáni térséggel foglalkozik, az a második alkalommal, március 14-18. között a Kodály Központban megrendezendő nemzetközi gyermekhospice kongresszus, amelynek fővédnöke a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin.

A további részletek a következő napokban kerülnek napvilágra.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva