Egymilliót kap, aki segít elkapni az idős pécsi asszony gyilkosát
Nettó 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 02000/78/2014.bü számon emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2014. június 26-án Pécsett a Bajcsy Zsilinszky utcában lévő tízemeletes ház egyik lakásában megölte az ott lakó 81 éves asszonyt, majd értékeit magához véve elmenekült a helyszínről.A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1...Kezdődik a vadgesztenyefák és a rózsaágyak permetezése Pécsett
A BIOKOM Nonprofit Kft. 2014. július 2-ától kezdve 2 héten át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák permetezését aknázómoly kártevő ellen. Idén nyáron ezek a rovarok a megszokottnál később jelentek meg, így eddig még nem volt indokolt a beavatkozás megkezdése. A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A tervek szerint folytatólagosan, az időjárástól függően kerülnek permetezésre levéltetű ellen a városi rózsafelületek és a közterületi dézsás növények is. A felhasznált permetszerek: Runner 2F...
Mégsincs egyezség hajléktalanügyben Kőváriékkal, a pécsiek döntenek
Az önkormányzat közgyűlésének legutóbbi ülését követően sokakat felháborított, hogy végül nem szavazták meg a városvezetés által benyújtott, a belvárost a ma már sokszor közegészségügyi veszélyt jelentő, egyre gyakrabban agresszíven fellépő hajléktalanoktól végre megszabadítani hivatott rendelettervezetet. Az elutasításhoz szükség volt az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselőinek nemleges döntésére is. Csizi Péter alpolgármester nem érti nemmel szavazó képviselőtársait, és azt mondja, Kővári János lapunknak tett nyilatkozatával szemben semmiféle kompromisszum nem...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 8.15: Pécs, Dr. Veress Endre út 8.30 -...Prágai séták 29.900 Ft/fő
2 éjszaka 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpont: Augusztus 1. 1. nap:...
Bulgária utolsó helyek
Már csak pár szabad helyünk van a pomoriei Hotel Sveti Georgi-ban július 5-i érkezéssel, amit most nagyon kedvező áron...
Tourist Police pavilont...
Július első napján immár kilencedik alkalommal nyílt meg a Harkányi Strandfürdőben a Tourist Police pavilon. A strand...
A világ legdrágább...
A Lehet Más a Politika (LMP) sajnálatosnak tartja, hogy jelentős összegű közpénzből bontják le az immár negyedszázada lakatlan pécsi Magasházat, és arra kéri a városvezetést, hozza...Iskola helyett autót tört...
Fiatalkorú autófeltörővel szemben javasol vádemelést a rendőrség. A nyomozás során megállapított adatok szerint a 16 éves...
Disputaversenyt és nyári egyetemet rendeznek Pécsett
Második alkalommal rendezik meg a baranyai megyeszékhelyen a Pécs Debate Academy Nemzetközi Tanulmányok Nyári Egyetemet. Az idei rendezvény témaköre a "Villages in a growingly urbanized world" (Falvak az egyre urbanizálódó világunkban). A PDA különlegessége a brit parlamenti vitaformátumban megszervezett kurzussorozat, melyen hivatásos és nemzetközileg elismert disputa trénerek készítik fel a résztvevőket a nyári egyetemet lezáró disputaversenyre. A szakmai programot egy egynapos ormánsági túra, sportnap és egy Zsolnay-nap színesíti. Kiemelt esemény lesz a Country Show-n...
Kiírhatják a közbeszerzést rövid időn belül a két évtizede lakatlan Magasház bontására
A pécsi önkormányzat tervei szerint még a nyáron megkezdődhet a közbeszerzési eljárás a több mint két évtizede lakatlan huszonöt emeletes magasház bontására - mondta Csizi Péter, a város alpolgármestere kedden. A politikus az épületnél tartott sajtótájékoztatóján közölte: a város sürgősségi eljárásban ír majd ki nyílt közbeszerzési eljárást, ennek érdekében tárgyal Maros József építőmérnökkel az általa korábban elkészített bontási terv átadásáról, és Pintér Sándor belügyminiszterrel a munkához szükséges egymilliárd forint kormányzati támogatás gyors folyósításáról.A hatóságilag...
Pécsbányára és a Hősök terére is jut majd a térfigyelő kamerákból
A nyár végéig újabb kilenccel bővül a pécsi térfigyelő-kamerák száma, a „flotta" akkortól ötvennégy darabból áll majd. A közterület-felügyelők számát is emelik, erről várhatóan még júniusban határoz a közgyűlés.Mint már megírtuk tízmillió forintot nyert a Belügyminisztérium pályázatán a pécsi önkormányzat, így további berendezésekkel bővül a térfigyelő-hálózat. Nagy Csaba alpolgármestere munkatársunknak azt mondta, a küszöbön álló fejlesztés Pécsbányára és Hősök terére fókuszál. Előbbi helyen három, utóbbin hat darab kamerát szerelnek fel. Egy huszonnégy gigaherces...
Egyházmegyei kitüntetéseket...
Szent Péter és Pál apostolok főünnepén a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisét dr. Udvardy György megyéspüspök mutatta be a...
Különdíjat kapott Pécs a...
A város az elismerést a megújuló energia hasznosításával összefüggő fejlesztéseknek és a fenntartható energiagazdálkodás iránti elkötelezettségének köszönheti - tájékoztatta az...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 8.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út 8.30 - 10.15:...Dolomitok 47.900 Ft/fő, a...
2 éjszaka 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpont: 2014.07.25. 1. nap:...
Eszékre csalogatják a pécsi...
A Cross-Border Bike projekt célja, ahogy a neve is bizonyítja, a határon átnyúló kerékpárutak fejlesztési lehetőségeinek feltárása a magyar és a horvát oldal között, amelynek érdekében a...Puch Lászlót választották...
Megyei tisztújító értekezletet tartott pénteken az MSZP Pécsett. Bár hivatalos közleményt nem adott ki a szocialista...
Deportált pécsi művészek képeit láthatjuk a Múzeum Galériában
1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást, mely július 4-én 16 órakor nyílik a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.). A tárlat a „Pécs 1944-2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról" című rendezvénysorozat egyik központi eseménye. A kiállítás négy - a Holokauszt idején áldozattá lett - a nagyközönség számára ismeretlen zsidó származású pécsi képzőművész megmaradt alkotásait mutatja be egy...
A pécsi szocialisták szerint Páva Zsolt csak "tötymörög"
A Magasház bontása kapcsán közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a pécsi MSZP-frakció, amely az alább olvasható. "Legyen vége az időhúzásnak és a semmittevésnek! Páva Zsolt csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hivatalosan is elfoglalta a pécsi önkormányzat a Magasházat. Úgy látszik, hogy a Fidesz folytatja a szokásos szemfényvesztő pr-politizálását. Ezt bizonyítja, hogy Pécs polgármestere a város legfontosabb megoldandó problémájaként nyilatkozik az ügyről. Úgy látszik, Páva Zsolt számára a rombolás jelenti az új időszámítás kezdetét, nem pedig az építés....
Majd' 50 fogvatartott fér el az új pécsi rabszállítóban
Öt új rabszállítót kapott a büntetés-végrehajtás (bv), a járműveket hétfőn adta át Tasnádi László rendészeti államtitkár a szervezet központi anyagellátó raktárában Budapesten. Tasnádi László köszöntőjében arról beszélt, hogy a büntetés-végrehajtás szerepe 2010 óta felértékelődött, a technikai eszközfejlesztés pedig nem áll meg a mostani átadással. Hozzátette: a fogvatartottak intézeten kívüli munkavégzése esetén például tervezik, hogy alkalmazzák a házi őrizet során már használt elektronikus nyomkövetőt.A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) tájékoztatása...A rovat további témái
- Tóthnak kocsija, Csizinek megtakarítása, Hoppálnak adóssága nincs
- Tündérváros: a Pintér-kertben mutatták be a Zsolnay-regényt
- Melegszik, már huszonegy fokos a Duna vize Mohácsnál
- Megköszönte Hoppálnak a pécsi találkozón a török diplomata a Szulejmán-kutatást
- Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
- Szeméthegy és bűz a Hungária utcában, a kérdésekre nem jön válasz
« Előző
29592 | 29619 | 29646 | 29673 | 29700 | 29727 | 29754 | 29781 | 29808 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Több mint száz új mentőautót...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Beindult a „fogyi-láz" Pécsett is, ám...

