Helyettes államtitkár nyitja meg az országos roma kiállítást Pécsett
Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a IV. Generációs Kulturális Napok rendezvénysorozat keretén belül nyitja meg szerdán az Országos Roma Képzőművészeti Kiállítást Pécsen. A kormányzat roma kulturális események megvalósítására, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására 50 millió forintos keretösszeget különített el 2014-ben, ebből országszerte 132 esemény valósult meg. A pécsi Rácz Aladár Közösségi Házban sorra kerülő rendezvény megszervezéséhez ez a pályázat is...Más igazolványát használta, bíróság elé állhat
Mozgáskorlátozottak részére fenntartott helyen parkolt autójával egy 53 éves férfi Szigetváron, azonban a parkolásra feljogosító igazolvány tulajdonosa nem volt vele.Szolgálatban lévő járőrök november 28-án 9 óra körüli időben az egyik szigetvári nagyáruház parkolójában vontak rendőri intézkedés alá egy somogyviszlói férfit, aki gépkocsijával a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyen várakozott. Az ellenőrzéskor a gépjármű szélvédőjére kihelyezve találtak egy mozgáskorlátozott igazolványt, azonban az nem a járművezető nevére szólt. Az elvégzett adatgyűjtés nyomán a...Pécsi árváknak is ünnepi kirándulást ajándékoz a MÁV-START
Balatonboglári, diósgyőri és pécsi gyermekotthonokban élőket lát vendégül kedden a MÁV-START Budapesten. A vasúttársaság jótékonysági akciója keretében az ünnepek közeledtével emlékezetes, örömteli pillanatokat kíván szerezni csaknem ötven gyereknek. Az egész napos programok helyszínei között a Csodák Palotája és a Tropicarium is szerepel. A Miskolcról, Pécsről és a Balaton-környékéről kedden reggel vonattal érkező gyerekeket tízóraival várták a szervezők. A kicsik ezt követően a „cápás állatkertben", azaz a Tropicariumban, az esőerdők és az óceánok élővilágával...
Karácsonyra szánt...
Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben...A PTE festő szakos...
Hegedűs Alexandrának, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának negyedéves festő szakos hallgatójának Kísérletek címmel kiállítása nyílik a Jókai téren. A kiállítás megnyitójára...Elmarad a Pán Péter...
Köles Ferenc betegsége miatt december 12-én, pénteken elmarad a Pán Péter musical premierje - írja közleményében a pécsi...
Fodor Ibolya kedd reggeli...
Bejegyzést tett közzé a facebookon Fodor Ibolya önkormányzati képviselő, aki hétfőn felajánlotta kilépését a pécsi városházi...
Ha megunja valaki a...
A pécsi társasházi lakóközösségek a jövőben saját maguk dönthetik el, engedik-e, hogy póráz nélkül közlekedjenek a házban lakó...
Tolnai-próza vezeti fel a...
A Jelenkor irodalmi folyóirat decemberi lapszámának élén Tolnai Ottó prózája olvasható. Az írást Vladimir Nabokov novellája követi (Hetényi Zsuzsa fordításában és kísérőszövegével). A...Egyedi táblákkal tisztelegnek a Pécsett koncertező Omega előtt
Az Omega együttes tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében adják elő az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban december 29-én - jelentették be a zenekar képviselői a baranyai megyeszékhelyen hétfőn. Trunkos András, a zenekar producere elmondta, hogy a tavalyi bemutató óta már mintegy húsz koncerten játszották az Omega-dalokból vegyeskórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált művet templomokban. Az épületek azonban sokszor kicsinek bizonyultak, ezért jövőre sportcsarnokokban és szabadtéren is fellépnek a templomok mellett; a pécsi lesz...
Nem teszik ingyenessé az elkerülő sztrádaszakaszokat - a pécsit sem, mondta az államtitkár
Szakács László (MSZP) a parlament hétfői ülésnapján arról beszélt, hogy a kormány döntött a 2014-2020 közötti időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési fejlesztéseiről. A határozatban a Bóly és Ivándárda közötti szakaszt már nem autópályaként, hanem kétszer egysávos autóútként akarják meghosszabbítani - hívta fel a figyelmet. Eszerint nem hosszabbítják meg a 67-es utat az országhatárig, nem épül híd a Dráván és az autópályát sem hosszabbítják meg Pécstől az országhatárig - folytatta.Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben Orbán Viktor még azt mondta az M60-as...
126 milliós fejlesztés kezdődött meg a mohácsi Gráf Transnál
Támogatásban részesült a mohácsi GRÁF TRANS Bt. a Dél-Dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés a területi kohézióért" című konstrukció keretében DDOP-1.1.1/D-14-2014-0035 kódszámon benyújtott pályázata: a megítélt támogatás összege 60 millió forint, a projekt teljes költségvetése 126 500 000 forint. A támogatási szerződés szeptember 1-jén lépett hatályba. A projekt célja a Gráf Trans Bt. saját tulajdonú telephelyének fejlesztése a minősített ipari park területén, ahol az alapvető infrastrukturális beruházás mellett egy új fémmegmunkáló üzemcsarnok létesítése és...Újra meleg ételt osztanak...
Ingyenes ételosztás lesz december 13-án, szombaton 13 órakor a Betegápoló Irgalmasrend rendházának udvarán (megközelíthető a Munkácsy Mihály utca 2. felől, az udvari portán keresztül). A...Kilép a Fidesz-frakcióból...
FRISSÍTVE: ITT A KILÉPÉSRŐL SZÓLÓ LEVÉL. A Pécsi Újsághoz eljutott információk szerint kilép a városházi Fidesz-frakcióból az...
A héten ezeken a helyeken...
December második hetében is várják a véradókat Baranyában. December 8. és 14. között az alábbi helyszíneken és időpontokban segíthetünk a rászorulókon.Aki december 13. és 23. között ad...Decemberben rendkívüli...
A NAV Dél-dunántúli megyei adóigazgatóságainak ügyfélszolgálatai az ünnepi munkarendhez igazodva rendkívüli nyitva tartással fogadják az ügyfeleket, így a Rákóczi út. 52-56. szám alatt...A ZSKN Madárbarát kert...
A Zsolnay Kulturális Negyed az elismerést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől kapta. A dísztábla...
Fát akart lopni egy...
Őrizetbe vettek egy fatolvajt Szentdénesen. A szolgálatot teljesítő körzeti megbízott rendőrök december 7-én, vasárnap 15 óra körül észlelték, hogy egy mezőgazdasági cég...Siófokra fut a pécsi anyuka, hogy köszöntse a balettmestert
Pécsről Siófokra fut három nap alatt, így tiszteleg a siófoki Diótörő Balett vezetője, a hetente kétszer - immár húsz éve - Pécsről Siófokra ingázó balettmester, Stier-Bazsó Gabriella munkája és a Balaton-parti együttes előtt Buday Pálné, akinek két gyermeke is tagja a balettegyüttesnek. A sonline.hu beszámolója szerint a pécsi hölgy régóta rendszeresen fut, így a jövő áprilisban esedékes nagyjából 120 kilométeres távot három nap alatt biztonsággal meg tudja tenni. TOVÁBBI RÉSZLETEK IDE KATTINTVA OLVASHATÓK.Mesés hangulatban zajlott az I. Hóbagoly Mesefesztivál a Zsolnay Kulturális Negyedben
Rengeteg család, gyerek, szülő és nagyszülő látogatott a Hóbagoly Mesefesztiválra, hogy együtt utazzanak el a mesék csodálatos világába. Az első alkalommal megrendezett fesztiválon a kétnapos esőzés ellenére több mint 2500-an vettek részt a Zsolnay Kulturális Negyedben december 6-án és 7-én. - Nagyon örülök, hogy a hagyományteremtő szándékkal útjára indított új fesztiválunkat ilyen nagy érdeklődés övezte. Mikuláskor, karácsony közeledtével nem felejthetjük el, hogy sok család nem tud drága ajándékokra költeni. Ezért kiemelten fontos volt számunkra ez a rendezvény, ahol minden...
Elmarad a „Príma környék" hétfői előadása a Harmadik Színházban - Köles Ferenc kórházba került
A Pécsi Nemzeti Színházban történt szerepátvételek következtében létrejött megoldhatatlan egyeztetési problémák miatt a Pécsi Harmadik Színházban nem tudják megrendezni, így elmarad a hétfői, december nyolcadikai " Príma környék" című előadás. A szerepátvételeket az okozza, hogy Köles Ferenc színművészt magas, nehezen leszorítható láz miatt a hétvégén kórházba szállították. Mint a színház vezetése vasárnap esti, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében értesíti a közönséget, a megváltott jegyek visszaválthatók, illetve egy januári előadásra érvényesíthetők. Az...A rovat további témái
- Pécsre a madár ugyan még jár, de autósból évről-évre egyre kevesebb
- Itt készülnek méregdrága fotók a gyorshajtókról hétfőn Pécsett
- Jótékonysági Mikulás-kocogást rendeztek vasárnap Pécsett
- Hatos lottó: valakinek nagy mákja volt, egyedül vitte a főnyereményt
- Több mint kétszázötven képviselő vett részt a pécsi képzésén
- Advent jegyében tart előadásokat a Keresztény Orvosok Társasága
« Előző
28134 | 28161 | 28188 | 28215 | 28242 | 28269 | 28296 | 28323 | 28350 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- A vevők dobták össze egy idős...
- Szenteste napjától idén is...

