Egyre több a tetves gyerek Pécsett is, de az Ormánságban már tíz százalékuk fertőzött
Folyamatos problémát okoz - főleg a keleti városrészben lévő óvodákban, iskolákban - a fejtetvesség. Dr. Kassay Veronika megyei tisztifőorvos munkatársunknak úgy nyilatkozott, a pécsi általános iskolákban körülbelül a tanulók három százalékánál találnak élősködőt a fejbőrön. Sokan nem veszik elég komolyan a dolgot, pedig a tetű nem feltétlenül csak a rossz higiéniájú, elhanyagolt családokban fordul elő. A lapunkhoz eljutott szülői panaszok szerint a város általános iskoláiban egyre több esetben regisztrálnak fejtetvességet. Érdeklődésünkre a tisztiorvosi szolgálatnál azt közölték,...
Antikváriumtól vásárolta az 500 éves nyomtatványritkaságot a Pécsi Egyházmegye
Értékes ősnyomtatvány került a Pécsi Egyházmegye tulajdonába a közelmúltban: az itáliai Roberto Caracciolo Beszédek a szentek dicséretéről című 15. századi prédikációskötetét szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek. Tóthné Radó Cecília irodalomtörténész az eseményen az MTI-nek elmondta, hogy az 1489-ben Velencében kiadott nyomtatvány egy ismeretlen, feltehetően ferences rendi szerzetesé volt, aki az 1490-es évek közepén Pécs hivatalos hitszónokaként szolgált. Hozzátette: a kötet a magyarországi prédikációtörténet egyedülálló dokumentuma, mert egykori tulajdonosa kilenc olyan,...
A kommunizmus minden értéket tagadott - jelentette ki Páva Zsolt
A kommunizmus egy olyan ideológia volt, amelyik totális értelemben tagadta a legelemibb emberi szabadságértékeket és a demokratikus értékrendet - mondta Pécs fideszes polgármestere szerdán, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján rendezett megemlékezésen a baranyai megyeszékhelyen. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) a Kovács Béla egykori kisgazda politikusról elnevezett pécsi általános iskolában tartott rendezvényen úgy fogalmazott, a kommunizmus emberek életét vette el, követői nemcsak az antikommunistákat gyilkolták meg, távolították el, de azok családját is meghurcolták. A...Pocoktúrásokat számol a...
A 2015. január-februári időjárás nem gyérítette jelentősen az elmúlt évi rágcsáló populációt. Különösen ott várható a mezei...
Chagall-kiállítás nyílik a...
A 20. század egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb képzőművésze, Marc Chagall (1887-1985) alkotásaiból nyílik kiállítás...
A Sex Action három ikonikus...
A koncert február 27-én, pénteken 19 órakor kezdődik a Zsolnay Negyed E78-as koncerttermében. Ganxsta Zolee-t, Matyit és...
Nem volt miből megélnie,...
Interjút adott a Kaposvári Újság.hu hírportálnak az elmúlt években a z ellenzéki megmozdulásokon ismertté vált volt tűzoltó, a...
A Sikonda közelében történt...
A Komlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség...
Pécsett is megemlékeznek a...
Országszerte megemlékezéseket tartanak a kommunista diktatúrák áldozatainak mai emléknapján. A Terror Háza Múzeumban péntekig...
A Kalevala áll a finn kultúra napjának középpontjában Pécsett
A finn Kalevaláról tart előadást az ELTE nyugalmazott professzora, a Magyar-Finn Társaság elnöke Pécsett, a finn kultúra napja alkalmából. Február 28-a Finnországban a Kalevala és a finn kultúra napja. Ebből az alkalomból a Pécsi Magyar - Finn Társaság rendezésében „A finnek Kalevalájáról otthon, nálunk és más nemzeteknél" címmel tart előadást február 25-én 17 órakor a Civil Közösségek Házában dr. Szíj Enikő nyugalmazott egyetemi docens (ELTE), a Magyar-Finn Társaság elnöke. A részvétel díjtalan.Pedagógiai Oktatási Központot nyit az állam Pécsett is
A nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében április 1-jétől az állami köznevelési feladatellátás keretében az Oktatási Hivatalhoz kerülnek az állami pedagógiai-szakmai szolgáltatások, és létrejönnek a Pedagógiai Oktatási Központok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az Oktatási Hivatalon belül országosan egységes szakmai színvonalon és minőségben biztosíthatók a pedagógiai-szakmai szolgáltatások. A hivatal keretében létrejövő Pedagógiai Oktatási Központok ellátási területükön biztosítják a...Pécsett volt a Mecsek-Dráva Program projektzárója
Lezárult a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program, amely a 313 baranyai, somogyi és tolnai település 426 ezer lakosa számára teremtette meg a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét - a projektzáró rendezvényt kedden tartották Pécsen. A 17,5 milliárd forintos programot javarészt az Európai Unió finanszírozta. Ezzel a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú európai uniós szabályoknak megfelelően helyezik el, így meggátolták, hogy a meglévő lerakók szennyezzék a talajt és az ivóvizet. Páva Zsolt,...Kamu kérdezőbiztosok,...
A pécsi önkormányzat információi szerint trükkös tolvajok próbálják megtéveszteni a pécsieket, kérdezőbiztosoknak kiadva magukat. A hivatal felhívja a pécsi polgárok figyelmét, hogy a...Az MSZP-s Ujhelyi...
A Baranya megyei, 426 fős, többségében cigányok lakta Cserdi település polgármestere szerint nincs szükség ma Magyarországon cigány önkormányzatokra, mert azoknak a "mutyizós...Beragadt a Siklóson és...
FRISSÍTVE: VÁLSÁGSTÁB A SIKLÓSI ÖNKORMÁNYZATNÁL, 170 MILLIÓT BUKHAT A VÁROS. Erős a gyanú, hogy több évtizedes...
Ezernégyszáz pécsi...
Pécsett mintegy ezernégyszáz elsős kisdiákot várnak ősszel az általános iskolákba. A tájékoztató szülői értekezletek,...
Pély Barna vezette a...
Nagy sikerrel zárult a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium által szervezett musical éneklési verseny, melyet könnyűzenei...
Handó Tünde Pécsen: a...
A biztonság és a bizalom évének nevezte az ideit a bíróságok számára az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Pécsen....
Papagáj-kiállításra invitálnak az Alajos utcai Művelődési Házba
Papagáj-kiállítást rendeznek Pécsen az Alajos utcai Művelődési Házban február 28-án, szombaton és március elsején, vasárnap, többféle papagáj lesz látható a hullámostól az aráig. A papagáj-kiállítások egyik legfontosabb küldetése a természettudatos gondolkodásra és felelős állattartásra nevelés, melynek egyik útja a madarak sokféleségének megismertetése és megszerettetése a fiatal generációval. A kiállítás délelőtt 10 és este 6 között lesz látogatható. Belépő 1000 Ft/fő, hatéves korig ingyenes.
Hirdetőtáblával verekedett egy borozónál - mehet a bíróságra
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly december 13-án egy 19 éves pécsi lakos egy borozó előtt szóváltást követően bántalmazott egy férfit, ütötte-rúgta, és egy hirdetőtáblát is hozzá vágott. A sértett szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet. A rendőrök a támadót a helyszínen elfogták, előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben könnyű testi sértés vétség, valamint garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatott büntetőeljárást. A nyomozók a büntetőeljárás rendőrségi...Bántalmazásba halt bele egy 34 éves nő Cserdiben
Olyan súlyosan bántalmazta élettársát egy férfi a Baranya megyei Cserdi községben, hogy a nő életét vesztette - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn. Tájékoztatásuk szerint hétfő hajnalban a 36 éves helybeli férfi a szőlőhegyen közös italozást, majd veszekedést követően tettleg bántalmazta 34 éves élettársát, aki ennek következtében meghalt. A rendőrök a férfit elfogták, gyanúsítotti kihallgatásán feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az élettársát bántalmazó férfi ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének...A rovat további témái
- Egy napot tölt Pécsett a máriapócsi Könnyező Szűzanya
- Ingyenes Zsolnay-túrára hívja a pécsieket az Irány Pécs
- Eszébe ne jusson ajándékot vinni a városházára, mert azt nem szabad elfogadni
- Villámárvizekről a Tudósklubban, a Pécsi Kulturális Központban
- Lajkó Félixék a Kodályban Beethovenre improvizálnak
- Itt adhat vért február 23-ától Pécsen és Baranyában
« Előző
27513 | 27540 | 27567 | 27594 | 27621 | 27648 | 27675 | 27702 | 27729 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- A mentőben segítették világra egy...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...

