Mégsem mehetnek Mohácsra a pécsi húsüzem dolgozói? – Nagy sztrájk lesz belőle

Mégsem mehetnek Mohácsra a pécsi húsüzem dolgozói? – Nagy sztrájk lesz belőle Évek óta bizonytalanságban él a pécsi húsüzem több mint négyszáz dolgozója. A szakszervezeti vezető szerint két okból sincsenek irigylésre méltó helyzetben: egyrészt az elmúlt időszakban többük számára csak a munka lett több, a fizetés nem, de a beígért jövőbeli mohácsi munkalehetőség is bizonytalanná vált. Annyi viszont bizonyosnak tűnik, legkésőbb 2016 nyarán a pécsi üzem bezárja a kapuit.  A Pick Szeged Zrt.-hez tartozó pécsi húsüzem a Mohácson épülő új „gigavágóhíd" átadása után gyakorlatilag feleslegessé válik. Ugyan korábban lapunknak (is) azt ígérték az...

Díjat nyert a Thália fesztiválon a Pécsi Nemzeti Színház előadása

Díjat nyert a Thália fesztiválon a Pécsi Nemzeti Színház előadása Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait kedden Budapesten. A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása kapta. A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása kapta. A legjobb stúdióprodukció díját A csemegepultos naplója című darab rendezőjének, Göttinger Pálnak és előadójának, Ötvös Andrásnak ítélték. A legjobb női alakítás díját Nádasy Erika, a legjobb férfi alakítás díját Görög László nyerte a Miskolci Nemzeti Színház Tóték című darabjában nyújtott alakításáért. A zsűri különdíját Bajomi Nagy...

A szállópor magas koncentrációja miatt "kifogásolt" Pécs levegője

A szállópor magas koncentrációja miatt Az ország nagy részén csökkent a légszennyezettség. Kedden már egy településen sem minősítette egészségtelennek a levegő minőségét a szálló por (PM10) miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). A szálló por magas koncentrációja miatt vasárnap három településen egészségtelen, tizennégy településen kifogásolt volt a levegő minősége. Kedden Mosonmagyaróvárt, Szombathelyet, Szentgotthárdot, Pécset, Putnokok és Nyíregyházát jelölték a kifogásolt levegő minőséget jelző zöld színnel. Az OKI térképén szereplő többi település kék színnel szerepel, így ezeken a helyeken...

Vádat emelnek a munkaidőben...

Garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le vádemelési javaslattal a Szigetvári Rendőrkapitányság két nővel...

Pécsi székhelyű...

Pécsi székhelyű fémkereskedő maffiát számolt fel a NAV Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy baranyai fémkereskedő családi...

Vízzavarosodás várható a...

A Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatása szerint az ivóvízhálózat karbantartása miatt február 19-én, csütörtökön 13 és 16 óra között vízzavarosodás és nyomásesés várható Pécsett, a Petőfi -...

Leendő elsősöknek mutatják...

A beiskolázási időszakban a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont alsós munkaközössége nagy gondot fordít arra, hogy az iskola leendő elsősei és szülei bepillantást nyerhessenek az...

Örülnek a tűzoltók, nem...

Örülnek a tűzoltók, nem történt rendkívüli esemény a busójáráson A mohácsi busójárás biztonságos lebonyolításán több száz ember dolgozott az elmúlt hétvégén is. Vasárnapra várták a legtöbb...

Pécsi konzultáció: a...

Kérdőívek megválaszolására kéri a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhelyen élőket, hogy így tegyenek javaslatokat a 2020-ig a városba érkező európai uniós fejlesztési források...

Pécsre is jutott a csodatraffipaxokból - azt is látják, ha nem kapcsoltuk be az övet

Pécsre is jutott a csodatraffipaxokból - azt is látják, ha nem kapcsoltuk be az övet Baranyába hat, Pécsre információink szerint két darab került a rendőrség új, szupermodern berendezéseiből. A gépek nemcsak sebességet mérnek, képesek dokumentálni például azt is, ha telefonálunk vezetés közben, vagy nem csatoljuk be az övet. Márciustól élesben működnek.   Országszerte százhatvan darab - így nevezik a rendőrök - Komplex Közlekedési Ellenőrző Pont tesztelését kezdték meg a közelmúltban. A berendezések üzembe állításával új fejezetet nyílik a honi közlekedésrendészet történetében, mivel a gépek mindenféle, járművekkel elkövethető szabálysértést képesek...

Megkezdődött a hajléktalan megölésével vádolt férfi pere

Megkezdődött a Pécsi Törvényszéken hétfőn annak a férfinak a pere, akit egy hajléktalan megölésével és azzal vádolnak, hogy a vele együtt bíróság elé álló társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el tavaly és tavalyelőtt Baranyában. A vádirat szerint a 31 éves K. Krisztián egy társasház lépcsőházában acélcsővel bántalmazott két hajléktalant, mert az épületben takarító élettársa jelezte neki, hogy az ottlétük gondot jelent a számára. Mivel az ügyben eljárás indult, és a vádlott el akarta kerülni a felelősségre vonást, megkereste és bozótvágóval támadta meg az egyik...

Értékes ősnyomtatvány került vissza Pécsre

Értékes ősnyomtatvány került vissza Pécsre  Az itáliai Roberto Caracciolo műve, az 1489-ben Velencében kiadott Beszédek a szentek dicséretéről című prédikációskötet valaha Pécsen használatos példánya újra a Püspökség tulajdonában van. A Roberto Caracciolo szentbeszédeit tartalmazó ősnyomtatvány elsősorban pécsi vonatkozása miatt kiemelkedő fontosságú: egy pécsi prédikátor tulajdonát képezte a 15. század végén. Egykori tulajdonosától nemcsak széljegyzetek maradtak fenn a kötet lapjain, de a nyomtatvány végén található nyolc, kézzel írott lap is az ő betoldása.  A szerző feltehetően Pécs hivatalos hitszónoka volt...

Nem adta át a végrehajtónak...

A nyomozás során megállapított adatok szerint 2013-ban egy hűtéstechnikai cég végrehajtást kért a Mohácsi Járásbíróságon egy 47 éves babarci férfi ellen. A végrehajtási eljárás során...

Késnek a vonatok a...

Biztosítóberendezések hibája miatt késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs valamint a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon - közölte a Mávinform hétfőn reggel. A vasúttársaság...

80 ezer vendég kísérte a...

80 ezer vendég kísérte a busójárás vasárnapi programjait - VIDEÓK A busójárás, mint az egyik legkülönlegesebb hazai népszokás jelentőségére hívta fel a figyelmet Balog Zoltán, az emberi...

Jön a Vivicittá: áprilisban...

A 2013-ban megrendezett nagysikerű Telekom Vivicittá városvédő futás után idén újra futóversenyt rendez Pécsett a Budapest Sportiroda és a PSN Zrt. A Telekom Vivicittá Városvédő Futás...

A ZSKN-ben mutatják be a...

Schrammel Imre Napló című könyvének bemutatójára kerül sor február 18-án 17 órától a Zsolnay Negyed - Pécsi Galéria m21-ben. Schrammel Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett...

Hogy a busójárás igazi...

Hogy a busójárás igazi élmény lehessen - a szervezők felhívása a Mohácsra érkezőkhöz Annak érdekében, hogy a Busójárás az első pillanattól az utolsóig valódi élmény legyen mindenki számára, amit semmilyen...

Itt nézheti élőben a mohácsi busójárás főtéri eseményeit

Itt nézheti élőben a mohácsi busójárás főtéri eseményeit A Mohácsi Újság.hu városi hírportál címlapján látható webkamerát nézve idén bárki nyomon követheti a 2015-ös busójárás legfontosabb történéseit. A közvetítés természetesen élő, és a Széchenyi teret mutatja - ha nincs lehetősége Mohácsra menni, ide kattintva érheti el: http://www.mohacsiujsag.hu/   

Vigyázzon, le ne állítsa a gázt az E.ON! - Majd' minden ötödik pécsi készüléknél találtak valamilt

Vigyázzon, le ne állítsa a gázt az E.ON! - Majd' minden ötödik pécsi készüléknél találtak valamilt Több mint nyolcezer gázkészülék kötelező felülvizsgálata iránti igény futott be eddig az E. ON-hoz Pécsett, a már elvégzett ellenőrzések során majdnem minden ötödik esetében találtak valamilyen problémát a szakemberek. Előfordult, hogy olyan súlyos volt a gond, hogy a javításig leállították a gázszolgáltatást.  Az év végéig folyamatosan végzi a gázkészülékek kötelező műszaki felülvizsgálatát az E. ON. Az ellenőrzés megrendelését és végrehajtását rendelet írja elő, azonban - különösen az utóbbi hetekben történt szén-monoxid mérgezések tükrében - józan ésszel is belátható,...

Közelít a tetőponthoz az influenzajárvány Baranyában, látogatási tilalom több városban is

Közelít a tetőponthoz az influenzajárvány Baranyában, látogatási tilalom több városban is A 2015. év 6. hetében, az ország más részeihez hasonlóan Baranyában is tovább zajlik és tetőpontjához közelít a magas intenzitású influenzajárvány. Kiemelkedő az aktivitás a Mohácsi Járás területén, de a megye többi járásában is emelkedő tendenciát mutat - közölte a megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv. A betegek jelentős arányban az iskolás gyermekek és a fiatal felnőttek között fordulnak elő, de a középkorúak aránya is jelentős. Hasonlóan az előző hetekhez az Influenza A(H3N2) vírus dominanciája egyértelmű, de az influenza A(H1N1)pdm09 vírus is jelen van. AAz RS vírus...