Mintegy ötszázan akarták leváltani Orbán Viktort a pécsi Széchenyi téren
„Ezzel a hatalommal kell kezdeni a tavaszi nagytakarítást, velük nincs kiegyezés" - mondta hallgatóságának a vasárnap délután a Széchenyi téren megtartott kormányellenes tüntetésen Konok Péter történész (akit az ATV vitaműsoraiból ismerhetnek az ezt a televíziót előnyben részesítők). Bár a rendezvényt a szervezők minden idők legnagyobb pécsi demonstrációjának szánták, azon összesen csak körülbelül ötszázan vettek részt. Pedig a Facebookon még a kezdés előtt húsz perccel is 940-en jelezték részvételüket - így azonban a forradalom ünnepén "forradalminak"...
Pécsieket ismertek el Kossuth- és Széchenyi-díjakkal, Érdemrenddel
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából állami elismeréseket adott át Áder János köztársasági elnök, amelyekből pécsi, pécsi kötődésű szakemberek is részesültek. Bércesi Ferenc a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, Hebling János és Kovács L. Gábor Széchenyi-díjat, Bachman Gábor Kossuth-díjat vehetett át az ünnep alkalmából. Magyarország köztársasági elnöke - a kormány előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozott Bércesi Ferencnek, a megyei kormányhivatal...
Pettyegetett tüdőfű és kankalin - folytatódik a Csipiszke-túra
A Janus Pannonius Múzeum Csipiszke-túrasorozatának következő, március 28-ai állomásán a tavaszi erdő első üde zöld növényeit kereshetik a résztvevők. A Remeterétről induló túra során például pettyegetett tüdőfű, májvirág, kankalin, illatos hunyor lesz a középpontban.Ár/részvételi díj: 500 Ft/gyermek, két vagy több testvér esetén 900 Ft.Felnőtt kísérők részvétele ingyenes.A résztvevők száma korlátozott!Bejelentkezés: március 24-éig: [email protected]
Pécsi Arcok - Trischler...
Maradandó nyomot hagyni magunk után, ez valószínűleg minden ember vágya. Egy szobrász számára elérhetővé válik a cél, hiszen...
Laár András is vendég lesz...
A költészet napja alkalmából egy különleges másnappal jelentkezik a Zsolnay Szalon április 12-én 19 órától a Zsolnay Negyed E78 koncerttermében. A Zsolnay Szalon különkiadásának...Állami kitüntetést kaptak a...
Kovács Zsuzsanna és Lovas Pál, a Pécsi Balett egykori szólistái magas állami elismerésben részesültek a nemzeti ünnep...
Élő könyvek beszélnek a...
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hivatásgondozó programot rendez 2015. március 19-én 15.00-18.00 között. A programra hívják és várják a lelkipásztorokat, hittanárokat a...Egyre kevesebben adnak vért...
Mintegy ezernégyszáz egységgel kevesebb vért adtak a baranyaiak tavaly, mint pár évvel korábban. Mint azt az Országos...
Hoppál Péter nyitotta meg...
Aknay János Kossuth-díjas festőművész munkáiból nyílt kiállítás Az emlék jelene címmel Pécsett pénteken. A Zsolnay-negyedben...
Szilágyi Jenő, a Hír TV tudósítója kapta a városi sajtódíjat
Pénteken délben adták át a Zsolnay Negyed Apostolos termében a Szabad Sajtó Napjának alkalmából a Várady Ferenc-díjat. A városi sajtódíjat idén Szilágyi Jenőnek, a Hír TV tudósítójának ítélték oda, az elismerést dr. Páva Zsolt polgármester adta át a televíziós újságírónak. Szilágyi Jenő 1956-ban született. Előbb 1979-ben, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola villamosmérnöki karán szerzett villamos üzemmérnöki végzettséget, majd 1988-ban a Janus Pannonius Tudományegyetemen okleves közgazdász lett. Több mint negyedszázados újságírói pályafutását 1989-ben kezdte a Magyar Rádió...Elismeréseket kaptak baranyai rendőrök az ünnep alkalmából
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából megemlékezést tartottak és elismeréseket adtak át a megyei rendőr-főkapitányságon. Dakos József rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismeréseket adott át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Az ünnepi megemlékezésen a forradalom és szabadságharc helyi vonatkozásairól Heresznyei Zsuzsanna rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, a megyei rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatvezetője mondott beszédet, majd ezt követően a...Pál Rita MesÉLŐvilágát mutatja be a JPM tárlata
Gyönyörűség, gyermeki báj és kitűnő művészi látásmód egyaránt jellemzi Pál Rita illusztrátor munkáit, akinek MesÉLŐvilág címmel nyílik kiállítása 2015. március 19-én 16 órakor a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályán - közölte az intézmény pénteken. Pál Rita 1984-től a pécsi Pannónia Filmstúdióban kezdett dolgozni, kezdetben fázisrajzolóként, majd animátorként. A későbbiekben filmforgatókönyveket rajzolt, s jelenetelőkészítő munkákat végzett. Öt alkalommal vett részt csoportos kiállításon, s két egyéni tárlata nyílt (2010, 2012). Számos kötethez készített már...
Müezzin szól a pécsi...
Erdély emblematikus épületeinek, templomainak kicsinyített másával, köztük Drakula gróf várával és a segesvári Óratoronnyal bővült a Mini Magyarország makettpark - hangzott el a pénteki...Pécs is képviselteti magát...
Pénteken hivatalosan is megkezdődött a negyedik nemzetközi idegenforgalmi vásár, a Place2go Zágrábban, amelyen a Magyar Turizmus Zrt., a Hunguest Hotels, a Budapest Airport, a Tropicarium...Jövő héttől új helyen...
A Pécsi Regionális Vérellátó Központ március 16-ától, hétfőtől új, modern épületben várja és fogadja régi és új véradóit. Az...
Nagy az érdeklődés Pál Feri...
Pál Ferenc atya - akit ez egyházmegye sajtóközleménye Pál Feri atyaként említ - március-április-májusban 5 előadásból álló sorozatot tart Pécsett. Az előadások ingyenesek, azonban a nagy...Szigetvári Takarék:...
Dr. Kiss Endrét, a Szigetvári Takarék Igazgatóságának elnökét (képünkön) kérdeztük a jelenlegi pénzpiaci helyzetről, mint több...
"A helyszínen kellett volna...
Ízléstelen bejegyzések találhatók - írtuk szerdán - a „Pécsnek Hangja Van" nevű Facebook-oldalon. "Az...
Zöld családi napot szervez a Pécsi Kulturális Központ
A családi napra március 14-én, szombaton 9 és 13 óra között kerül sor. Zöld szervezetek, kézműves foglalkozások várják a családokat. Menetlevéllel járhatják végig a helyszíneket, és az eredményes versenyzők között ajándékokat sorsolnak ki. 10 órakor játékos könyvbemutató során ismerhetik meg Radnai Éva - Starkey Krisztina : Mi fán terem? találós kérdések növényekről című kiadványát, amelyben 23 versbe és képbe rejtett találós kérdés szerepel. A mini rejtvények a 4 évszak jellegzetes növényeinek világába kalauzolják a kíváncsi detektíveket. A részletgazdag színes képek már...Újjáalakult a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács Pécsett
Újjáalakult csütörtökön a pécsi Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács, melynek tagjai a rendőrség, a katasztrófavédelem, a NAV, a közterület-felügyelet, a polgárőrség és az ügyészség képviselőiből állnak. A tanács által kiadott sajtóközlemény az alábbiakban olvasható. "SajtóközleményŐri: Már most készüljünk a nyárra!Újjáalakult a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési TanácsÚjjáalakult az önkormányzati képviselőkből, valamint a rendőrség, a katasztrófavédelem, a NAV, a közterület-felügyelet, a polgárőrség és az ügyészség képviselőiből álló Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács. A...Pécsre is elhozzák Brian életének vígoratórium-átiratát
Május 31-én, a Papp László Budapest Sportarénában mutatják be Nem a Messiás címmel a Brian élete című Monty Python-klasszikus vígoratórium-változatát, amelyben a Monty Python csoport egyik tagja, Eric Idle, is fellép a magyar közönség előtt. A budapesti előadáson ismert magyar énekesek, magyar nyelven adják majd elő a vígoratóriumot, a főbb szerepeket Heiter Melinda, Janza Kata, Homonnay Zsolt, Hajdu Steve, Pintér Dömötör és Galla Miklós játssza. Az előadás kíséretét 100 fős kórus és a 80 fős Budafoki Dohnányi Zenekar adja, Hollerung Gábor vezénylésével. A budapesti premieren Eric...
A rovat további témái
- A soproni VOLT fesztiválon (is) ünnepli 15. születésnapját a 30Y
- Vigyázat, csalók próbálnak bejutni a lakásokba a PÉTÁV nevében!
- A Mecsekben erősen havazik, több centis hó nehezíti a közlekedést
- Ivókúttal díjazza a Tettye Forrásház az iskolákat
- Felborult egy autó Mecseknádasd közelében
- Még a télen sem állt le a Biokom zöldjárata
« Előző
27378 | 27405 | 27432 | 27459 | 27486 | 27513 | 27540 | 27567 | 27594 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- A vevők dobták össze egy idős...
- A mentőben segítették világra egy...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...

