Rablás miatt is keresték a 15 éves fiút, Pécsett kapcsolták le
A bíróság és a rendőrség is kereste azt a pécsi fiatalt, akit rablás és eltűnés miatt is köröztek - számolt be kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.Mint közleményükben írják, a járőrök hétfőn este kilenc után nem sokkal igazoltattak Pécsett, az Alkotmány utcában egy fiút, akiről az ellenőrzéskor megállapították, hogy vele szemben a Pécsi Járásbíróság rablás miatt elfogatóparancsot bocsátott ki, valamint a Szekszárdi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözte. A 15 éves pécsi lakost a rendőrök elfogták, a ruházatátvizsgáláskor feltehetően kábítószernek minősülő növényi...
Bár már többen jelentkeznek, továbbra sincs elegendő nevelőszülő Pécsett
Ha lassan is, de emelkedik a nevelőszülők száma Pécsett. A korábbiakhoz képest anyagi szempontból nőtt a hivatás megbecsültsége, hiszen míg korábban mindössze 15 ezer forint járt gyerekenként, ma ennek az összegnek a többszöröse. A Pécsi Gyermekotthon Nevelőszülői Hálózatának keretében jelenleg huszonöt családban összesen negyvenegy gyereket nevelnek, ám Baranyában összesen több száz lurkó él hasonló helyzetben. - Minimális növekedés tapasztalható a nevelőszülők számát illetően, annak ellenére, hogy folyamatosan keressük őket. Csupán néhányan váltak nevelőszülővé Pécsett és...
Lengyel értékek Baranyában: kiállítás nyílt a Király utcában
A Total Art Egyesület által szervezett tárlaton olyan baranyai kötődésű lengyel vonatkozású érdekességeket tekinthetnek meg az érdeklődők, mint a Sikorski-Zsolnay család kapcsolata, a mohácsi lengyel emlékmű története, vagy a pécsi Pálos Rend lengyel vonatkozása. A múlt szombati megnyitón Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte:- E kiállítás különösen fontos számunkra, hiszen egész éves programsorozat része, melyben a baranyai nemzetiségek mutatják be kultúrájukat, történelmüket, hagyományaikat. A legendás lengyel-magyar barátság történelmi távlatokba vezet: a...
Itt mérik kedden az autósok...
Kedden reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30 - 08.30: Pécs, Athinay út08.45 - 09.45: Pécs,...„Egyszerűen csak útban...
Bár elmondása szerint tett olyat életében, amiért felelősségre vonhatták volna - „szeszt csempésztem a volt...
Sikerült Pongónak a rekord,...
Sikeres volt Lassan Zoltán (közismert nevén Pongó) több mint kétnapos maratoni rekordkísérlete Komlón: péntek estétől vasárnap éjfélig összesen több mint 54 órán keresztül folyamatosan...Kedden érkezik Pécsre a...
Kedden délután érkezik Pécsre Ternován Zoltán, aki országos túrára indult a sclerosis multiplexes (SM) betegek érdekében. Kerékpárral keresi fel gyógyíthatatlan sorstársait, tizenhat nap...Tizenhárom évre ítélte a...
Nem jogerősen tizenhárom évre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn H. Gábort, aki tizenhét évvel ezelőtt végzett az üzlettársával. A férfi felmentéséért, az ügyészség súlyosbításért...A százezredik nézőt...
Vasárnap délután az öt órakor kezdődött Don Giovanni című előadáson ajándékkal köszöntötte a Pécsi Nemzeti Színház az idei...
Legyél Te is Szuperhős! Különleges gyereknap Pécsett
Soha nem volt még ilyen nagyszabású, gyerekeknek és családoknak szóló esemény Pécsett, mint most május 31-én, vasárnap. Igazán különleges gyereknapot szervezett Pécs, ahol kicsik és nagyok is jól érezhetik magukat és eltölthetnek egy egész napot együtt. Most először van főtámogatója is az eseménynek a HASBRO személyében, amely Magyarországon először Pécsett fogja bemutatni legújabb közösségi játékát is. Már több éves hagyománya van Pécsett a gyereknapoknak, idén azonban majd' minden elemében új, különleges és igazán családbarát esemény lesz a május 31-i vasárnap, amely...Személyautó ütközött vasúti munkagéppel Pécsudvardnál
Pécsudvard belterületén, a Pápai úti vasúti átjáróban egy vasúti munkagép és egy személyautó ütközött össze hétfő délelőtt - tájékoztatott honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak az esethez, a személyautót egy sugár fedezete mellett áramtalanítják. A Pécs és Villány között a vasúti forgalom szünetel, az utasokat pótló buszokkal szállítják.Sérültekkel kapcsolatban nem közölt információt a katasztrófavédelem.
Dr. Rendeki Ágnest nevezték ki a Pécsi Törvényszék elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Rendeki Ágnest 2015. május 1-től 2021. április 30-ig tartó időszakra a Pécsi Törvényszék elnökévé nevezte ki.Dr. Rendeki Ágnest korábban a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökeként, 2014. június 1-től megbízottként látta el a törvényszéki elnöki teendőket.Többet akartak: piásan...
Két férfi a lippói pincesoron ment végig, a rendőrök fél órán belül elfogták őket - közölte hétfőn a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Gyanúsítottként hallgattak ki a mohácsi rendőrök...Villámcsődületet tartanak...
A pécsi kollégiumok "Összhangban" szlogennel idén újra megszervezik, az immár hagyományosnak mondható közös...
Nekik bejött a vasárnapi...
Sokak szerint régi önmagát idézte a pécsi vásár az elmúlt hetekben. Olvasóink arról számoltak be, hogy a korábban...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfő reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.45 - 09.45:...Tizenhét évvel a Pécsett...
1998. január 21-én két férfi brutálisan végzett az Orfűre vezető úton egy harmadikkal. Az egyik vélt tettes mindeddig megúszta a felelősségre vonást, három éve azonban Angliában elfogták,...Natura 2000: idén is lehet...
Idén is lehet pályázni az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz kompenzációs támogatásra - közölte honlapján a Baranya Megyei...Fatimai engesztelés: körmenet és szentségimádás a Havihegyen
Idén harmincadik jubileumát ünnepli a Havihegyen a fatimai engesztelés gyakorlata. Május 13-án püspöki szentmisével, egész napos szentségimádással és körmenettel ünnepel a Pécsi Egyházmegye a Havas Boldogasszony-templomban - olvasható az egyházmegye honlapján. Cserháti József akkori megyéspüspök 1985-ben ajándékozta az ébenfából készült Mária-szobrot a pécsi Havas Boldogasszony-templomnak, amelyet a portugáliai fatimai zarándoklatáról hozott magával. A templom akkori lelkipásztora, Lőrincz Sándor atya vezetésével kezdődtek el az engesztelő imanapok, amelyek havi rendszerességgel...
Mecseki Munkástanácsok: XIII. Leó enciklikájára emlékeznek
Hagyományteremtő szándékkal megemlékezést tart a Mecseki Munkástanácsok Szövetsége a százhuszonnégy éve XIII. Leó pápa (illusztrációnkon) által kiadott Rerum Novarum enciklikájára május 15-én pénteken, 16 órától a városháza közgyűlési termében. A megemlékezést dr. Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumi elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke tartja. Házigazdaként a megjelenteket Őri László kultúráért felelős alpolgármester köszönti. A teljes enciklikát magyarul ITT olvashatja el.
Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert medvehagymán kívül is van mit felfedezni
Erdőkóstoló névre hallgat az egyik legizgalmasabb hazai gasztroblog. A hazánkban honos, ehető vadnövények gyűjtését, valamint felhasználási módjait sokszínűen bemutató és roppant eredeti recepteket közlő oldal szerkesztője Dénes Andrea, a pécsi Természettudományi Múzeum botanikusa. - Hogy jött az Erdőkóstoló létrehozásának ötlete?- Kezdetben rácsodálkoztam, ha egy-egy növényről megtudtam, hogy ehető, majd egyre inkább kezdett érdekelni a téma. Eleinte csak recepteket gyűjtöttem, mert főzni is nagyon szeretek, ez valószínűleg családi örökség, és persze kellett egy botanikai tudás,...
A rovat további témái
- Kedden megalakul a pécsi Csorba Győző Társaság
- Jön a parlagfű-szezon: szűk két hónapjuk van még a kaszálásra a tulajdonosoknak
- Bemutatták Pécsett a Brodarics-monográfiát
- Fazekas kedden nyitja meg az Ős-Dráva Látogatóközpontot
- Levélben mondtak köszönetet a pécsi rendőröknek
- Papi szülőket köszöntött a pécsi megyéspüspök
« Előző
26865 | 26892 | 26919 | 26946 | 26973 | 27000 | 27027 | 27054 | 27081 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el

